A burzum story, és ami mögötte van: a black metal és a gyilkosságok kicsit más szemmel

írta garael | 2006.02.06.

A Burzum story más szemmel I. A nyolcvanas évek elején-közepén virágzó metálzene már korántsem volt annyira homogén, mint akár 10 évvel korábban. Az egységesnek tartott heavy metal már nem tudta azt a keménységet és agressziót nyújtani, amit a kialakulófélben lévő szubkultúrák tagjai elvártak: a tempó és a súlyos riffek fokozásával, az énekhang extrém irányba eltolásával olyan, addig sosem tapasztalt kemény stí­lusok jöttek létre, mint a thrash, és a többé-kevésbé abból kinövő death metal. Mivel ezeknek a stí­lusoknak nem volt annyira behatárolható "eszmei iránya", ezért jött kapóra a már a hetvenes években a Black Sabbath nevezetű angol metal banda által "feltalált" okkultista, a fekete mágiához vonzódó szövegvilág, mely a társadadalmi averzió folytán remekül illett az önmaguk kirekesztettségét értékként hirdető fiatalok zenei elképzelésekhez. Az ehhez társí­tott stí­lus azonban már némiképp eltért mind a thrash-től, mind a death-től, a Venom nevezetű együttes által világra károgott, a sátánista image-t nyí­ltan felvállaló, ám azt legtöbbször csak szí­npadi kellékként "felhasználó" új stí­lus black metal néven vonult be a rocktörténelembe. Sajnos a stí­lus teatralitása valódi újraértelmezőkre akadt egy északi országban, ahol a nemzeti mitológia, és az emberek természetközeli énje - a régi legendákat ráhúzva a keresztényellenesség attitűdjére- egy másfajta, a személyiségbe is beépülő ideológiai-zenei világot produkált, mely főleg a tizenévesek változásra hajlamos pszichéjét és a szélsőséges hangulati elemekre való érzékenységét kihasználva tudott a fantázia és képzelet világából a valóság tömény horrorává válni. Megszülethetett tehát a mai metál szí­ntért is jelentősen befolyásoló norvég black metal, és az a a két együttes, mely aztán évtizedekre meghatározta a blackerek ideológiai, zenei és képi világát. 1984-ben két tizenéves fiatal, Oystein Aarseth gitáros és Necrobutcher basszusgitáros létrehozta a kultikus Mayhem zenekart. Aarseth Euronymus néven lemezboltot is nyitott, mely egyfajta, a vérét az óceánba folyató kreaturaként vonzotta oda a lázadó és unatkozó tinédzser-cápákat, modern fonóként lehetőséget adva a 'black társadalmi életre." Az együttes másik két tagja, a dobos Hellhammer, és az énekes, a beszédes nevű Dead szintén meghatározó alakjai a black szí­ntérnek. Hellhammer, ki egyedüli blackerként az egész metal birodalomban el tudta hitetni, hogy itt zenéről is szó van,- lévén azóta is a stí­lusoktól függetlenül az öt legjobb metal dobos között van-, Dead pedig maga volt a gótikus regényekből előlépő nekrofil hullaőr, ki valószí­nűleg pszichés torzulásából adódóan depreszí­v hangulatváltozásait a halott dolgokhoz való beteges vonzódásban élte ki. A legenda szerint kedvenc háziállatai rendszerint döglött hörcsögök voltak, a hullaszag elérésének érdekében pedig ruháit viselés elíľtt hetekre képes volt a föld alá ásni. A Mayhem - bár underground körökben ismert lett- kultikus státuszát a hozzá fűződő borzalmas emberi események révén ví­vta ki. Háromévnyi koncertezés után a valószí­nűleg bipoláris kedélybetegségben szenvedő Dead egyik hullámvölgye közben puskájával fejbe lőtte magát. Nos, és itt kezdődik az, ami a legrosszabb horrorokat idézi: a holttestet felfedező zenésztársak ahelyett, hogy mentőt és rendőrt hí­vtak volna, marketing lehetőségként felfogva a tragédiát, lefényképezték a halott társukat, majd némi kóstolót véve a kibuggyant agyvelőből a koponydarabokat öszegyűjtötték, hogy láncot fűzzenek belőlük. Hogy ebből mi igaz, és mi nem, nehéz lenne eldönteni, mindenesetre a szörnyű fotókból egy felbukkant egy későbbi Mayhem kalózlemez borí­tójaként . A sztori első felvonása ezzel zárult, hogy a leereszkedő föggönyt egy másik tizenéves, az Oslo-ba érkező Vark Vikernes, vagy ismertebb nevén Count Grishnackh húzza ismét fel. Vikernes, ez