Hardbone: Tailor-Made

írta Hard Rock Magazin | 2017.07.30.

Megjelenés: 2016

Kiadó: Rude Records

Weblap: 

Stílus: hard rock

Származás: Németország

 

Zenészek

Tim Dammann - ének
Sebastian Kranke - szólógitár
Tommy Lindemann - ritmusgitár
Tim Schwarz - basszusgitár
Benjamin Ulrich - dob

Dalcímek

01. No Man’s Land
02. It’s A Man Thing
03. Tailor-Made Woman
04. Blood From Hell
05. What’s Going On
06. Cannonball
07. When It Comes Down To It
08. We’re All Gonna Die
09. Barfly
10. Tear It Up

Értékelés

A Hardbone szó a fanatikus hard rock rajongók fülében bizonyára ismerősen cseng, ám a témában nem annyira otthonosan mozgó hallgatóságnak annál kevesebbet fog mondani. Ez pedig nem véletlen, hiszen az öttagú német formáció, noha mind a hangzást, mind a stílusjegyeket figyelembe véve nagyszerű újraértelmezése az AC/DC, vagy éppen a Motörhead zenei világának, mégsem tudott eddig túl sok újat felmutatni a szűken definiált vintage rock keretei között.

Persze állandóan vissza-visszatérő kérdés, hogy mennyire van lehetőség még napjainkban az eredetiségre, illetve arra, hogy a műfajon belül valami egészen forradalmit alkosson az ember, és mennyiben fontos pusztán a szórakoztatás. Ezt az értékelést azonban nem ezen vélemények valamelyikére szándékozom alapozni, hanem inkább onnan közelítem meg a dolgot, hogy a korábbiakhoz képest mennyiben hozhatott változást a ’Tailor Made’, amely még tavaly jelent meg a zenekar negyedik studióalbumaként.

Ha pedig ebben a környezetben vizsgáljuk a dalokat, akkor a korábbiakhoz képest mindenképpen egy határozott fejlődésről beszélhetünk, ugyanis azoknak a hibáknak egy jelentős részét – amelyet a banda a korábbiakban elkövetett – sikerült kiküszöbölni. Ennek kapcsán gondolok elsősorban a helyenként kellemetlen, erőltetett, vagy éppen fülsértő énekre, illetve a kevésbé fantáziadús szólómotívumokra, hiszen előbbit sikerült végre (ha nem is maradéktalanul) moderáltabbá tenni, a gitárdallamok között pedig szintén felfedezhető már egy-egy emlékezetesebb pillanat.

A keverés és a ritmusszekció a megszokott sablonokat követi, ezért ezekre talán külön nem érdemes kitérni, viszont a riffekről mindenképpen érdemes szót ejteni, hiszen a korábbi albumokon néhány kivételtől eltekintve nem hallhattunk túl sok kreatív gitáralapot. Ezen a lemezen azonban már sikeresen kikristályosodik egy olyan, többé-kevésbé autentikus hangzás, amely magával ragadja a hallgatót, aki ezúttal talán tényleg el tudja hinni, hogy a Hardbone tagjainak a rock’n’roll egy életérzést, nem pedig csupán néhány példakép szolgai másolását jelenti. Olyan zeneszámokban mutatkozik meg ez a trend, mint a Bartfly, vagy az albumot nyitó darab, a No Man’s Land – bár ezekben az esetekben is inkább a kivitelezés, nem pedig az egyediség az, ami dicséretesnek mondható.

A listán sajnos most sem igazán találhatunk olyan számot, amely slágergyanús lehetne, bár a Cannonballban, a Blood from Hellben és a We’re All Gonna Die-ban is kétségtelenül megvan az a lendület, és az a sajátos kraft, amely a műfajhoz elengedhetetlen. Ez az egyenletes teljesítmény azonban nem csupán hátránya, hanem ugyanannyira előnye is az albumnak, mert ennek köszönhetően az egész korong is szerkezetileg egységesebb, kiegyensúlyozottabb, és valóban olyan, mint ahogyan azt a cím is sugallja: mintha az egészet „egybeszabták” volna a szerzők egyfajta zenei műhelyben.

A lemezt végighallgatva – és a Hardbone korábbi munkásságát ismervén – az a benyomásom támadt, hogy van egy pont, amelyen a zenekar valószínűleg nem tud, és nem is akar továbblépni, és az sem szerepel a távlati céljaik között, hogy ez az egész történet bármilyen irányba fejlődjön, alakuljon, vagy változzon a jövőben. Teljesen egyértelmű az is, hogy miért nincsenek a fiúk a hard rock élvonalában, és miért maradnak örökké amolyan ígéretek, vagy ha úgy tetszik, csiszolatlan gyémántok. Olyan zsigeri, technikai hiányosságok fedezhetőek fel akár az ének, akár a virtuozitás terén, amelyek miatt profi szintű produkciót nem sűrűn fogunk hallani tőlük.

Szerző: Rucska Ferenc

Pontszám: 6