Annihilator: For The Demented

írta Hard Rock Magazin | 2017.12.06.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Silver Lining Music

Weblap: https://www.annihilatormetal.com/

Stílus: thrash metal

Származás: Kanada

Dalcímek

Értékelés

Az Annihilator tizenhatodik stúdióalbumához érkezett. Ez annak fényében is nagyon szép teljesítmény, hogy nem minden lemez csillog ugyanolyan fényesen. Ahhoz képest meg pláne, hogy  – bár nem ismerem pontosan az adatokat – nem készített két egymást követő anyagot ugyanaz a felállás. Az egyetlen biztos pont a multiinstrumentalista főnök, Jeff Waters, aki talán többre is vihette volna, ha annak idején nem hagyja többször is szétesni a gárdát maga körül. A történet nagyon jól indult 1984-ben, amikor John Bates barátjával kettesben létrehozták a zenekar alapjait és összerakták az első dalt, amiről el is nevezték zenekarukat, majd a ’Welcome to Your Death’ demóanyagot. Ez az az időszak volt, amikor a thrash metal virágkorát élte, és a műfaj olyan alaplemezei jelentek meg, melyek irányvonalat mutattak a következő generációnak. Ebben a klímában a kiadók is keresték a fiatal bandákat, akikből lehet egy kis extraprofitot kihajtani. Ilyen volt a kanadai Annihilator is, akiket a Roadrunner Records juttatott el az első, és azóta a műfaj klasszikusának számító ’Alice in Hell’ című bemutatkozó anyaghoz. A korong messze felülmúlta a kiadó által várt eladásokat, köszönhetően a Testament vendégeként lenyomott európai és Egyesült Államok-beli turnéknak. A rengeteg tagcsere ellenére Waters könnyedén vette az akadályokat és ontotta magából a minőségi dalokat. A bemutatkozást követően megjelent ’Never, Neverland’ és ’Set The World On Fire’ albumok is alapműnek számítanak, annak ellenére is, hogy zenéjük a műfaj korlátait kihasználva változott és elindult egy dallamosabb irányba.

A friss korong erősen kezdődik az elsőként bemutatott Twisted Lobotomyval. A nóta megadja az lemez irányvonalat, egyből tudja az ember fia, hogy melyik zenekart hallgatja, annyira felismerhető a hangzás és a stílus. Jó értelemben vett, tipikus Annihilator.  Sajnos a lendület nem tart ki végig, és ahogy jönnek a dalok sorba, úgy fullad unalomba a korong. Természetesen vannak azért kiemelkedő pillanatok, mint például a 18-as karikás, brutális klippel megajándékozott Pieces of You vagy a The Way, ami akár egy Megadeth-lemezen is megjelenhetett volna, ha annak idején Jeff igent mond Dave-nek. De ha nagyon szőrös szívű akarok lenni, akkor ezen dalok nagytestvéreit is megtaláljuk valamelyik előző korongon. Az ötven percből 30 kifejezetten élvezhető, de aztán megváltozik valami, és már azon kezdesz gondolkodni, hogy vajon mit hallgass azután, hogy ezt végigszenvedted.

A mélypont nálam a Not All There-be beépített reggae betét. Ezt teljesen műfajidegennek és feleslegesnek érzem, mert nem hogy nem tesz hozzá, inkább elvesz valamit egy egész jó kis dalból, ami lendületével és élvezetes szólójával megmenthette volna a lemez végét.

Pontszám: 5