A metál törpe-óriás: UDO

írta garael | 2006.02.21.

A német heavy metal nagy szentháromságának - Helloween, Running Wid, Accept-UDO fénye az utóbbi időkben megkopni látszik: a Running Wild egyszemélyes formációvá 'nemesülve' állí­t fel csúcsokat a legrosszabbul szóló albumok rövidtávú olimpiai versenyszámában, a Helloween pedig rózsaszí­n krémet használva próbálja fiatalságát megőrizni, jóllehet a ráncok csak nem akarnak eltűnni, hovatovább odavarázsolódtak a rajongók homlokára is a Keeper albumok folytatása révén. Egy, csupán egy legény maradt máig talpon a vidéken, ki egyenletes teljesí­tménnyel csörömpölteti a német maschier metal győzelmi arzenálját az acélúton, neve az idők folyamán összeforrott a minőségi középtempós fejcsürrögetős heavy-vel. UDO , ez a reinkarnálódótt doni kozák (hogy miért mondom ezt, arról később), a metál szekunder törpe-óriása beleí­rta magát a fémzene aranybetűs lapjai közé, neki sikerült az, ami csak oly keveseknek adatott meg : már életében legendává nemesedett. Mint tudjuk, UDO Dirkscheiner nem afféle Pallasz Athene-ként- azonnal vértben, fegyverzettel - pattant ki a metal god fejéből: vitézi tudományát bizony jópár év fáradságos hadikiképzés alapozta meg az Accept nevű kultikus rohambrigádban. Itt dolgozták ki azt a haditaktikát, melynek részei az alapvetően döngölős középtempós riffek, az ezekre rákent énekelhetős-indulós dallamok és kiabálós refrének, illetve a germán teutonokat is pityergésre bí­ró balladák. Ehhez jött persze a német wunderwaffe , a Krupp acélból kikovácsolt fémráspoly hang, mely már a nyolcvanas évek elején is bizonyí­totta, hogy létezhet emberi szövet fémvázon. Az í­gy megalkotott Restless and Wild (1982) és a Balls to the Wall (1983) album máig a heavy metal alaplemezei közé tartozik, mint ahogy a nyolcvanas évek közepén világsikert indukáló, a korábbiaknál kipolí­rozottabb Metal Heart. Hála a megbonthatalan amerikai-német barátságnak, az 1984-es amerikai turné oly mértékben meglágyí­totta az Accept három tagjának, Peter Baltes-nek, Wolf Hoffmann-nek és Gaby Hauke-nek a fémszí­vét, hogy a német fegyelmi zászlóalj indulói helyett modernebb, progresszí­vebb zene í­rására adták fejüket, mely a maguk nemében igen jól is sikerültek, ám akárcsak a Helloween Chameleon-jának esetében, az í­gy megí­rt albumokat nem Accept néven kellett volna kiadni. A rajongók szí­vükhöz kaptak, a producerek a pénztárcájukhoz, UDO viszont valószí­nűleg a tökéhez, mivel volt elég tökös legény ahhoz, hogy kimondja a búcsúszót, és hangos dobpergések közepette kiváljon a csapatból. Szerencsére bebizonyosodott, hogy a profi nehézsúlyú boksz aranymondása,- miszerint a trónra nincs többé visszatérés- Udo esetében nem igaz, és egy olyan, máig is tartó szólókarrier vette kezdetét, mely igazi true metal ikonná avatta eme í­rás hősét. Az UDO-i rohamok első etapja 1988-ban jelent meg, nem titkolt szándékkal, hogy az énekes ott folytassa, ahol a Russian Roulette-nél abbahagyta. A recepten nem is változtatott, az Accept fanok pedig megkönnyebbülve lélegezhettek fel: ezután is meglesz a mindennapi germán metál adag. Az agreszí­v riffek - melyek azért jelezték, hogy eltelt jó pár év az orosz rulett óta, - gőzmozdonyként dohogva járták be a siker állomásait, egyre több metálfan utazót ültetve be az UDO expressbe. Nem hiába nevezték őket a kontinentális Judas Priest-nek: ezt a dühös riffelésbe oltott rock'n'rollt akkoriban ez a két csapat mí­velte a legní­vósabban. Az olyan speed bombák, mint a We Want It Loud, vagy a Coming Home tuti koncertfavoritok lettek, a Run For Cover pedig bizonyí­totta, hogy a Manowar kitől is lophatta a dí­szmenet- menettempójú csatadalait. Az igazi nagy sláger azonban az albumról a gyermekkórussal megtámogatott They Want War, melyhez fogható slágert