Djabe & Steve Hackett: Back To Sardinia

írta Bigfoot | 2019.12.29.

Megjelenés: 2019

Kiadó: Cherry Red Records

Weblap: http://djabe.hu/

Stílus: jazz-rock

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

A 2017-es ’The Sardinia Tapes’ sikerén felbuzdulva a Djabe visszatért a szigetre, és ihletet merítve Szardínia természeti szépségéből, történelméből, elkészítettek egy újabb albumot. Más felállásban vették fel a lemezt, mint az előzőt, és volt, aki csak később került rá a felvételekre. Ezúttal nem három, hanem négy nap alatt készültek el a szerzeményekkel.

Első hallásra hasonló hangulatú albumot hallunk, ám figyelmesebben hallgatva észreveszünk pár különbséget a két évvel ezelőtti anyaghoz képest. A legszembetűnőbb változás az, hogy a billentyűs részek sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak. Ez azért is van így, mert míg az első lemezen Barabás Tamás kezelte a hangszert és inkább színező szerep jutott neki a háttérben, most Nagy János személyében hazánk egyik legjobbját köszönthetjük a felvételeken. Játéka szerves része a szerzeményeknek, innentől a trombita és gitár mellett a billentyűs park szóló szerepe is felerősödött.

Meditatív hangulatban kezdődik a lemez, az első három dal úgy hangzik, mintha egy szerzemény lenne három tétellel. Ugyanaz a hangulat, a zenei témák is egymásba kapaszkodnak. A Lake By The Sea már pörgős, a gitár több hangszínen szólal meg. A trombita, a gitár és a billentyű szépen megosztozik rajta, kicsit latinos ízzel bír, akárcsak a Girl In The Palau Woods. Ebben Nagy János elég hosszan szólózik a jazz szabályai szerint elektromos zongorán, aztán jön Steve Hackett egy orkán erejű, igazi progresszív rockba való szólóval, és teljesen váratlanul visszatér az alap jazzes motívuma. Hackett egyébként nem volt ott Szardínián, játékát utólag tették rá a felvételekre. Ha most nagyon közhelyes lennék, azt mondanám, a Djabe hangszereivel ismét lefestette ezt a csodálatos szigetet, megelevenedik az album borítóján látható hullám. Egy biztos: harmónia és szépség árad az egész lemezből, megint sikerült elkapni Szardínia szigetének lényegét. Aláfestésként halljuk Kaszás Péter énekét egyes dalokban, ez a fajta ének is a Djabe sajátja.

Az egyetlenegy kakukktojás a Dancing In A Jar. Ez az ötperces szerzemény számomra úgy hangzik, mint egy filmzene. Ha pontosítani akarok, el tudom képzelni egy Jim Jarmusch-mozi egy sötét, lepattant utcán játszódó jelenetét, ahogy a főhős a járdán hömpölygő szemét közt bóklászik. Lassú az ütem, akárcsak Jarmusch akármelyik filmje, a hangszerek is nagyon visszafogottan vannak jelen.

A zárótétel, a Floating Boat az egyetlen, mely nem az idei kiruccanáson született, ez még az első szardíniai kiránduláskor maradt dobozban, és Gulli Briem dobol rajta. A végén egy rövid kis stúdióbeszélgetés is hallható.

Bárminek (lemeznek, filmnek, könyvnek) kockázatos dolog folytatást készíteni, ha a kezdet sikeres volt, mert nehéz az elsőre felállított magasságot újra megugrani. Sokszor nem is sikerül. A Djabe új albuma azonban nem tartozik ide, a színvonalat a remek és hangsúlyos billentyűs játék tovább emeli. Steve Hackett játéka is tágabb spektrumon mozog, mert az első részben még nem ment el nagyon a rock irányába, most azonban játékából előjön a progresszív rocker.

Pontszám: 9.5