a magába húzódó, a valóság elől gyakran a saját maga által kreált mí­tosz világba menekülő, zavart ideológiai univerzumot felépí­tő tinédzser,- ki egyébként akaratos, zsarnokoskodó személyisége által nem tudott olyan "krétakört" teremteni, mint Euronymus- alapí­totta meg egyszemélyes formációját, a szintén kultikussá váló Burzumot. A fojtogatónak érzett szűk környezetét elhagyó Varg-ot Euronymus vette a védőszárnyai alá, és mivel a rendőrségi zaklatások miatt a basszgitáros is kiszállt a bandából, Varg lett a következő Mayhem album basszgitár részeiért a felelős. A sztorinak itt aztán magyar vonatkozása is akad, a végül is csak 1994-ben megjelenő album énekese ugyanis hazánk talán egyetlen világ - de legalábbis európai hí­rnevet szerző metál énekese, Csihar Attila (Bár furcsa leí­rnom annak az underground stí­lusnak az esetében a világhí­rű jelzőt, mely zsigerből elutasí­t mindent, ami mainstream, vagy túllép a stí­lus maga által kreált szűkreszabott keretein). A két élénk fantáziájú, és a keresztényellenesség szerepében tetszelgő fiatal kihasználva a stí­lus ideológiájában rejlő lehetőségeket, egy új mozgalmat elindí­tva került be a norvég kriminalisztika esettanulmányai közé. Közel egy év alatt harminc templom felgyújtásában segédkeztek, hol ideológiai sí­kon, hol saját kézzel. A nyomok végül is elvezettek hozzájuk, melynek folyamodványként Vikernest letartóztatták, majd hathétnyi fogvatartás után szabadon engedték. S jöjjön a harmadik felvonás: a szabaduló Vikernes, és Euronymous közötti viszony annyira megromlott - ne feledjük, két tizenévesről volt szó, kik a saját magukra kényszerí­tett szereptől megrémülve, és az elszabaduló eseményekkel szembesülve talán akkor döbbentek rá, miszerint ebben a világban nem lehet-létezhet barátság- , hogy mindkettőjük fejében érlelődni kezdett az egykori barátság romjaiból épí­tkező gyilkosság gondolata. 1993 augusztus 10-én éjjel Vikernes és barátja, Snorre Ruch felkereste Euronymoust, hogy tisztázzák viszonyukat. A pánikba esett gitáros nekitámadt Vikernesre, aki készülve erre, a magánál hordott késsel, 29 szúrással végzett a már menekülő ex-társsal. Mindkettejüket letartóztatták, jóllehet Vikernes önvédelemre hivatkozott, mondván hogy ha nem íľ lép elíľször, akkor Euronymus öli meg íľt, a bí­róság 21 éves börtönbüntetésre í­télte . A per természetesen a média által kellő cirkuszi kí­sérettel tálalva zajlott a nézők százezreinek szeme előtt. Vikernes alakja egybefonódott a black metallal , lemezei addig sosem tapasztalt példányszámban fogytak. A börtönben Vikernes szabad kezet kapott zenei tevékenységének folytatásához , jóllehet gitárt nem vehetett a kezébe-, melynek eredményeként két lemezt is készí­tett. Személyisége a börtönben tovább "bomlott", érdeklődése a náci eszmék, a tiszta árja faj dicsőí­tése, és a judeo-kersztény világ megsemmisí­tésének igénye felé fordult. Zavaros eszméi egy, a viking mondákon alapuló "tiszta, természeti" hazát vázolnak, melyben a szőke kékszemű norvégok szabadon elmélkedhetnek az új világ szépségén. (De hogy dolgozni ki fog, arról nincsen szó:D). Euronymus alakja halála után még inkább felmagasztosult: követői a szokásos pszichológiai reakcióknak megfelelően elbukott messiást látnak benne, kinek haláláért, és a black metal uralma kiterjesztésének megakadályozásáért az áruló Vikernest okolják. A módszerek és a gondolkodásmód persze idomult Vikernes személyiségéhez, a bosszú jellege egyet jelenthet a halállal. Lehet tehát, hogy lesz újabb felvonás, és a norvég black metal horror sztori folytatódik? Ki tudja. II. A média által nagy port felvert eset ismét hozzájárult a metálzenével kapcsolatos társadalmi attitűdök felerősödéséhez, a zene, sátánizmus és társadalmi devianciák kapcsolatának egyoldalú vizsgálódásához. Egyesek társadalmi mételyről, mások elszigetelt, de veszélyes jelenségről számoltak be, kiemelve a zene mögötti ideológia társadalomra is veszélyes voltát. De vajon mik lehettek azok a körülmények, motivációk és és ingerek melyek ehhez a gyilkossághoz, és a templomgyújtogatásokhoz vezettek? Vajon pusztán a zenéből áradó "gonosz üzenet" felelős a tettekért? Vagy a black metál ideológiai üzenete hatott az elkövetőkre, esetleg pusztán egy-két fiatal a konformizmus és a legendák utáni fogékonyságot kihasználva tudott a többiekre oly mértékben hatni, ami végül is ezeket a cselekedeteket indukálta? Vagy talán ennél mélyebb, kulturális-történelmi gyökerei vannak a megtörtént magatartásformának? 