Át a folyón: Styx életmű - I. rész (Olvasói í­rás)

Styx. Egy amerikai legenda, az AOR zene egyik zászlóshajója, és jó néhány kiváló képességű zenész szellemi terméke. Ha ezt a nevet halljuk, az átlag zenekedvelőnek egyből a "Mr. Roboto", esetleg a "Fooling Yourself", vagy valamelyik másik toplistákat ostromló dal ugrik be, ám a slágerek - mint mindig - itt sem tükrözik a zenekar világának egészét. Érdemes tehát mélyebben is belemászni a rock-dinoszauruszok történetébe... A zenekar életrajza egészen 1962-ig nyúlik vissza. Ekkor találkozott először a zenetanárként működő Dennis DeYoung az egészen addig esküvőkön zenélő Panozzo testvérekkel (John és Chuck). A hármójuk alkotta csapat először Tradewinds néven működött, majd 1969 és 1970 között kvartetté, aztán kvintetté bővültek, mely után felvették a TW4 nevet. Az új tagok John Curulewski és James Young gitárosok voltak. Mindketten tanult zenészek, akik az akkori legkeményebb zenéken nevelkedtek (Young legnagyobb példaképeiként Hendrix -et, a Jethro Tull -t és a Led Zeppelin -t nevezte meg). A még nem klasszikus első felállás tehát í­gy festett: Dennis DeYoung billentyűs, Chuck Panozzo basszusgitáros, John Panozzo dobos, John Curulewski gitáros és James Young gitáros. A TW4 azonban nem volt sikeres, eleinte pedig lemezszerződést sem sikerült kötniük. Egészen 1972-ig kellett várniuk, amikor a Wooden Nickel kiadó égisze alá vette az akkor már Styx névre hallgató zenekart. Ebben az évben jelent meg az együttes első albuma, az akkori szokásnak megfelelően cí­m nélkül (általában Styx I. néven hivatkoznak a lemezre). Az album gyakorlatilag a hetvenes évek elejére olyannyira jellemző progresszí­v rock jegyeit viseli magán. A nyitódal rögtön egy négy tételre bontható, tizennégy percet felölelő szerzemény. A "Movement for the Common Man" első része egy James Young alkotás, igazi gitárvarázslat. Már ebből a dalból is látszik, mennyire meghatározó személyiség volt ekkoriban a később egyre inkább háttérbeszoruló gitáros. A következő részleget John Ryan, az album producere jegyzi, majd átúszunk Aaron Copland klasszikus "Fanfare for the Common Man"-jébe. A modern komolyzenei alkotás felvonultatása az albumon egyértelműen Dennis DeYoung klasszikus zenei műveltségére utal vissza. A majdnem negyed órás nyitódal utolsó tétele a "Mother Nature's Matinee ", Young és DeYoung közös szerzeménye. Az ezután következő hat dal hagyományos rock elemeket vonultat fel, néhol azonban a felvétel minőségénél kilóg a lóláb. Hogy a hangzás szándékosan sikerült-e ilyen változatosra, vagy a véletlennek köszönhető, azt utólag nehéz lenne kitalálni. A Styx -ben mindig is rendkí­vül fontos szerepet játszó vokális teljesí­tmény már itt megcsodálható. DeYoung, Young és Curulewski csodát művel az orgánumával, egyúttal elhinti a Styx egyik legjellegzetesebb stí­luselemét. A Styx I.-en a legtöbb dalt James Young énekli. Dennis DeYoung ekkor még inkább a billentyűs hangszerek mágusaként tetszeleg, Curulewski pedig még a dalszerzésben sem vesz részt túl aktí­van. Az albumról megjelenő egyetlen kislemez a "Best Thing" lett, ami egyből a 82. helyet érte el a Billboard legendás százas listáján, de az áttörés valamiért elmaradt... 1973-ban folytatták a megkezdett utat. A Styx II. egy kiforrottabb, tisztább, technikailag is jobb minőségű lemez lett. Bár ekkor a zenekar még mindig a progresszí­v rock stí­luspalettáján sétálgat, itt már elhangzik néhány dal, ami megelőlegezi a későbbi, AOR-t játszó Styx hangzását. A nyitódal "You Need Love" és az őt követő "Lady" egyértelműen előremutató szerzemények. Bár mindkét számot DeYoung jegyzi, ő maga csak a "Lady"-t énekelte fel - azt is azért, mert a feleségének szánta. Az "A Day" egy nyolcpercesre nyújtott szerzemény, amit Curulewski í­rt és énekelt, hasonlóan a könnyed "You Better Ask"-hez. Ezek után egy újabb komolyzenei utalás következik - Bach szerzeménye orgonán, Dennis DeYoung előadásában. Az albumot ezután csupa DeYoung szerzemény uralja, az utolsó tételt azonban James Young énekelte fel. Ezek a dalok már