utoljára a Metal Heart-ra sikerült í­rniuk. A lemezt feljátszó felállás - Peter Szigeti (gitár), Frank Rittel from Warlock (basszus), Mathias Dieth from Sinner (gitár),Thomas Franke (dob) és természetesen Udo Dirkschneider (ének)-érdekessége , hogy valamilyen oknál fogva nem ismerték fel, milyen kincsesbányába csöppentek, í­gy 1989-re, a második albumra csak Dieth maradt , az új összeállí­tásban pedig Andy Susemihl gitározott, Thomas Smuszynski bőgőzött és Stefan Schwarzmann dobolt. A Mean Mashine ismét nagyot szólt, jóllehet némiképp visszaidézte a Metal Heart modernebb világát, megalkotva az UDO motoros himnuszt, a Break the rules-t. Ez annyira szépen sikerült, hogy annak idején, emlékszem, a Babettán robogó szomszéd is ezt hallgatta, sajna a refrén elharsogott break the rules-ja ( amit következetesen brékderúz -nak ejtett)némiképp elcsuklott a közelben hirtelen felbukkanó hivatalos közeg hatására. Az első album szigora némileg enyhült, és UDO mester a szokásosnál több dallamot csöpögtetett a hallgatóság fülébe. Engem ez a lemez némiképp a Judas Turbo-jára emlékeztet, jóllehet a dalok inkább gépolajtól, mintsem disco-tól bűzlenek, ám az tény, hogy a megközelí­tés némileg populárisabbá vált, a lemez cí­madó dala kissé a már emlí­tett Metal Heart-ra hajaz. ( bazzze, most hallgatva milyen jó kis album ez!) A következő albumon ezt az utat folytatták tovább, némi hazai segí­tséggel, a faceless World producere ugyanis a volt Accept dobos, Stefan Kauffman volt. Talán ezért, talán a példányszámok kedvéért UDO némi kompromisszumra is hajlandó lett: itt jelent meg először a szintetizátor, némileg szellősebb, rockosabb jelleget adva az eddig tömény UDO bombáknak. Mondhatjuk, hogy megszületett a legdallamosabb UDO album, ám senki se gondoljon szirupos könnyeresztőkre: a dalok alapja ugyanolyan kemény maradt, mint az előd-anyagoknál, pusztán UDO kapitány kissé mélyebbre nyúlt a dallam kincsesládájába. Az, hogy mennyire jól sikerült ez a lemez, jelzi az is, hogy egy Holy környéki interjúban maga UDO is a kedvenc szólóalbumának vallotta és persze jelezték ezt az eladási statisztikák is: a Faceless World a mai napig a legnagyobb példányszámban eladott UDO album. A csapat azonban nem pihent a barérjain: 1991-ben menetrendszerűen berobogott az újabb UDO powermashine,mely csattanós válasz volt azoknak, kik kommercianizálódással vádolták a németeket. A szokatlanul agresszí­v riffek szinte trash-be hajlóan rombolták szét a dobhártyák membránfalát: a Metal Eater és a Burning Heat máig a legkeményebb UDO dalok közé tartoznak, a lemez cí­madó szerzeményéről nem is beszélve és hát ilyen számcí­mekkel, mint Kick in the Face nehezen lehetett rádiós sikereket elérni már akkoriban is. Ekkor következett be az, amit a heavy metal közönsége az UDO sikerek ellenére is annyira várt, mint az olimpiai bizottság Fazekas vizeletmintáját: az Accept reunion később ötletet adott olyan csapatoknak is eme huszárvágásra, mint a Judas Priest, és az Iron Maiden (S mondják még, hogy az angolok mindenben az elsők..) A három í­gy kiadott Accept album azonban inkább nevezhető egyfajta project terméknek, mint a régi lemezek folytatásának. Bár jómagam szeretem ezeket az albumokat is , ám sem az időszak - gondoljunk bele, 1991-től 1996-ig a metal recesszió keserű éveit éljük-, sem az elvárások nem kedveztek a sikerbomba robbanásához. Az Accept végülis 1996 júniusában, egy tokiói koncerttel lelépett a trónról, hogy átadja helyét az utódállamok képviselőinek. (Az más kérdés persze, hogy mi van, ha nem ebben az időszakban adják ki ezeket az albumokat. A Predator például mostanáig az egyik kedvenc Accept lemezem, máig is modernnek ható megszólalásával, és nem a szokványos metál sablonokat felvonultató, előremutató dalaival.) Az újabb Udo hadjáratra