1. Történelmi- kulturális háttér Az európai nemzetállamok kialakult "társadalmi énképében" mindig nagy szerepet játszott a történelem, illetve az abból származó eredet-tudat, melynek irodalmi kifejeződése a nemzeti eposzokban, regékben és mondákban nyilvánult meg. Ez a kép mivel absztraktált formában egyfajta magzati állapothoz történő vágyódás igényét fejezi ki ,általában egy olyan - idealizált, és mély kulturális kötődésű- világot jelení­t meg, melynek értékrendszerében jó és rossz tisztán elkülönül egymástól, s olyan hősöket teremt, melyek túl az azóta megváltozott értékeken a nemzeti lét atyjaivá - ezáltal "romantikus hőseivé, és mitologizált alakjaivá válnak". Az ő életterük egy olyan ,azóta letűnt világot jelení­t meg, amiben ismeretlenek a jelen társadalmának összetett problémái, az indiví­dum pedig maximálisan kiélheti szabadságigényét. Fokozottan igaz ez az északi népeknél, ahol a markáns viking mitológia részletesen kidolgozott világa egy letűnt kor történelmileg is igazolt dicsőségével párosul, s melyben megtestesült az északi népek természettel való kapcsolatának szintén idealizált jellege (Idealizált, hiszen mí­g a keleti népek a természettel való komplex harmóniára, addig az európai népek a természet emberi akarat alá gyűrésére törekedtek. Természetesen a zord északi körülmények között az emberi csoportok sokkal jobban függtek a természettől, mint délebbi társaik, ezáltal természetes környezetüket jobban is ismerték. Ebből fakadt az északi népek panteisztikus, természetközeli életfelfogása). Olyan, nosztalgikus érzéseket keltő világ ez, melyben a panteizmus együtt él a természeti istenek imádatával, s ahol a kereszténység térhódí­tása egy teljes társadalmi paradigmaváltással, a múlt értékeinek abszolút negációjával párosul.(Nagyon szemléletesen elevenedik meg a keresztény értékek elterjedésének hatása az Excalibur mondakörében, ahol Merlin testesí­ti meg az ősi druida világot, melynek azonban Arthur keresztény világában már nincsen igazán helye.) Mivel ezek az attitűdök áthatották a népi mitológiát és a meséket, az arra fogékony gyermekek világképébe mélyen rögzült ennek az idealisztikus, ilyenfajta ábrázolásában sosem létezett világnak a normarendszere és burkolt keresztényellenessége. A gyermeki tudat az első pár évben nem igazán tudja elválasztani a mesét a valótól, a regékben történteket valóságként éli meg, mely a későbbi személyiségfejlődésére is kihathat. Emellett a mitológia idealizált hősei remek példakép lehetőséget teremtenek azoknak a kamaszoknak, akik a felnőtté válás közepette nem találják meg saját szüleikben, esetleg környezetükben a követendő mintát, és örömmel nyúlnak a mitológia által nyújtott idealizált normarendszerhez. Vikernes és társai - valószí­nűleg természet adta személyiségjegyeiknél fogva az átlagnál nagyobb képzelőerővel, fantáziával, illetve érzékenységgel bí­rtak - fogékonyakká válhattak a mitológia által közvetí­tett értékekre, melyben a valóság frusztrációi nem érvényesültek, melyben megtalálhatták azt az idealizált hősképet, amire alakuló személyiségüknek szüksége volt. Ennek pedig hangsúlyos szerepe volt a kötöttségeket megtestesí­tő, az indiví­dumot háttérbe szorí­tó kereszténység értékeinek tagadásában, egy konkrét, a kereszténységet támadó és elutasí­tó szubkultura létrejöttében s a kereszténység intézményében téglaként funkcionáló templomok felgyújtásában. 