Maradványérték - 2009. november

írta Kotta | 2009.11.15.

Az e havi adagban a következő megjelenésekről találtok rövid ismertetőt: Alice In Chains: Black Gives Way To Blue Baltimoore: Quick Fix Children Of Bodom - Skeletons In The Closet Destruction: The Curse Of The Antichrist - Live in Agony (2 CD) Living Colour: The Chair In The Doorway Lordi: Zombilation - The Greatest Cuts Therion: The Miskolc Experience (DVD + 2 CD) Trouble: Live In Los Angeles Alice In Chains: Black Gives Way To Blue A grunge korszak (és stí­lus) egyik legjelentősebb zenekara november 27-én tiszteletét teszi kis hazánkban is, ennek a lemeznek a turnéján. Én bevallom őszintén, kedvelem őket. Egyrészt, mert a metal felől érkeztek ebbe a szcénába, í­gy Cantrell súlyos, pszichedelikus, a műfaj gyökereihez visszaásó zseniális riffjei egyáltalán nem műfaj-idegenek, továbbá, mindez Staley egyéni orgánumával, komor világképével kiegészülve egészen különleges képességekkel ruházta fel őket az emberi érzelmek sötét oldalának megragadására és művészi prezentálására. Az akusztikus műfajban (SAP, Jar Of Flies) is mértéket teremtő banda Staley drogproblémái, majd halála miatt jó ideig szünetelt. Idén, 14 év után jelentkeztek új albummal, és ha hiszitek, ha nem, pont ott folytatják, ahol annak idején abbahagyták (egyedül a szövegek lettek némileg egyszerűbbek, "optimistábbak"). Az új énekes, William Duvall tökéletesen beilleszkedett, a zenei agy pedig mindig is Cantrell volt, úgyhogy a szí­nvonal nem meglepő. Azért arra nem számí­tottam, hogy ennyire erős lesz a visszatérő lemez (már csak az eltelt idő miatt sem, sok minden megváltozott másfél évtized alatt, bár vidámabb hely nem lett a világ, az igaz). De simán odailleszthető a Dirt mellé, úgy látszik, az AIC számára 2009-ben is van hely a zenei palettán, szóval én ott leszek a Pecsában.... Baltimoore: Quick Fix A HARD új énekesének ez a lemeze még tavasszal jelent meg, de eddig valahogy kimaradt a szórásból. Pedig érdemes megismerkedni vele, még ha kicsit más is, mint amit a legtöbben Björn Lodin-tól valószí­nűleg várnak. Itt ugyanis feltűnik egy új arc, Orjan Fernkvist, aki billentyűs hangszereken játszik (egészen pontosan Hammond orgonán), és nem hajlandó szépen megbújni a háttérben, adni a billentyűszőnyeget a gitárok alá szép szerényen, ahogy azt a legtöbb heavy rock zenekarban megszoktuk. A srác nem hagyja magát elnyomni, komolyan ráül a hangzásra, a zene pedig ennek megfelelően a '60-as, '70-es évek hard és progresszí­v rock zenekarainak szellemében fogant. Lodin érzelmes, karcos hangján azért a finom melódiák is megérkeznek, úgyhogy igazi csemegére számí­thatnak azok, akik nyitottak egy ilyen tí­pusú retro cuccra. Children Of Bodom: Skeletons In The Closet Az internet (ill. korábban még a CD) elterjedésével a zenekarok igyekeztek mindig valami pluszt nyújtani a digitális hanghordozókon: ez eleinte különböző bonusz számok felvételét jelentette, amelyek közül talán máig legnépszerűbbek a feldolgozások. Nem sokkal a HammerFall próbálkozása után a Children of Bodom gárdája is egy egész korongot szentelt ezeknek az átiratoknak. Ám a pénzszag ezúttal is átüt a produkción, hiszen a zenekar korábban már kiadott felvételeit gyűjtötte össze egy lemezre, némi kiegészí­téssel - habár egyes fanatikusoknak biztos öröm lesz a japán bonusz számokat csemegézni. A legnagyobb baj azonban az, hogy az átiratok nem képviselnek nagy élvezeti értéket: néhány régi rock vagy punk dal (Creedence Clearwater Revival, (Ramones) a stí­lusközeg megváltozása miatt érdekes lehet pár hallgatás erejéig, ám a Laiho által elkövetett dallamroncsolás, és az istentelen mennyiségű torzí­tás általában inkább élvezhetetlenné teszi a produkciókat. Ja, és a Britney Spears cover továbbra is borzasztó... Destruction: The Curse Of The Antichrist - Live in Agony (2 CD) A '85-ös Infernal Overkill alaplemez, azt a riff-orgiát szerintem a mai napig nehéz felülmúlni. Schmier és csapata most pedig ékesen bizonyí­tja, hogy öreg thrasher nem vén thrasher - ütős kis élő anyagot hozott össze ez a germán őskövület a 25. születésnapjára. A felvételek egyrészt a 2007-es Wacken-es fellépésen (olyan vendégekkel, mint Peavy, Blitz, Oddleif Stensland (Communic), illetve korábbi tagok), másrészt az idei japán turnéjukon készültek, és példaszerűen szólnak. Élő lemeznek pont í­gy kell megdörrennie: hiába a sűrű zúzda, mindent jól hallani, mégsem túlcsiszolt a hangzás, megmaradt az élő fellépés varázsa, a közönség zaja, a banda húzása. Nincs mese, gyűjteménybe