Echo Of Dalriada: Jégbontó

írta garael | 2006.02.26.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Hammer Records

Weblap: www.echoofdalriada.hu

Stílus: folkmetal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

Az Echo of Dalriada azt vállalta fel, ami egy együttes számára a legmegtiszteltetőbb, ugyakkor a legnagyobb felelősséggel bí­ró dolog lehet: a nemzeti kultúra, hagyományok és örökség ápolását egy olyan zenei környezetben, melyre eddig nem igazán volt jellemző a folklór, valamint a romantikus magyar irodalom adaptálása. Egy kezemen meg tudnám számolni a magyar folkmetál bandákat, ami már csak azért is furcsa, mivel a skandináv országokban ez a műfaj igencsak virágzik, és semmi gondot nem jelentett a népi dallammenetek beágyazása az alapvetően angolszász-í­r- amerikai gyökerekből táplálkozó zenébe. Az Echo Of Dalriada témaválasztását, mind zenei örökségét inkább a Szörényi - Bródy munkásságtól eredeztetném, hiszen ők voltak azok, akik először próbálták rockzenei környezetben interpretálni az Arany balladákat (Fehér Anna, Szondi Két Apródja, Kőmí­ves Kelemen). Természetesen az Echo of Dalriada már egy más- jóval keményebb- zenei stí­lust használ a folk dallamok mellett, ám a két nagy előd munkásságából remekül ráéreztek a népzenéből adódó lehetőségek széles tárházára, melyben bizony megvannak azok a stí­lusok, amik megfeleltethetőek a metál szövevényes világában burjánzó különbözű műfajoknak: ha thrashelő ütemeket akarunk , ott a szapora, ha közepes döngöldét, akkor legényes, és természetesen megtalálhatjuk a balladáknak megfelelő Kesergőket és egyéb, általában szomorú hangvételű népdalokat. S zeneileg hogyan sikerült ezt megvalósí­tani? Jóllehet egy folkmetál bandánál adná magát a népi hangszerek - í­gy a hegedű, furulya - felhasználása, ám az együttes inkább a dallammenetekben, a szövegtémák hangulati tolmácsolásában nyúl a népzene világához. A zene "metáloldala" kicsit változott az első albumhoz képest: előtérbe kerültek a speedelős,kapkodósabb témák (ezt persze az alapvetően gyorsabb népi zenei témák indukálták), és több helyen érzek- talán a zongora és egyéb billentyűs témák miatt- némi gótikus hatást is.Örülök, hogy a magyar népzene "élénkebb" oldalát is sikerült megidézni :a Hajnalünnep méltó társa bármelyik finn danolós, mulatós csujjogatósának ( melyben az egyébként felbukkanó orgona szinte meghölkkentően oda nem illő hangja végül mégis remeket alkot), A női ének is nagyobb szerepet kap, és többször hallani férfi torokköszörüldét is, a szövegvilágnak megfelelő zenei hangulat kifejeződéseként. A dalok egyébként szinte kivétel nélkül "slágerek", azonnal együttdúdolható, fülbemászó darabok: A Téli Ének, a Hajnalünnep és az Igaz Hittel lehetnek a lemez "húzószámai", jóllehet szinte mindegyik szám rendelkezik olyan tulajdonsággal, melyek azonnal Slágerlistára predesztinálnák az albumot. A reneszánsz elemek a Szondi Két Apródjában, illetve az azt felvezető instrumentális Drégelben köszönnek ránk, mely hallatán valószí­nűleg Blackmore mester is megemelné a kalapját. A Szondiban aztán ismét előkerül a női -férfi énekvezetés, a drámai hangsúlynak megfelelően váltakozva a tiszta ,és a durvább ,hörgő énekhang (ez természetesen csak a férfi énekre vonatkozik). A darab egyébként egy remek "ütközet-hangmintának", és zongorás- csellós hangszí­nnek köszönhetően némi filmzenés jelleget is kap, melyek a változó témákkal remekül közvetí­tik a történet hangulati változásait, az alapvetően fatális és mégis felemelő véget szinte képszerűen jelení­tve meg. A lemezzáró Jégbontó lehetne akár a Szondi része is, ám itt inkább egyfajta keretként funkcionál, mely a Rianással együtt remekül adja meg az album kezdő-és végpontját.

Pontszám: 10