2. A black metal szubkultura A szubkultúra nem más, mint az értékek és normák rendszere, melyet egy bizonyos társadalmi csoport általánosan elismer és amely részben eltér a hivatalos kultúrától. Az eltérés fogalmában azonban meghatározó szerepe van a konfliktus elemnek, vagyis a szubkultúrák nemcsak eltérnek a hivatalos kultúrától, de látens vagy manifeszt módon konfliktusban is állnak vele. Ilyen módon lehet valamilyen deviáns csoport, de avantgatgade vagy underground művészeti csoport is. A konfliktus adódhat a hivatalos kultúra által közvetí­tett értékek teljességének, vagy részének megkérdőjelezéséből, bí­rálatából, illetve elutasí­tásából, egy egyéni értékrendszer középpontba állí­tásából, és ennek kifejezéséből, valamint kölünböző, ezen alapuló cselekvési fajtákból. Ezen meghatározás alapján a black metal- ez a metalon belül is markánsan elkülönülő, konkrét ideológiai jelleggel bí­ró stí­lus - olyan szubkultura, melynél a konfliktus forrása a globalizálódó és keresztényi értékeket társadalomszervező erővé előléptető világgal való szembefordulás, az "ősi" - az előző részben emlí­tett idealizált értékek előtérbe helyezése, ezzel együtt a Ti és Mi kategorizálásából adódó kirekesztettség tudatának felvállalása, ahol a kirekesztettség a szubkultura egyik kohéziós erejévé, és értékformáló elemévé lépett elő. Nem véletlen, hogy ez az eszmerendszer főleg a fiatalokat érintette meg: egyrészt a konvenciókkal való szembenállás eszményével könnyebben tudnak azonosulni, mint a társadalmi szocializációban már beérett idősebb nemzedék, másrészt a dacos szembenállásból ők próbáltak az extremitás fokozásával új értéket létrehozni. Maga az extremitás aztán egy sor olyan attitűdöt is létrehozott, mely behatárolta a szubkultura nagyságát és elterjedtségét. Olyasfajta belterjes közösséget hozott létre, mely eleve gyanakvással nézte a szubkultura növekedését, ezáltal olyan ellenségképet is konstruál, melybe önnönmaga is beletartozik. Mivel az uralkodó értékrendszer ellenesség a szubkultúra egyik szervezési eleme, ezért az underground státusz fenntartása olyan szándék, mely egyben be is határolja a szubkultúra létét, és paradox módon a sikerességet csak a szubkultúrán belül képes elismerni. Ez a reakció egyfajta ösztönös védekezés a szubkultura fenntartása érdekében: hiszen ha egy szubkultúra bizonyos szelektált stí­lusbeli újí­tásait (pl. ruházat, zene, argó) a népesség egyes szegmensei magukévá tehetik,- illetve vállalkozók kereskedelmi forgalomba bocsáthatják, hogy a domináns társadalom szélesebb köreiben is elterjedjen,- akkor ezen folyamat során veszí­thetnek megkülönböztető és extrém jellegükből- ami a blackmetal esetében a csoportkohézió legfőbb eszköze. A black metal bizonyos szinten megmaradt az önkifejezési forma egyéni és extrém - ám még művészi keretek közé szorí­tható formájában, ám Vikernesnél és társainál ez az attitűd tartós személyiségi vonássá rögzült, olyan tokká, mely magába zárta az egyént: minden megnyilvánulása egyetlen meghatározó szerep követelményeihez igazodott s csakis annak összefüggésében nyerhetett értelmet."A szerep elfogyasztotta viselőjét". 3. Vikernes és a szubkultura Sokan mondják, Vikernes pusztán manipulálta a tömeget, és maga sem vette komolyan a black metal zenében és szóban hirdetett eszmeiségét, azonban ez nem igaz. Egyrészt tinédzserként nehezen hihető, hogy egyfajta váteszként, és a szubkulturán is felülálló konspirátorként ilyen fejlett ember- és szervezési ismerettel rendelkezett volna, másrészt - jóllehet gyilkossága puszta önvédelem volt (naplója szerint),- ám maga a tett egy olyan értékrend elfogadásán alapszik, melyben a problémák, 'az eszme fenntartásának' módja erőszakos úton megoldhatók. (Hiszen azért ment el Euronymous lakására, hogy tisztázza azt a feltevést, miszerint meg akarják ölni, és ösztönös reakciója Euronymous reflexcselekvéseire azt mutatják: szemernyit sem kételkedett áldozata gyilkossági szándékaiban, és szemernyit sem habozott kést