Fémes gondolatok:A Pénz és a Rockzene összefüggései Magyarországon

írta admin | 2005.10.22.

Mai rohanó világunk, fogyasztói társadalmának egyik fő mozgató rugója a pénz, és ebből nem maradhat ki a kultúra, azon belül a rockzene sem. Nem tudom, hogy í­rásom tartogat-e valami újdonságot a kedves olvasó számára, ha nem, akkor vegyük ezt egy helyzetképelemző cikknek.

Bár jelenleg nem működöm közre aktí­van a zenei életben, de igencsak közelről figyelem a magyar helyzetet, ezért bátorkodtam néhány észrevétellel élni. Kezdjük rögtön az alapoknál. Egy zenésznek ahhoz, hogy elkezdjen alkotni, először is egy hangszere van szüksége, és ha komolyan gondolja a koncertezést, akkor minimum még egyre. Mivel rockzenéről beszélünk első sorban, és mint tudjuk az egy hangos műfaj, ezért egy erősí­tőre és némi „kütyükre” is szert kell tenni a jó megszólalás érdekében. Természetesen nem szeretnék most termékbemutatót tartani vagy árlistát mellékelni az í­rásomhoz, csak nagyságrendben érzékeltetném a kiadásokat. Két gitár (nem csúcs minőség) minimum 350.000 ft. Egy erősí­tő kb. 100.000ft. Pedálok (kütyük) 50.000 ft. Nagyon alapokat számoltam, mert nem szeretném végképp elriasztani a kezdő tehetségeket. Lássuk, ugye ez fél millió forint és még egyszer hozzáteszem ezek közép kategóriás berendezések. Vagy vegyünk például egy dobost. Egy átlag alap felszerelés 350-400 ezer forint. Ezeket általában tok nélkül árulják és ha az ember szállí­tani is akarja a hangszerét az plusz költség. Azt hiszem itt is megegyezhetünk egy fél milliós induló kiadással. Folytathatnám a szekciók felsorolását, de nem teszem csak érzékeltetni akartam, hogy milyen terhekkel találkozik szemben rögtön kezdésnél a fiatal zenész. És ha már itt tartunk, vagyis az első buktatónál engedtessék meg egy kis összehasonlí­tás. A minap kaptam egy külföldi hangszer bolt katalógusát. Az, hogy az üzlet kb. akkora, mint nálunk egy bevásárló központ az egy dolog. Az, hogy százszor akkora a kí­nálat, az egy másik dolog. Viszont az, hogy kb. fele árba, kerülnek a termékek, mint nálunk az viszont nem mindegy. Nem szeretném, ha valamelyik hangszerüzlet képviselője mikor elolvassa ezt a cikket, megorroljon rám, de ki kell jelenteni, hogy kis hazánkban igenis nagyon drágák a zenéléshez elengedhetetlen kellékek. És még egy észrevétel. Az uniós belépés óta ezek a termékek személyes vásárlás esetén nem vámkötelesek, de itt befejezem, mert anyukám már csuklik. Tegyük fel, hogy sikerül kiszurkolni az alap felszereléshez szükséges összeget és ott állunk a lehetőségek kapujában. A következő probléma az időbeosztás. Munka, család, próba, koncert stb… Mert ugye a munka rovására nem mehet a zenélés, mivel meg kell élni valamiből. Próbahely keresése és annak fizetése és az utazgatással járó költségek, meg még ki tudja hányféle kiadás. Ha már ezeken a buktatókon is túl estünk ideje lesz megmérni a tudásunkat, a világot jelentő deszkákon. Koncertezni kéne, de hol? És most szisszen fel olvasó először. Mi az, hogy hol? Hiszen tele van a főváros és az egész ország koncerttermekkel és klubokkal. Hogy tele van az erős túlzás, de van sok lehetőség az biztos. És indul a gondolkodás, mi lenne a legjobb megoldás? Menjünk el egy klubba? De hát nem fizetnek semmit, még a benzin költséget sem. Nekünk még nincs akkora közönségünk, hogy annyi legyen a bevétel, ami legalább a kiadásainkat állja. Van jobb megoldás! Elmegyünk egy régi barátom már nagyon hí­res zenekara elé játszani, az országos turnéjukon és í­gy legalább megismer minket mindenki. Micsoda? Hogy X százezer forintot kérnek érte, hogy játszhassunk? Mert nekik is sok a költségük egy ilyen koncert körúttal? De hát ők kapnak gázsit! Hogy ha nem mi, akkor mások majd fizetnek? Akkor most mi legyen? Ez a néhány rövid gondolat, amit mint egy rádiójátékot mutattam be nem fikció. Sajnos a mindennapok helyzete ez mifelénk, tisztelet a kivételnek. Bizony a koncertezés az egyik legköltségesebb része a zenélésnek. Ismerek zenekarokat, akik több millió forintot csak abba öltek bele, hogy megismerje őket az ország. Nagyon sokszor ez az összeg soha nem térül meg. Sajnos nálunk egy-két mondva csinált menedzseren kí­vül nem sokan foglalkoznak koncertszervezéssel, főleg nem koncert körutak szervezésével. És akkor még nem is beszéltem egy esetleges külföldi előadó előtt való szereplésről, vagy egy lemez szerződés kicsikarásáról. Nem is szeretnék, mert nem akarok haragosokat magamnak, ha nem muszáj. Tudom, hogy Magyarországon nem úgy működnek a dolgok ahogy az a fejlett nyugaton, de hát kérem tizenöt éve valahol mi is oda kéne, hogy tartozzunk és most nem szeretnék politizálni. Valószí­nű, hogy itt, mint ahogy más területeken is a fejekben kéne rendet tenni először. Itt lenne az ideje, hogy ne csak a saját szemétdombunkon kapirgáljunk, hanem kezdjük el kinyitni a kapukat. Nagyon sok tehetséges zenész van ebben az országban, akik úgy érzem, megállnák a helyüket bárhol a világban. Nem lehet mindent csak egy kézlegyintéssel elintézni. Azt hiszem, kicsit elkalandoztam itt a vége felé, de ezek a dolgok szervesen összetartoznak vagy legalábbis össze kellene, hogy tartozzanak. Remélem nem sikerült elvennem a kedvét senkinek a zenéléstől, nem is ez volt a célom ezzel az í­rással. Csodálom azokat az embereket, akik Magyarországon elhí­vatottságuknak érzik a zenélést. És ha lehet e sorok után ilyet mondani, nagyon sok sikert és kitartást kí­vánok minden magyar zenésznek!