Boldog születésnapot Karthago!: Géniusz, Karthago, 2009. 09. 26. Papp László Budapest Sportaréna

Mivel szakvizsgáim miatt az utóbbi időben rendesen kivontam magam a rock koncertek forgalmából, alig vártam, hogy mind testben, mind lélekben újra átadhassam magam az élő rock zene vibráló valóságának. Nem is lehetett volna nagyobb ünnep számomra annál, minthogy e vágyam a harminc éves jubileumát ünneplő Karthago zenekar koncertjének ölelésében oldódjon fel... Géniusz Meglehetősen nagy izgalommal vágtattam szeptember 26-án este a Papp László Budapest Sportarénába, ahol először a Géniusz zenekar csapott a húrok rengetegébe. Kí­váncsi voltam a zenekarra, hiszen szégyen ide-szégyen oda, az idén megalakulásának már huszadik évfordulóját ünneplő zenekar létezéséről nem is tudtam, nemhogy visszajáró koncertlátogatóként vehemens táncommal illettem volna koncerthelyszí­neik parkettjét, vagy újra és újra hajzáporommal szórtam volna be az előttem állók vállait. Bármennyire is szép reményekkel indultam neki Géniuszék koncertjének, sajnos sem zeneileg, sem emberileg nem hagytak bennem olyan mély nyomokat, hogy az eddigi pár sornál nagyobb elánnal tudjam méltatni az együttes bő fél órás produktumát. Karthago Végül este fél kilenc után pár perccel DvoĹ™ák Világszimfóniájának grandiózus dallamaira, a LED-falas kivetí­tőrendszer által megjelení­tett teljes monumentalitásukkal bedübörögtek Hannibál elefántjai, hogy az ezernyi robotlámpa cikázó fényében körbefogják az Időtörés cí­mű új album dalaival - Ha neked kevés, Kevés a szó, Egy nap az élet, Élek - nyitó Karthago zenekart. Ezt az erőteljes kezdést csak a Barátok nélkül és a Senki lánya szakí­totta meg az Ezredforduló korongról, hogy egy kis pihenőt biztosí­tva megtörje az album tételeinek kemény, az AC/DC hangzásvilágára hajazó, heavy metal stí­lusjegyekben rendesen bővelkedő dallamzuhatagát. A dalokból áradó ősi erő a tagokat is meglepő aktivitásra késztette, hogy a lehető legnagyobb vehemenciával keltsék életre a lemez friss gondolatokat tükröző zenei világát; Gidófalvy Attila új oldalát megmutatva még gitárt is ragadott, és hihetetlen energiával zúzta végig Szigeti Ferenccel karöltve a rövid, de annál pontosabb gitárszólókat. Itt kell megjegyeznem az Időtörés albumot ért kritikák ellenére, hogy az új lemez tételeinek élő előadása nemcsak számomra, de azt hiszem, hogy talán mások számára is megvilágí­totta a dalok igazi zenei lényegét, és végül segí­tette elhelyezni az addig érzelmi várólistán csücsülő albumot lelkem zenei könyvtárának Karthago jelzésű polcán. Az 1979 óta változatlan felállásban működő zenekar tagjai olyan őrületes kisugárzással olyan mély hitelességgel működtek együtt a szí­npadon, hogy bizonyossá tette, a zenekar harminc év után is tud egymás tehetségét kibontakoztatva, támogatva, egymást érezve és tiszteletben tartva olyan energiákat felszabadí­tani, melyek közös eredője nem más, mint maga a KARTHAGO, illetve új albumuk, az Időtörés. Frappáns levezetése volt ennek a túlfűtött állapotnak a Senkiföldjén albumról a Csak a zene szól cí­mű szám Kocsándi Miklós általi előadása. Kocsándi, Takáts Tamás megdöbbentően pontos és precí­z dobjátékának kí­séretében olyan énekesi tehetségről tett tanúbizonyságot, hogy sikerült meglehetős zavart keltenie az ember lányában az együttes zenei posztjainak betöltését illetően. Elbizonytalanodásomat a ValóságRock cí­mű albumról eszközölt Néma asszony szomorkásabb hangvételű dallamainak közbeiktatását követően csak erősí­tette az 1...2...3... Start! korong, A dob mögül cí­mű dala, melyben Kocsándi újra hihetetlen dallamokat énekelt ki a hol erre, hol arra pörgő cintányérok rezgő testei mögül, mellyel nemcsak a szájharmonikát is nagy szeretettel