Myrath: Legacy

írta TAZ | 2016.03.21.

Megjelenés: 2016

Kiadó: Verycords

Weblap: http://www.myrath.com/

Stílus: progresszív power metal

Származás: Tunézia

Dalcímek

Értékelés

Úgy hozta az élet, hogy nemrég belekóstolhattam az arab világba néhány nap erejéig, ezért arra a döntésre jutottam, hogy meghagyom az új Myrath-lemez recenzióját az utazás végére, hogy egy más világot beszippantva, új élményekkel feltöltődve tudjam értékelni Zaher Zorgatiék új anyagát. Aki már járt hasonló egzotikus helyen, az tudja, hogy a közeg rendelkezik egy olyan hangulattal, ami itt Európában egyszerűen reprodukálhatatlan, sokaknak talán érthetetlen is, viszont ezt a keleties érzést, ha ötvözzük az európai zenei hagyományokkal, akkor egy olyan különleges elegyet kapunk, ami mindenki számára érthetővé, és egyszerűen ellenállhatatlanná válik. Nos, a Myrath pont ezt csinálja, de természetesen nem úgy, mint sok más zenekar, pusztán a kis és bő szekundokat egymás mellé hányva, így kifőzve a „tökéletes” keleties himnuszt. Mivel a tunéziai srácoknak eredendően csörgedezik az ereiben ennek a világnak a vére, így egy kicsit sem kell megerőltetni magukat ahhoz, hogy egyedi, és autentikus formában tálalják elénk az arab zenével fűszerezett metalt.

Ritmikus dobolás, kígyóbűvölő fúvós hangszerek, és vastag vonósok teremtik meg a hangulatot a lemez elején érkező intróban, a Jasminban, majd azonnal berobban a látványos klippel ellátott Believer, mely kétségkívül az album húzónótája. Már itt szembetűnik a ’Legacy’ egyik fontos ismertetőjegye, mégpedig a határtalan dallamosság. No, nem mintha eddig nem lettek volna fülbemászó dallamok a Myrath-korongokon, de ezúttal még inkább eltávolodtak a tunéziai ifjak a Symphony X-féle nyers erőtől és komplexitástól, ami egyáltalán nem válik a csapat hátrányára. Én úgy vagyok vele, hogy ez maradjon csak meg Russell Allenéknek, valamint az ő nyomdokain járó olasz DGM-nek, nekik áll ugyanis ez a legjobban. Bár az előbb emlegetett hatások a 2007-es debütalbum óta folyamatosan leredukálódtak a Myrath zenéjében, azért példaképeiket le sem tagadhatnák Zaherék, hiszen a The Needle például komoly Symphony X-re hajazó indítással kezd, majd egy Roy Khan-i magasságokba emelkedő énektéma olvad össze a vérbő riffekkel tarkított arabos hangulattal.

A zene egy percig sem untat, mivel gazdagon díszített: a karakteres riffek és a magasan ívelő dallamok mellett akusztikus gitár, egy-egy váratlan, jazzes basszuskiállás, valamint temérdek autentikus ütőhangszer is kiszűrhető a háttérből, és akkor még nem is említettem a mostanság divattá vált elektronikus okoskodásokat sem, amit mintha most már kötelező lenne mindenkinek beépítenie a zenéjébe. Ja, és azok az arab szövegek! Zaher most ugyan kicsit spórolt velük, különleges frazírjaival és dallamaival viszont nem, melyek rögtön a forró és kietlen sivatagba vezetnek, ahol az oázisok árnyképei vezetnek tévútra minket. Persze nem úgy, mint a ’Legacy’, ami szerintem sokkal jobban beivódik az ember hallójárataiba, mint bármelyik másik Myrath-korong. Ehhez köze van Jens Bogrennek is, ugyanis mesteri keverésének hála, iszonyatosan jól dörren meg a lemez, bár ezúttal hiányolom a ’Tales Of The Sands’-en hallott karcosabb gitárhangzást, ami szerintem sokat dobna az albumon, ráadásul a míves vonószenekari részek hangzása is messze áll a jótól, meglehetősen műanyag az egész, ez pedig kicsit lerontja a ’Legacy’-ról alkotott összképet.

Szeretem az olyan lemezeket, melyeken minden dal egy potenciális sláger, úgyhogy azonnal nagy kedvencemmé vált az új Myrath-anyag, amiben az előbb említett hibák ellenére azért nehéz kivetnivalót találni. Sokkal jobban lenyűgöznek a srácok, mint a hasonló vizeken evező Orphaned Land, mivel kerekebbek a dalaik és valamiért sokkal hatásosabbak, mindez viszont nem csak illúzió, hanem valóság. Értékes tartalmakkal megtöltött szerzemények ezek, melyek mindegyike egy történetet mesél el, pontosan olyan, mint Az Ezeregyéjszaka meséi.

Pontszám: 8.5