Angra: Ømni

írta Hard Rock Magazin | 2018.02.18.

Megjelenés: 2018

Kiadó: earMUSIC

Weblap: 

Stílus: progresszív metal

Származás: Brazília

 

Zenészek

Fabio Lione  ének
Rafael Bittencourt  gitár
Marcelo Barbosa – gitár
Felipe Andreoli  basszusgitár
Bruno Valverde  dobok

Kiko Loureiro  gitár (6)
Alissa White-Gluz  ének (3)
Sandy  ének (3)
Alessio Lucatti  billentyűs hangszerek
Nei Medeiros  billentyűs hangszerek (4,9)
Dedé Reis  ütőhangszerek (2,3,6,7)
Wellington Sancho ütőhangszerek (5,8,9,10)
Tiago Loei  ütőhangszerek (4)
Renato de Sá String Ensemble  vonósok

Dalcímek

01. Light of Transcendence
02. Travelers of Time
03. Black Widow’s Web
04. Insania
05. The Bottom of My Soul
06. War Horns
07. Caveman
08. Magic Mirror
09. Always More
10. Ømni – Silence Inside
11. Ømni – Infinite Nothing

Értékelés

A brazil Sao Paulóból származó Angra nem ma kezdte az ipart. A zenekart 1991-ben André Matos énekes alapította Rafael Bittencourt gitárossal. Ezután átestek az ilyenkor szokásos tagcseréken és 1993-ban jutottak el bemutatkozó lemezükig, amely ’Angels Cry’ címmel jelent meg. Ezen az anyagon már Kiko Loueriro gitározott. A zenekarhoz 2013-ban csatlakozott Fabio Lione (ex-Rhapsody), majd kicsivel később megjelent a 'Secret Garden' című lemez, amelyet mindenhol kiváló kritikákkal illettek és a zenekar belépett a legsikeresebb korszakába. Sajnos ebben a felfokozott időszakban Kiko Loureiro elhagyta a bandát, mert visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a Megadethtől. Laikusként azt hittem, hogy ezzel befellegzett a bandának, de szerencsére keményebb fából faragták őket, és leakasztottak egy tehetséges fiatalembert Marcelo Barbosa személyében, aki az Almah zenekarból lehet ismerős, és hasonlóan jól bánik a hathúrossal, mint elődje. Véleményem szerint a 2015-ben megjelent 'Secret Garden' albummal egy új korszakba lépett a csapat. A korábbi albumokhoz képest a mai Angra zenéje sokkal kiforrottabb, modernebb, mint a korai években. Merészebben nyúlnak a stílusokhoz, modernebb oldalról közelítik meg a tőlük eddig megszokott zenét. Megszólalásban is alkalmazkodnak a mai kor elvárásaihoz, iszonyú erővel dörren meg a lemez, köszönhetően a mega-producer Jens Bogren munkájának. Persze ez szerencsére nem azt jelenti, hogy agyonkompresszált, programozott lenne a hangzás, csak annyi történt, hogy a megfelelő kezekbe került az anyag és így megkapta azt a hangképet, amit megérdemelnek a dalok.

Az Ømni konceptalbum. Minden dal egy-egy kis sci-fi novella. A történetek különböző helyeken játszódnak, azonos időben. A cselekmény lényege, hogy 2046-ban egy mesterséges intelligencia rendszer megváltoztatja az emberi észlelést és a felismerést. Ez egy olyan rendszer, amely lehetővé teszi a tudatos kommunikációt a jelenlegi és a jövőbeli emberi lények között. A történeteket különböző karakterek mesélik el, mint például ősember, harcos vagy időutazó.

Az album egy szélsebes power metal himnusszal indul, a Light of Transcendence képében, ami akár egy Rhapsody-lemezen is megjelenhetett volna. Fabio dallamvezetése markánsan emlékeztet korábbi bandájában végzett munkájára. Ezt már egy sokkal fifikásabb darab követi Travelers of Time címmel, ahol már átveszi az uralmat a progresszív metal. Rengeteg témából és hangulatból egy egységgé kovácsolt dal, ami akár az egész lemezt elvihetné a hátán. A harmadik dalban jön ez első meglepetés, ami eddig még nem volt az Angra történetében. A fekete özvegy képében megjelenik Allisa White-Gluz, aki az Arch Enemyben megszokott módon köszörüli hangszálait a gonosz szerepében, kiváló ellentétet állítva Fabio karakterének.

Kiemelném még a The Bottom of My Soul dalt. Az érdekessége abban rejlik, hogy végig Rafael Bittencourt énekel. Engem a hangkaraktere és az éneklési stílusa mindig Hansi Kürschre emlékeztet. El tudnám képzelni akár végig őt a mikrofonnál. Újabb meglepő fordulatként egy dal erejéig visszatér az ex-gitáros is, a War Hornsban Kiko Loureiro hihetetlen gitárszólóját hallhatjuk, a klipforgatásra sajnos már nem tudott eljönni, így ott a többiek imitálják le ügyesen a játékát.

A nagy durranást a végére hagyják. Az címadó tétel első része (Ømni – Silence Inside) egy meglehetősen sűrűn hangszerelt darab. Igazi progresszív power remekmű, tele szólókkal, hangulat- és stílusbéli váltásokkal, ami ennek ellenére nem esik szét, hanem kerek egésszé ötvöződik. A második része (Ømni – Infinite Nothing) pedig egy teljesen szimfonikus dal. Ha az ’Ømni’-ból valaha film készülne, akkor tuti ez lenne a főcímdal.

Pontszám: 9