bűvölő Takáts Tamás énekesi teljesí­tményét erősí­tette, de szí­nesí­tette az időközönként a vokállal is operáló Kiss Zoltán Zéró markáns basszus alapjait, valamint Gidófalvy Attilának a Szigeti Ferenc hömpölygő gitárszólóira bőszen felelgető hammond játékát. A hangszerek és a vokálok fűszeresen izgalmas zenei összhangját csak fokozták a levegőbe dobált í­zesebbnél í­zesebb humorbombák, a "csaszti-laszti, csaszti-laszti, Karthago, gumi-lasztik", illetve "bugyi-lasztik":-)". Hogy a koncert humordudora után a derű varázsa ne tűnjön el oly gyorsan a nagyérdemű arcáról, a diszkózene világát kifigurázó, Haminyó anyó kombinéjába bújtatott videóklip groteszkül remix változatával vezették át az előadást a koncert második, a nézőtér közepén felállí­tott kisszí­npadon zajló unplugged részébe. Érdekes volt érzékelni az átmenetet, ahogyan a diszkó paródia bárgyú könnyedségét A fények, a hangok az árnyak, illetve a Mert szerettél... múltat idéző, majd A sorsodtól ne félj, vagy a Harminc év után dallamainak akusztikusra szerelt komolysága váltotta fel. Csodálatos természetességgel, az est külön kis gyémántjaiként szólaltak meg a dalok a fiúk "keze alatt"; Takáts Tamás bebizonyí­totta, hogy a bluestól immár karcosabbra érett rock orgánuma lágyabb, puhább árnyalatú dallamokba is képes életet lehelni, mí­g Kocsándi Miklós zenei polihisztorként, gitárral a kezében is teljes jogú szereplőként tudja biztosí­tani a szebbnél szebb akkordokat az együttes zenei együttműködésébe. Jó érzés volt számomra, hogy az együttes nemcsak öltözködése terén hagyta el az eddig rájuk oly jellemző extravagáns, bőrben szőrben, kezes sapkában, rubik-kockás köpenyben és Sandokan jelmezben tündöklő ruha-repertoárjukat és tértek át a sokkal letisztultabb bőrnadrág illetve Karthago feliratú póló koncepciójára, hanem zeneileg is egy nagyon letisztult, alázattal teli, mély hangszeres tudást tükröző produkciót láthatott a közönség. Újabb videóklip, az 1980-ban rögzí­tett Lépd át a múltat vezette vissza a nagyérdeműt az Indulj tovább, A pénz, az Apáink útján, Áruló, illetve a Keleti éj egzotikus bájával hivalkodó klasszikusok korinthoszi oszlopokkal és lángoló kandeláberekkel dí­szí­tett blokkjába, hogy elérkezzen az est búcsúszáma, az 1982-es székesfehérvári tragédia emlékére í­rt Requiem borzongatóan gyönyörű himnusza. Talán össze se tudnánk számolni, hogy hány ezerszer adta elő a Karthago a rock zenének ezt a csodálatos gyöngyszemét és hány ezerszer hallgattam már meg én is újra és újra ezt a dalt, a szomorúságában is gyönyörű hangok mégis könnyet csaltak a szemembe, szemekbe. Olyan dal ez, aminek egyszeri előadása nem volt elég; a Requiem ráadását ezernyi fénypillanat ölelésében már egy emberként énekelte a közönség és állí­tott emléket a tizennyolc éves korában tragikusan elhunyt fiúnak. Bár a méltóságteljes dallamok után nehéz volt visszazökkenni a szülinapi hangulatba, a most már élőben is előadott Lépd át a múltat és Az éjszaka vándora nóták révén azonban sikerült újra átjárnia lelkemet a jubileumi érzésnek. Hogy a születésnap pedig ünnep legyen a javából egy majd az egész szí­npadot beterí­tő, hat tűzijáték szikrázó fényében pompázó hatalmas tortát toltak be a szí­npadra, mielőtt a koncert utolsó taktusaira újra eldübörögtek Karthago népének elefántjai a szí­npadról és az estéről. Ezen a közel két és fél órás estén olyan nagyszabású, erőtől duzzadó, vibráló rock szülinap részese lehettem, mely azt hiszem méltó módon ünnepelte meg a Karthago öt kivételesen tehetséges és karizmatikus zenészének rockhimnuszokban bővelkedő, harminc évet átí­velő együttműködését. Remélem, hogy egy újabb harminc év csodája vár még Ránk! Boldog születésnapot Karthago! Szöcske Fotók: Pearl69