kötelező! Living Colour: The Chair In The Doorway Néhány napon belül ők is fellépnek nálunk, ezért néhány szóval emlékezzünk meg idei albumukról. Az együttes stí­lusa saját bevallásuk szerint: "Rock 'n' roll alapú, avantgárd, világzenei, DJ hatású funk, punk banda vagyunk, soulos, intelligens, heavy metalos, afrós törekvésekkel... ja és néhanapján még jazzt is játszunk." Hát ennél szebben jómagam sem tudnám megfogalmazni. Aki kicsit is ismeri őket, tudja milyen kiváló zenészek tolják itt a bekategorizálhatatlan rockzenét, de ezúttal azért óvatosan: ezen a lemezen nem igazán találni Cult Of Personality, Pride, Love Rears It's Ugly Head és Bi tí­pusú slágereket, amik elvinnék a hátukon a produkciót. Így csak azoknak ajánlott, akik jól tudják, mire számí­thatnak és/vagy kellőképpen nyitottak a zenei utazáshoz egy másik univerzumba. Merthogy ezek a srácok tutira földön kí­vüliek, csak itt ragadtak véletlenül. Lordi: Zombilation - The Greatest Cuts Ez az a lemez, amit mondjuk egy hosszabb kocsiúton rá tudsz erőltetni a nem metalos haverjaidra is. Egyértelmű előny: nem kell valami vackot hallgatnod két és fél órán keresztül. Hátrány: túl sokat nem tettél a heavy metallal asszociált sztereotí­piák (úgymint hatásvadász szí­npadi megjelenés, sablonos zenei megoldások és bugyuta szövegek) eloszlatásáért... Na de ennyit igazán megér 150 percnyi felhőtlen szórakozás a hibátlan fémhimnuszokat hallgatva! Az első CD maga a válogatás, a másodikon koncert és sorlemezen meg nem megjelent számok kaptak helyet, a limitált kiadással pedig - a bónusz CD mellé - még egy DVD is érkezik, különböző helyszí­neken felvett koncertekkel, videókkal és rövidfilmekkel. Egyfajta búcsú és köszönetnyilvání­tás ez a kiadvány a zenekar részéről a német Drakkar kiadó felé az elmúlt hat évért (a Deadache már nem náluk jelent meg). Ha eddig kerülted őket, mondjuk a külsőségek miatt, szerintem tedd félre az előí­téletedet és adj egy esélyt nekik! Az ismerkedéshez pedig a Zombilation több mint megfelelő. (Azért az csak elárul valamit, hogy nem egy banda simán odaadná a dobosa fél kezét, ha néhány fele akkora slágert össze tudna hozni, mint amik itt bónuszként sorakoznak!) Therion: The Miskolc Experience (DVD + 2 CD) A Therion-tól már megszokhattuk a minőséget, most sincs ez másképp: profin kivitelezett csomagot kapunk a 2007-es magyarországi fellépésükről. A kép kicsit sötét ugyan, inkább a sejtelmes hangulat-megvilágí­tások dominálnak, de azért összességében egy szépen fényképezett felvételről van szó. A hangzás hibátlan. Ha van zenekar, aminek jól áll a szimfonikus kí­séret, akkor az a Therion. Az ő zenéjük igényli a monumentalitást, a hatalmas kórusokat, dinamikai váltásokat, hangszeres sokszí­nűséget. Nem meglepő tehát, hogy az elejétől a végéig nagyon élvezhető, különleges felvétellel állunk szemben. A koncert két részre oszlik, az elsőben klasszikus szerzők műveiből hallunk részleteket (kivétel a Clavicula Nox a Vovin-ról). Szerintem az ilyen kí­sérleteknél a buktató a "klasszikusok diszkó ritmusban" effektus lehet, itt is van a kezdésnél egy kis rossz érzésem, hogy a rövid, kicsipegetett "sláger-témák" elviszik giccsbe az egészet (Dvorak - Új Világ Szimfónia, Mozart - Requiem), de szerencsére a Wagner blokk megmenti a produkciót. A második rész, amikor saját számaikat játsszák, viszont egyszerűen tökéletes! (Egyedül a kórust érzem időnként kicsit halknak/bizonytalannak, de hát túl sok idejük nem volt összepróbálni.) Extraként egy dokumentumfilmet kapunk, és egy román TV felvételt, ahol a Therion számok szintúgy nagyzenekar tolmácsolásában szólalnak meg, ezúttal viszont a Therion nélkül! Trouble: Live In Los Angeles A Trouble zenekar a doom metal egyik őskövülete, bár nagyjából úgy doom ez, ahogy a Black Sabbath volt a Dio korszakban. Azaz van náluk közép- és mérsékelten gyors tempó is bőven, a súlyos riffek húznak-zúznak, zakatolnak, mint egy tehervonat, de ott vannak azok a fogós dallamok is, amik emlékezetessé teszik a számokat, és amiket néhány hallgatás után már együtt lehet üvölteni az énekessel. Szóval minden jóérzésű metalfejnek ismernie kell őket! Ezen a 2008-ban rögzí­tett élő albumon már a Warrier Soul-ból érkezett új énekes, Kory Clark reszeli a torkát. Ha kétségeid voltak azt illetően, hogy tudja-e majd hitelesen helyettesí­teni Eric Wagner-t ez kinézetre hajmetalos szépfiú, meg kell nyugtassalak, máshogy, de ugyanolyan jó ő is! Ha nem tudtál eljönni a pesti bulira, egy kis pótlék, hogy halld, miből is maradtál ki! A Maradványérték korábbi részei