Wendigo: Vége

írta szakáts tibor | 2009.10.19.

Nemrég adtunk í­rt arról, hogy a Wendigo zenekar új albummal jelentkezik, de... ...kiderült ez a csapat végét is jelenti. " Igen, eljött az idő, amikor azt kell mondanunk: a Wendigo véget ért. 2004-ben indultunk, amikor három korábbi zenekarból érkező tagokból alakí­tottuk meg a csapatot. Az volt a tervünk, hogy megtartsuk az előző formációkból azt, amik mi vagyunk, és ezeket az ötleteket, inspirációkat vegyí­tsük a többi négy tag világával, valamint azokkal a legfrissebb zenei hatásokkal, amik akkoriban értek minket. Sokan mondták már akkor is: nehéz fába vágtuk a fejszénket. Szentgotthárd, Paks, Budapest háromszögben éltük a zenekari életet, amelybe kicsit később, Crow (Varjú Attila dobos) érkezésével Révkomárom is bekapcsolódott. A fizikai távolság, a sok száz kilométer már önmagában megnehezí­tette a dolgunkat, de úgy éreztük, a zenével és a bennünk lakó lelkesedéssel felül tudunk kerekedni ezen az alapálláson. Az alakulás évében, életjelként kiadott első EP (Reconnecting... - 2004.) után két évvel megjelentettük első lemezünket is (Let It Out - 2006.), melyre azóta is büszkék vagyunk. Ez a teljesen saját erőből finanszí­rozott album a közönség szeretetét is elnyerte, de a szakma is pozití­van fogadta. A magazinok és webzine-ek kiemelkedő kritikái mellett a 2007-es Fonogram Dí­játadón csak a sokfelé már ismert, helyenként "botrányosnak" emlegetett módon lettünk másodikak, elenyésző szavazattal, a lemez kis hí­ján azt az eredményt hozta, hogy európai szinten promotálhassuk a magyar metalt. Emellett a rock- és metalzenei magazinok, webzine-ek összesí­tett, szakmai szavazatai alapján a Let It Out lett 2006. legjobb debütálása, és az Év Albuma kategóriában is dobogós helyezést ért el a Hungarian Metal Awards keretében. Ez persze szépen hangzik... de ott a tény, hogy egyre kevesebb "igazi" hanghordozó fogy, a kiadók támogatása az underground bandák felé gyakorlatilag nulla, és a hazai koncertlehetőségek is egyre mostohábbak. Ezek a feltételek, összeadva a tagok közötti távolsággal egyre ködösebbé tették a jövőnket. Ehhez még hozzá tartozott pár "okos, külső megmondóember", akik nagy lehetőségeket kí­nálva többet vettek el a zenekartól, mint amennyit hozzátettek. Az új albumot már 2007 elejétől í­rtuk, de a fenti körülmények mellett is megpróbáltunk megmaradni annál a vezérelvnél, hogy csakis igényes, a végsőkig kidolgozott produktumot szabad kiadni. Tudtuk, hogy erre sem lesz semmi más esélyünk, csak a saját finanszí­rozás, a kiadással, felvétellel járó összes költség és energia a mi vállunkat nyomta - de csináltuk. Még akkor is, ha Crow akkori magánjellegű problémák miatt ki is kényszerült szállni a csapatból - helyére érkezett Béci, akivel úgy tűnt, egy hosszú szünet után minden rendbe jöhet. Sajnos azonban már ő sem tudta megállí­tani azt a folyamatot, amit talán ezek a fogalmak í­rnak le a legjobban: motivációvesztés, fásultság, enerváltság, csalódottság, ellehetetlenülés - legalábbis a zenekar több tagjánál valami ilyesmi volt a helyzet. Azt viszont éreztük, hogy az új albumot mindenképpen be kell fejezni, felvenni és "átadni" a nyilvánosságnak. A dalok mindannyiunk szerint méltón folytatják az első lemezen megkezdett irányt, de talán még mélyebbre, szélesebb spektrumúra sikerültek, legalábbis szerintünk. Azt viszont tökéletesen tudtuk, hogy az átalakult zeneipar és a Wendigo utóbbi időben mutatott inaktivitása egyaránt lehetetlenné tesz egy normális, kiadós terjesztést. Éppen ezért közös döntés született arról, hogy amolyan búcsúajándékként a teljes lemezt hozzáférhetővé tesszük, méghozzá teljesen ingyenesen letölthető formátumban. Erről többet az "album letöltése" (www.wendigo.hu) menüpont alatt olvashattok, ahol el is indí­thatjátok a teljesen legális letöltést. A jövőről is kéne beszélni - ez a Wendigo, mint zenekar esetében sajnos nem megy. Amióta először beszéltünk erről az egészről, sosem használtuk a "feloszlás", vagy a "vége" szót. Egyszerűen csak tudomásul vettük, hogy ötünk közül páran most nem tudják tartani az iramot, elvesztettek valamit, ami ahhoz kell, hogy a Wendigo működni tudjon. Hogy visszanyerik-e valaha? Nem í­gérünk semmit, inkább csak megköszönjük mindenkinek, hogy í­gy vagy úgy, de velünk tartott az úton. Természetesen többen továbbra is folytatjuk, néhányan együtt, mások külön. BZ, Jozzy, valamint a Wendigo korábbi dobosa, Crow egy új bandát alapí­tott PHOENIX FILES néven, Jozzy és Crow ezen kí­vül egy STRING THEORY nevű projectben instrumentális,kí­sérletező zenét is alkot. BZ egyéb zenekarait és aktuális projectjeit a BZMUSIC.HU oldalon is figyelemmel kí­sérheted. A többiek további terveiről szintén itt í­runk majd. Köszönünk mindent, hallgassátok szeretettel az új (és a régi) lemezt, és legyetek rosszak! BZ, Kozi, Jozzy, Rob és Béci"

Legutóbbi hozzászólások