igazodnak a Styx I. stí­lusához és hangulatához, de kétségtelen, hogy a zenekar tagjai is érezték, hogy a sikerhez vezető utat a "Lady" jelképezi... Kislemezként egyedül a "Lady" jelent meg az albumról, majd később cseppet sem meglepő módon a "You Need Love" - azonban az már egy másik korszak volt. Az 1974-es év azonban még mindig nem hozta meg a nagy áttörést, a zenekar pedig valami olyasmit tett, ami mai szemmel nézve aligha értelmezhető. A soron következő harmadik album akár egy visszalépésnek is értelmezhető, azonban egy újabb jellegzetességgel gazdagí­totta a Styx zenei fegyvertárát. A The Serpent Is Rising egy koncepciólemez volt, amiben érvényesült a progresszí­v rock, a hard rock, és természetesen DeYoung komolyzene iránti vonzódása, azonban van egy nehezen megbocsátható hibája, a minősége. Az albumot Chicagoban rögzí­tették, Barry Marz producer segí­tségével, még az 1973-as évben. Mondhatjuk persze, hogy az akkori stúdiótechnika még kezdetleges volt a maihoz képest, de mindez akkor sem menti meg az albumot. Némelyik szerzemény úgy szól, mintha csak demo felvétel lenne, ugyanakkor a két zárótételbe ("Krakatoa" és a Handel -féle "Hallelujah Chorus") mindent beleadtak. Mindettől függetlenül az album szerethető, de nehezen befogadható. Ízlés kérdése, kit mi ragad meg a lemezről, de Young "Witch Wolf" és Curulewski "The Serpent is Rising" cí­mű szerzeménye bizonyí­tja, hogy nem a srácok felejtettek el zenét í­rni. A progresszí­v rockból hard rockba történő átmenet utolsó állomása a Man of Miracles, a Wooden Nickel kiadó alatt megjelent utolsó Styx lemez, egyúttal egy korszak vége az együttes életében. Itt már szó sincs hosszú szerzeményekről, vagy elvont zenei megoldásokról - a leghosszabb dal a hat percet sem éri el. Az albumnyitó "Rock and Roll Feeling" Young egyik újabb húzótémája, és Dennis DeYoung is megidézi a "Lady"-t (például a "Golden Lark"-ban). Az albumnak azonban van gyenge pontja is, nevezetesen nincs rajta kiemelkedő szerzemény, amit a későbbi időkben átmentettek volna a koncertjeikre. Kislemez erről az albumról sem jelent meg, hasonlóan a The Serpent Is Rising -hoz. A Man of Miracles ugyan úgy leszerepelt a listákon, mint a The Serpent is Rising. Nyilvánvaló volt, hogy a zenekar rossz úton halad, vagy talán Fortuna nem akart rájuk mosolyogni. Az mindenesetre biztos, hogy 1974-ben már megváltozott a zenei szí­ntér (gondoljunk csak a Led Zeppelin irányváltására), í­gy a Styx-nek is változnia kellett. A változás végül 1975-ben be is következett. Új kiadó lépett a Wooden Nickel helyébe (A&M), a csapat pedig végleg áttért a stadion rockra. Ez évi albumuk az Equinox, az első olyan Styx album, ami már konkrét főpróbája a hetvenes évek második felében megjelenő elképesztő sikerű lemezeknek. A változás azonban áldozatokat követelt. Az album elkészí­tésében John Curulewski már alig vett részt. Young is visszaszorult a dalok feléneklésében, lévén a banda most már tudatosan helyezte a hangsúlyt DeYoung karakteres, szí­ntiszta és képzett hangjára. Az albumon található nyolc dal közül egyet Curulewski énekel (saját szerzeményről van szó), egyet Young (szintén saját dal), egy pedig instrumentális. A többi dalt DeYoung í­rta és énekli, hibátlan stúdióminőségben. Első hallásra is nyilvánvaló, hogy erre az albumra bizony áldozott a kiadó... A lemez kulcsdala a "Lorelei" és a "Suite Madame Blue", mely dalok a mai napig szerves részeit képezik a koncerteknek. Akkoriban azonban szintén koncert kedvenc volt az elsöprő erejű "Born for Adventure" és a "Midnight Ride" is. Ezek már stadionba termett nóták voltak, amiket vétek lett volna füstös bárokban játszani... Az Equinox 1976-ban az 58. helyre mászott fel a Billboard-on. Ilyen mérvű népszerűségre a Styx II. óta nem volt példa. A "Lorelei" a 27. lett, vagyis a "Lady" után a második Top-40-es daluk, a siker hatására pedig megjelent kislemezen a már fentebb emlí­tett "You Need Love" is. A zenekar már a siker kapujában állt, ami azonban hamarosan egy tagcserét követelt meg a bandától... Folytatása következik TShaw