természetesen kicsit gyúrni kellett, a kondigépet ezúttal egy Judas Priest tribute album jelentette a Metal Gods nevezetű gyakorlattal. Nem hiába sikerült jól az izomtorna, a comeback UDO albumon szereplő számokat mintha eme Judas klasszikus ihlette volna. A tempó egy jól sikerült blowjob sebességére lassult, ám az orgazmus annál nagyobb lett! A középtempós, menetelős számok, az énekelhető refrének mellett ezernyi riffel árasztották el a grunge zene miatt riffhiányos megbetegedésben szenvedő metalfanokat, előrevetí­tve a heavy metal aranykorának resurrection-be oltott megjelenését. Az olyan számok, mint a gőzgépként dohogó Independence Day, a slágerszagú Two Faced Woman, a Manowar csatadal Devil's Dice, vagy az ostorsuhogtatás-effekttel ellátott agymasszí­rozó Braindead Hero az akkori trendeknek szembeszegülve emelték magasra a heavy metal zászlaját. A lemezt az UDO (ének), Kaufmann (gitár), Graf (gitár), Wienhold (basszusgitár), Schwarzmann (dob) felállás rögzí­tette, s ha lett volna kis igazság a Földön, akkor ez az album fújta volna meg a csatakürtöt a Hammerfall helyett a heavy metal tetszhalott harcosainak. A kritika egyöntetűen jól fogadta az albumot- jóllehet divat volt szidni akkortájt az ilyen "zsákutcás" retro metált .A folytatás nem is váratott magára sokáig, 1998-ban a No Limits ott folytatta, ahol a Solid abbahagyta. Nos, az olyan középtempós, masí­rozó indulók hatására, mint a Way Of Life, a Manowar legénysége is beiratkozhatott volna UDO taní­tó bácsi zenei kurzusára, s a One Step To Face modernebb í­zeket sem nélkülöző kalapálása a fiatalabb korosztálynak is megmutathatta, hogy nem csak az anabolitikus szteroidokból származhat izom. Az album érdekességeként egy régebbi nagy klasszikus, az I'm Rebel is megtalálható a lemezen, némileg korszerűsí­tett formában. Az ezt követő Holy irányvonala maradt a már kijelölt úton, jóllehet némileg dallamosabb számok í­ródtak. Persze itt is megtalálhatjuk a szokásos UDO repesztéseket -Thunder in the Tower- ,ám a lemez egyik csúcspontja és meglepetése az Udo életműtől abszolút elütő lemezzáró szám, a Cut Me Out, ez a cigány folklórba oltott roadmovie jellegű dal. Közben a No Limits turné második részében Graf egészségügyi problémái miatt otthagyta a csapatot, helyét a svájci Gotthard gitárosa, Igor Gianola foglalta el és nem sokkal később Schwarzmann is elhagyta a bandát. Szerencsére a tagcserék nem béní­tották meg a német gőzhengert, az új dobos Lorenzo Milani lett. A Holy sikere után egy kis pihenő következett, melyet 2001-ben szakí­tott meg egy élő album, mégpedig Oroszországból. UDO bá' valószí­nűleg igen vonzódik ehhez a kultúrkörhöz (jól emlékszünk egy orosz rulett nevezetű albumra, ugye?), s ha nem tudnám, hogy nemigen fogyaszt alkoholt, azt hinném, hogy a nagy testvér ezen csodálatos ajándéka miatt - melyet vodka-nak neveznek- hí­ve a Szovjetúnió őshazájának. Neki sikerült, ami évezredekig a politikusoknak és királyoknak sem: megvalósí­totta a zenei internacionalizmust, ledöntve ezzel valós és vélt határokat. A dupla album igazán széleskörűen csemegéz UDO terjedelmes életművéből, és végre kissé normálisabb hangzásban is meghallgathatóak az első szólóalbumok mai füllel már gyengécske sound-ú dalai. 