Baroness: Yellow and Green
írta Adamwarlock | 2013.01.01.
Megjelenés: 2012
Kiadó: Relapse
Weblap: http://baronessmusic.com/
Stílus: Stoner Rock, Sludge Metal, Progresszív Rock/Metal
Származás: USA
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Egy olyan lemezről szeretnék írni most hiánypótlásként, ami bár 2012 nyarán jelent meg, de ez idáig nagyon nehezen tudtam csak eldönteni, hogy igazából hogyan is tudnám lepontozni. Semmilyen fórumon nem nevezték igazán rossznak a korongot (sőt a többség egyenesen zseniálisnak titulálta), de néhány internetes magazin kíméletlenül rámutatott a hibáira. És én is elismerem, hogy a Baroness nem alkotta meg az év albumát, pedig néhány momentum akár erre is predesztinálhatta volna az amerikai együttest.
A banda 2003-ban alakult egy punk formáció tagjaiból, akik a régi csapatuktól eltérő zenei irányt kívántak képviselni a jövőben. Tény, hogy a váltás meglehetősen meredekre sikeredett, hiszen a 2007-es debütáló lemezen, ’Red Album’-on veretes sludge metallal álltak elő a georgiai fiúk. Az amerikai zenei piac jól reagált a kísérletező kedvű, súlyos albumra, és a műfaj zárt keretei ellenére rendkívüli sikereket értek el, amelyeket a 2009-es ’Blue Record’ csak tetézett. A Baroness olyan együttesekkel turnézott, mint a Clutch, az Opeth, a Coheed and Cambria, a Mastodon és a Metallica.
Idén júliusban látott napvilágot az új kiadvány, ami nem is egy, hanem rögtön két korongot rejt magában, címe pedig követi az előző két lemezen megkezdett színskálát. Bár két CD-ről beszélünk, a ’Yellow and Green’ nem koncept-album. Akadnak benne vissza-visszatérő témák, úgy mint a felnőtté válás és az öregedés, de nem volt semmilyen tervszerűség a dalok megalkotásában. A dalszövegekben hallatszik valamilyen érettség, és talán egy korosodó ember fáradtsága, megnyugvása, aki maga mögött hagyta a lázas ifjúságot. És valóban ezt követi a 2012-es Baroness korong zeneisége is. Kevesebb a sludge, és előtérbe kerül a stoneres elvontság, ami zseniális módon vegyül a progresszióval és a hatvanas évek pszichedelikus atmoszférájával. Végig úgy éreztem magam, mint egy olyan utazáson, ahol sohasem tudhatom, hogy mit is rejt a következő kanyar.
Néhol azonban a hihetetlenül zseniális ötletek is elvesznek, mint csepp a tengerben, mivel az egész dolog első blikkre túl hosszúnak tűnik. Talán nagyobb lenne a siker, ha a két lemezt egybe gyúrták volna, vagy csak az egyiket adták volna ki 2012-ben, a másikra meg várhatnánk idén. Sok pillanat elvész ilyen módon, mert akkora az információáradat, hogy képtelenek vagyunk követni a sodrást, továbbá a mai rohanó világban kinek van ideje leülni és 75 percen keresztül pszichedelikus őrületet hallgatni? Tehát a lemez egyes kritikusok szerint nem állja meg a helyét a hossza miatt, ráadásul sokak nehezen tolerálták a stílusbeli változást is (jellemzően azokról az újságírókról beszélünk, akik szerint a Mastodon vakvágányon van a ’Leviathan’ óta). Igazából jómagam is hasonló véleményen voltam sokáig, de aztán másik oldalról is elkezdtem szemlélni a ’Yellow and Green’-t. A Baroness ki akart fejezni valamit, valódi művészként akart viselkedni, ami nem csupán a közönség azonnali szórakoztatását jelenti. Ez a lemez is egy alomból való azokkal a kiadványokkal, amiknek rengeteg időt kell adni, és akkor szépen „beérnek”. Ha a tanulási folyamat ezen útját végigjárjuk, akkor egy hallatlan zenei élményben lesz részünk. Én azt javaslom, hogy akinek van türelme egy hosszadalmas, és elsőre nem mindig érthető vállalkozáshoz, ami az út végén elrepít minket a legjobb minőségű progresszióhoz, és olyan részletekre fog bukkanni, amelyek hihetetlen mélységekbe vezetnek.
Legutóbbi hozzászólások