A Napalm Records végre lerántotta a leplet a BPMD első nagylemezének részleteiről, amely június 12-én kerül a lemezboltokba.
A Bobby Blitz (Overkill), Mike Portnoy (Sons Of Apollo), Mark Menghi (Metal Allegiance) és Phil Demmel (Vio-Lence) négyes mindössze egy napot töltött a „munkamániás” házi stúdiójában, ahol örömzenéltek és jammeltek. Ennek eredményeképp született meg az ’American Made’ című lemez, ahol a ’70-es évekbeli hard rock és klasszikus rock csapatok dalait formálták a maguk képére.
A BPMD zenészei a Metal Allegiance lemezein és fellépésein is találkoztak már, de 2019 nyarán jöttek végül össze, hogy néhány kedvenc klasszikus rock tétel előtt hódoljanak. Mark Menghi basszer így mesélt a csapatról: „Én nagyon izgatott vagyok az első BPMD-lemez kapcsán. Tavaly nyáron még csak egy őrült ötletnek tűnt, amely inspirált, alig egy évvel később pedig már ott tartunk, hogy látszik a fény az alagút végén. A világnak most szüksége van egy olyan valamire, amitől jobban érezheti magát, és teljes szívemből mondhatom, hogy ezek a dalok olyanok lettek. Készítsétek a helyet a BPMD-nek…”
A frontember, azaz Bobby Blitz így folytatta: „A BPMD próbáit nagyon élveztem. Mindannyiunkat visszavitt a gyökereinkhez. Ahogy fejlődött, úgy jöttünk rá, hogy ez egy különleges dolog lett, a Napalm Records is az első hallgatás után igent mondott.”
A Toys In The Attic videóját Victor Borachuk (JupiterReturn) rendezte, de a grafikai dizájnért Natália Tanus és Leonardo Gill felelt. A csapat tagjai így meséltek az Aerosmith-feldolgozásról: „Emlékszem, még nagyon régen, abban az időben, amikor az Overkillt megalapítottuk, lerágtam a fogaim, hogy mikrofonhoz juthassak néhány feldolgozás erejéig. Az Aerosmith-feldolgozások számomra is ismerős terepet jelentettek, de amikor Mike kiválasztotta a Toyst, hogy formáljuk át, akkor ez olyan »húúbazz« kategória volt.” – kezdte meg Blitz, majd Phil Demmel így folytatta: „Nem volt egyszerű ez az Aerosmith dolog, mert ők eredetileg két gitárossal működnek. Joe Perry és Brad Whitford különböző dolgokat játszanak. Nekem, aki egyedül játszom ezt, egy középutat kellett találnom, egy olyat, ami még jól is szól. Egy kicsit a thrash irányba mozdítottam el a sok lefelé pengetéssel, a tekeréssel és a sok triolával.”
’American Made’ dallista:
01. Wang Dang Sweet Poontang (Ted Nugent-feldolgozás)
02. Toys In The Attic (Aerosmith-feldolgozás)
03. Evil (Cactus-feldolgozás)
04. Beer Drinkers & Hell Raisers (ZZ Top-feldolgozás)
05. Saturday Night Special (Lynyrd Skynyrd-feldolgozás)
06. Tattoo Vampire (Blue Öyster Cult-feldolgozás)
07. D.O.A. (Bloodrock-feldolgozás)
08. Walk Away (The James Gang-feldolgozás)
09. Never In My Life (Mountain-feldolgozás)
10. We’re An American Band (Grand Funk Railroad-feldolgozás)
Legutóbbi hozzászólások