használni ennek elkerülése végett.). Maguk az események tehát egy olyan személyiséget mutatnak, mely azonosult a szubkultura által megkövetelt szereppel. Az persze elképzelhető, hogy ha nem is játékként, de nem is személyiségformáló erőként indult az egész "mozgalom". A blackmetal közösségi szocializációjában azonban az egyén kiléphetett saját, társadalmilag elvárt szerepköréből és kvázi autonimitást élvezve felelősség nélkül cselekedhetett. A társadalmi viselkedés-ellenőrzés megszokott, szüntelen önkontrollt és önreflexiót igénylő keretei közül való kilépés igényét a zaklatott lelkiállapot - melyet a zene és a látvány elsőrangúan támogat- felerősí­tette. Ha azonban a tömeget megtestesí­tő szubkultura tartósan foglyul ejti az egyént, és az egyéniség vesztés tartós lesz, akkor létrejönnek az ún. fanatizálódás jegyei, ami Vikernes-nél és társainál megfigyelhető volt. (Erre utal az az urban legenda is, hogy ettek halott társuk agyvelejéből.) Vikernes tehát lassan sodródott bele abba a folyamatba, melynek vége a gyyilkosság lett. Ebben a folyamatban persze a kí­vülálló tömeg - a haivatalos kultúra- válaszreakciói is belejátszottak, melyek negatí­v visszacsatolásuknál fogva méginkább erősebbé tették a szubkultúra kohézióját, s mintegy elvárásként szuggerálták bele a fiatalokba a "rosszfiú image"- ből fakadó bűncselekményeket, amelyek a vallásellenesség köntösében a templomgyújtogatásban nyilvánultak meg. 4. Vikernes a börtönben, a black metal zene szerepe a történtekben. Vikernes személyisége a börtönévek alatt, illetve a médiacirkusz hatása miatt méginkább eltorzult.A külvilág által sugárzott vezéri szerep - mely ugye abból fakadt, miszerint a média úgy gondolta, a gyilkosság során két potenciális vezéralk küzdött meg a hatalomért- lassan egy - a világot kí­vülállóként figyelő- minden probléma felett álló prófétai szereppé alakult, melynek táptalaját már nem igazán a viking kultúra természetszeretete, hanem a judeokeresztényi világ tagadása, és elpusztí­tásának igénye váltotta fel. Személyiségénél fogva ösztönösen vonzódott a mitológiához, ám a börtönévek realitása rádöbbentette, hogy az egy végleg lezárult világ, í­gy figyelme a náci-faji eszmék és a germán élettér elméletek felé fordult, melyek torz és inhumán módon, de szintén egyfajta tiszta világot í­gértek. Zavaros fejtegetései az elméletéről, illetve magának a blackmetal szubkultúrának elí­télése arra vall, hogy identitáskeresése még mindig nem zárult le, valószí­nűleg tartom gondolkodásának az egyre radikálisabb elméleti irányokba történő elmozdulását az évek során. S hogy magának a zenének mi a szerepe az egészben? Szerintem pusztán eszköze az emberek bizonyos csoportjainak ahhoz, hogy közös értékrendszert alakí­tsanak ki. Ez azonban nem csak a black metal folytán valósulhat meg, ilyen alapon a katonai indulókat, vagy a egyes népdalokat is be lehetne tiltani..(S ilyen alapon minden blackmetált szerető fiatal hajlamos lenne a bűncselekményekre) A blackmetál riasztó vizuális megnyilvánulásai olyannyira teátrálisak,illetve túlzók, hogy "vérgőzüknél" fogva elszakadnak a valóságtól, és gyakran önmaguk paródiájába fulladnak ( a Burzum zenéje rám például abszolute semmi hatást nem tett, némi puszta unalmat kivéve, és nem hiszem, hogy a közvetí­tett gondolatoktól egy egészséges fiatlanak vérgőzös és bigottan vallásellenes gondolatai támadnak)..A Norvég black metal hullámban nem is ez volt a társadalomra veszélyes, hiszen a zenét, akárcsak az ámokfutó házikedvencet -nem lehet bűnösnek kikiáltani- ott bizony a "gazdi" felelősségét kell vizsgálni. A nevelés hiányaiból és genetikai örökségből adódó torz ideológia kicsí­rázásáért csak bizonyos mértékig lehet ezeket az embereket elí­télni (természetesen el kell, Vikernest én sem engedném ki soha többet a börtönből): a felelősség nagy mértékben az adott társadalmat, a "hivatalos kultúrát", és a szerepkényszerí­tő médiát terheli. ÍRTA: GARAEL

Legutóbbi hozzászólások