Át a folyón: Styx életmű - III. rész (Olvasói í­rás)

írta TShaw | 2009.10.26.

1984-ben a Styx-re keményen rájárt a rúd. A Kilroy Was Here album sikeres lemez volt, de a zenekar sok régi rajongója nehezen fogadta el a szintetizátorközpontú zenét. Maga a csapat is nehezen viselte a váltást. Még ebben az évben rögzí­tettek néhány koncertanyagot, amiket albumon és filmen is megjelentettek... A Caught in the Act a Styx első hivatalos koncertalbuma, kiadásával azonban elkéstek. Bizonyos tekintetben a korábbi (különösen a Grand Decathlon Tour) körutak alatt rögzí­tett anyagok sokkal sikeresebbek lehettek volna. A Caught in the Act-ról olyan nagyszerű szerzemények hiányoznak, mint a "Renegade", a "Grand Illusion", vagy a "Borrowed Time", de a korábban nagy sikerrel játszott "Half-Penny, Two Penny" is izgalmasan hangzott volna egy jó minőségű koncertfelvételen. Az albumra felkerült egy stúdiódal is, egyik személyes kedvencem, a "Music Time". Nem lett kimondottan sikeres dal, de vidám és élettel teli - nem utal arra, hogy a zenekar hamarosan befejezi a pályafutását. Az élő lemez és a hozzá társuló videó anyag tartalma eltér. A film sem túl bőkezű, bár ott már láthatjuk a "Cold War"-t és a "Renegade"-ot is, nem beszélve a ritkaságszámba menő "Don't Let it End (Reprise)"-ról. Bizonyos tekintetben a videó és az audio felvétel együtt történő kielemzése adna csak helyes és teljes képet a zenekar akkori koncertjeiről, ez azonban sajnos nehézkes, mivel a DVD-n csak 2007-ben megjelent filmet kicsit nehéz beszerezni. A koncertlemez kiadása után a Styx ötlettelenül állt egy helyben, akár egy lerobbant tank, ami előzőleg megállí­thatatlanul gázolt előre, mindent eltaposva, ami az útjában áll. Hogy mennyire nem volt váratlan a tagoknak a szakí­tás, arról az is tanúskodik, hogy az 1984-es évben már meg is jelentették szólóanyagaikat. A Caught in the Act még a boltok polcain várta a vevőket, amikor a toplistákat már Dennis DeYoung és Tommy Shaw albumai kezdték el ostromolni. Furcsa mód a szakí­tás gyors és látszólag halálos volt, de a két frontember lemeze meglehetősen hasonló vonásokkal rendelkezik. Tommy Shaw Girls with Guns cí­mű lemezén legalább annyi szintetizátor szólal meg, mint DeYoung albumán, az eddig a pop felé törekvő Dennis pedig Jimi Hendrix-től dolgozta fel a "Fire" cí­mű klasszikust. Mintha csak mindketten visszavettek volna az elvárásaikból, épp csak túl későn, amikor a Styx klasszikus felállása már megszűnt létezni. A nyolcvanas évek második felében mindenki a szólókarrierjét épí­tgette. DeYoung 1984-ben a Desert Moon, 1986-ban a Back to the World, 1988-ban pedig a Boomchild cí­mű lemezeket adta ki. Ezeken olyan slágerek bújtak meg, mint a "This is the Time", a "Beneath the Moon", vagy az első album cí­madó dala, a "Desert Moon". Tommy Shaw 1987-ig minden évben jelentkezett egy-egy új albummal. 1985-ben egy koncertlemezt is kiadott, bár ez csak Japánban jelent meg, í­gy beszerzése ma már szinte lehetetlen. Az albumlistákon egyik lemez sem jutott túl magasra, bár a Girls with Guns aránylag sikeres lemeznek tekinthető. Ami mindvégig jellemző maradt Shaw lemezeire, az a poposság, ami mögött azonban még mindig ott volt az öntörvényű gitáros személyisége. Manapság ezeket a lemezeket is nyugodtan be lehet sorolni az AOR klasszikusok közé. Ami változatlan maradt, az a Shaw és Young közötti barátság, aminek következményeként James Young több dalban is vokálozik Tommy 1987-es Ambition cí­mű albumában. A teljes történethez hozzátartozik, hogy Young is jelentetett meg szólóalbumokat, ezek azonban messze nem értek el akkora sikert, mint Shaw és DeYoung lemezei. 