A King Crimson rajongói örülhetnek, hiszen az Adrian Belew, Tony Levin, Steve Vai és Danny Carey alkotta BEAT szeptemberben koncertkiadvánnyal jelentkezik.
A King Crimson egykori tagjai, Adrian Belew és Tony Levin két másik nagyszerű zenésszel, Steve Vai gitárossal és Dany Carey (Tool) dobossal kiegészülve indultak 2024-ben útnak, hogy a legendás angol csapat három albumát szólaltassák meg élőben, a 80-as években megjelent ’Discipline’, ’Beat’ és a ’Three Of A Perfect Pair’ dalaiból válogatott a négy zenész.
A több mint 70 állomásos pánamerikai turné koncertjei közül a Los Angeles-i fellépést rögzítették, amelyet az Inside Out Music szeptember 26-án ’BEAT – Live’ címmel ad ki. Már a hazai lemezboltokban is előjegyezhető 2 CD + Blu-ray, 3 CD + Blu-ray artbook és 3 LP változatban. A film tartalmából az első előzetes a Neal And Jack And Me előadása.
„Három virtuóz világklasszissal léphettem színpadra, akik már mindent láttak, de még mindig nagyszerűen érzik magukat, amikor ezt az időtlen zenét játsszák, ehhez semmi sem hasonlítható. A közönség kívülről tudta a műsort, és el volt ragadtatva az előadástól, elsöprő energia és szeretet áradt felénk. Mi lehetne ennél jobb? – kezdte Adrien a nyilatkozatot, majd Steve Vai így folytatta – A BEAT-tel turnézni sokkal több volt mint amire számítottam. Ezt a zenét Adriannel, Tonyval és Dannyvel előadni az egyik legkedvesebb turnéélményem. Most a csúcson vagyunk és a ’BEAT – Live’-on megörökítették ezt a varázslatot.”
„A banda hatalmasat alakított, örülök neki, hogy egy minőségi kiadványra kerül, amit élőben csináltunk: az innováció találkozott egy klasszikus anyaggal” – zárta a gondolatsort Tony Levin.
’BEAT – Live’ dallista:
01. Neurotica
02. Neal And Jack And Me
03. Heartbeat
04. Sartori In Tangier
05. Model Man
06. Dig Me
07. Man With An Open Heart
08. Industry
09. Larks’ Tongues In Aspic Part III
10. Waiting Man
11. The Sheltering Sky
12. Sleepless
13. Frame By Frame
14. Matte Kudasai
15. Elephant Talk
16. Three Of A Perfect Pair
17. Indisicipline
18. Red
19. Thela Hun Ginjeet
Legutóbbi hozzászólások