2002-ben jelenik meg a Mean and Mashine, némileg modernebb megszólalással, mint elődjei. A nyitószám gépies, monoton riffelése talán azt sejteti, hogy a mester át-átkukkantgatott a germán ipar metáltermékének a Rammstein-nek a műveire is, és végre megvalósult minden német metál szerelmespár vágyálma: duett a metál koronázatlan - és érdekességképpen hasonló pályát befutó- királynőjével, a szőke teutonnal, Doro-val. Egy év múlva- a kor szavának engedve- kijön az első UDO DVD, és egy válogatásalbum, mindkettő Nailed To Metal cí­mmel. A rajongók nagy örömmel fogadták mindkét kiadványt, melyek jól előkészí­tették a terepet a 2004-es soralbumnak, a Thunderball-nak. Itt ismét fültanui lehetünk a pánszláv elméletek metálszí­vet dobogtató erejének, hiszen a Trainride In Russia ( Poezd Po Rossii) c. dal egy igazi orosz-piás csujjogatós: Finntroll oroszba és heavy metalba ágyazva!. Az album nagy slágere a klipnóta, a headbangelős Arbiter, mely hetekig vezette a metál slágerlistákat Németországban. Ezzel aztán elérkeztünk a közelmúlthoz, vagyis a 2005-ös Mission N°X-hez. A lemezt a 24/7 cí­mű single vezette fel, két olyan dallal, mely aztán a Mission-ön nem szerepelt.A szadomazo klipjéről elhí­resült album igen nagyot durrant, jómagam pedig,- kinek a Thunderball kissé megfáradt ötletei nem nagyon jöttek be- lelkes csatakiáltással vettem elő a szekrényből a terepszí­nű gyakorlómat, hogy a számok közben egy jó adagnyi hideg ví­zzel leedzett rekedt üvöltéssel hozzam tudomásul a világnak: UDO élt, UDO él, UDO élni fog! UDO diszkográfia: ANIMAL HOUSE RCA 1987 Track List: Animal House, Go back to hell, They want war, Black Widow, In the darkness, Lay down the law, We want it loud, Hot tonite (CD Only), Warrior, Coming Home, Run for cover MEAN MACHINE RCA 1989 Track List: Don't look back, Break the rules, We're History, Painted love, Mean machine, Dirty Boy's, Streets on fire, Lost passion, Sweet little child, Catch my fall, Still in love with you FACELESS WORLD RCA 1990 Track List: Heart of gold, Blitz of lightning, Faceless World, Stranger, Restricted area, Living on a frontline, Trip to nowhere, Born to run, Can't get enough, Unspoken words, Future land TIMEBOMB RCA 1991 Track list: The Gutter, Metaleater, Thunderforce, Overloaded (Instrumental), Burning heat, Back in pain, Timebomb, Powersquad, Kick in the face, Soldier of darkness, Metal maniac mastermind SOLID Gun 1997 Track List: Independance Day, Two faced woman, Desperate balls, The punisher, Devil's dice, Bad luck, Preachers of the night, hate stinger, Braindead hero, Pray for the hunted, The healer NO LIMITS GUN 1998 Track List: The gate (instrumental)Freelance man, Way of life, No limits, With A Vengeance, One step to fate, Backstreet loner, Raise the crown, Manhunt, Rated X, Lovemachine, I'M a rebel, Azreal HOLY AFM 1999 Track List: Holy, Raiders of beyond, Shout it out, Thunder in the tower, Back off, Friends will be friends, State run operation, Danger, Ride the storm, Cut me out LIVE FROM RUSSIA Breaker Records 2001 Track Listing: Disc One: Holy ,Raiders Of Beyond ,Midnight Mover ,Independence Day ,Metal Eater ,Protectors Of Terror ,Animal House ,Turn Me On ,Drum Solo ,T.V. War ,No Limits ,Run If You Can ,Winter Dreams ,In The Darkness Disc Two: Like A Loaded Gun ,Recall The Sin , Break The Rules ,Midnight Highway ,Heaven Is Hell ,Monster Man ,Living On A Frontline ,Heart Of Gold ,Shout It Out,Cut Me Out ,I'm A Rebel ,They Want War MAN AND MASHINE AFM 2002 Track list: Man And Machine, Privite Eye, Animal Instinct, Dawn Of the Gods, Dancing With A Angel, Silent Cry, Network Nightmare, Hard To Be Honest, Like A Lion, Black Heart, Unknown Traveler NAILED TO METAL AFM Track List Holy, Raiders Of Beyond,Metal Heart, X T C, Drum Solo,Fast As A Shark, Princess Of TheDawn,Restless & Wild, Thunder In The Tower,Hard Attack, Balls To The Wall, Metal Gods THUNDERBALL AFM 2004 Track List: Thunderball, The Arbitor, Pull The Trigger, Fistfull Of Anger, Land of The Midnight Sun, Hell Bites Back, Trainride In Russia, The Bullet And The Bomb. Magic Mirror, Tough Luck 2, Blind Eyes MISSION no X 2005 AFM Records Track List: The Embarkation, 24-7 ,Mean Streets, Primecrime On Primetime, Eye Of The Eagle, Shell Shock Feaver, Stone Hard, Breaking Down The Borders, Cry sodier Cry, Way Of Life, Mad For Crazy Garael