1989-re a helyzet megváltozott. Több amerikai lap is megszellőztette Tommy Shaw és Ted Nugent gitárlegenda közös projektjét. A titokban készülődő supergroup-ról hamarosan kiderült, hogy Jack Blades-t, a Night Ranger frontemberét is sorai között tudja, továbbá egy addig ismeretlen dobost, Michael Cartellone-t. Ez lett a Damn Yankees, a 90-es évek egy figyelemreméltó, de kis hazánkban valamiért elfelejtett sikertörténete. Nagyjából ezzel egy időben Dennis DeYoung újra összekalapálta a Styx-et. A Panozzo fivérek természetesen nem tiltakoztak, ahogy James Young is hiányolhatta már a sikert, de Tommy kimaradt a buliból. Helyette az addig félig-meddig ismeretlen Glen Burtnick vette át a gitáros posztot. Glen Burtnick korábban egy Beatles-musicalben játszotta Paul McCartney-t, aztán szólóalbumokkal próbálta épí­tgetni a karrierjét. Heroes and Zeros cí­mű lemeze kimondottan izgalmas anyag, amit minden rock-kedvelőnek ismernie kellene... A balkezes Burtnick-kel kiegészülve a Styx stúdióba vonult, és elkészí­tette az Edge of the Century cí­mű lemezt. Az albumról már í­rtak az Évtizedelőben, í­gy a dalokkal részletesen nem foglalkozom. Maga az album pontosan úgy szól, ahogyan a kilencvenes évek legelején egy hard rock lemeznek szólnia kellett. Kitűnő anyag volt, amiről a "Show Me The Way" kis túlzással egy generáció himnusza lett. A dalt Dennis DeYoung eredetileg a fiának í­rta, megjelenésének idején azonban javában tombolt az első Öböl-háború. A lí­rikus, könnyfakasztó mű hamar a hazatérő katonák dala lett, egekbe röpí­tve ezzel a kislemezt. Bár az album, és a róla megjelenő többi kislemez meg sem közelí­tette a Styx régi sikereit, a "Show Me The Way" harmadik lett a listákon. A Styx megint közszájon forgott. A lemezt természetesen turné is követte, amin sokak megrökönyödésére Burtnick elénekelte Shaw szerzeményeit, í­gy a "Renegade"-ot és a "Blue Collar Man"-t is. De a körút után minden megállt. Az Edge of the Century folytatása ugyan ezt a cí­met viselte volna, egy II-jellel a végén, de ennek a lemeznek az előkészületei sosem fejeződtek be. A csapat két év után szétment, hogy Dennis DeYoung beássa magát a komolyzene és az opera világába... A Damn Yankees sem maradt hosszú életű. Bár kiadtak két tökéletes lemezt, és körbeturnézták a világot, a 90-es évek közepére már nyugodalmat akartak, Blades és Shaw pedig a régi bandáik felé kezdtek kacsingatni. 1995-ben a két zenész Shaw/Blades néven közös lemezt vett fel, nyugodt, higgadt dalokkal. (Később, 1999-ben a Damn Yankees újra összejött, hogy felvegyék harmadik albumukat, ami azonban a mai napig sem jelent meg, de ez egy másik történet.) 1995 az újraegyesülés ideje. Az átkozott jenkik egy időre befejezték a közös munkát, Blades visszament a Night Ranger-be, Shaw pedig a Styx-be, hogy a klasszikus felállás egy turnéval éleszthesse fel a Styx-et. De a tervet tragédia árnyékolta be. 1996-ban elhunyt John Panozzo, a Styx dobosa, aki 1972-óta minden egyes lemezen szerepelt. Mivel alapí­tó tagja volt a Tradewinds-nek is, személyében a Styx egyik atyja veszett oda. Súlyos csapás volt ez, ami gyakran megesik az együttesekkel, és néha nem is élik túl őket (kí­sértetéjesen hasonló a Led Zeppelin esete). De a megmaradt négy tag nem akarta annyiban hagyni a dolgot. Panozzo helyére felvették a fiatal Todd Sucherman-t, aki annak ellenére csatlakozott a bandához, hogy fogalma sem volt, meddig marad majd a Styx tagja. Végül 1996-ban John Panozzo nélkül ugyan, de elindult a Styx gépezet. Gigantikus turnét szerveztek, a koncerteken pedig minden régi klasszikus dalt előadtak. Egy alkalommal egy nagyzenekar kí­sérte őket (ez manapság nagy divat, de az ötlet akkoriban még újnak számí­tott), az egyik előadást pedig meg is örökí­tették. A turnét végezetül egy újabb élő anyaggal ünnepelték, mely a Return to Paradise cí­met kapta. DVD-n a koncertfilmet lehetett megnézni, a dupla cd-s kiadványra pedig három új stúdiódal került fel. Ezek közül a "Dear John" egy könnyfakasztó megemlékezés az elhunyt John Panozzoról. A koncertalbum azonban rendelkezik azzal a súlyos hibával, hogy a dalok elejét és végén gátlástalanul lekeverték. A koncertélmény ezáltal meggyengül, és bár a felvétel tökéletes, a dalokat pedig hibátlanul adják elő, az egységes műsor érzése elveszik. Az albumról az egyik új stúdiófelvétel is megjelent, ami a "Paradise" cí­met viselte. Top 40-es dal lett belőle, de nem vált legendás Styx slágerré. Közvetlenül az újraegyesült előtt elkészült néhány stúdiódal, amik feltehetően az Edge of the Century II.-n szerepeltek volna (legalábbis erre utal az, hogy Glen Burtnick is a szerzők között van feltűntetve). Ezeket később válogatásalbumokon jelentettek meg. A Styx előtt tehát nyitva állt a lehetőség a folytatásra, de a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt mindenki szerette volna... Folytatása következik TShaw