Halford: Made of Metal

írta garael | 2010.10.16.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Metal God Entertainment

Weblap: 

Stílus: heavy metal

Származás: UK

 

Zenészek
Rob Halford (Judas Priest, Two, Fight) - ének Metal Mike Chlasciak (Testament, Painmuseum, Ian Parry, MVP) - gitár Roy "Z." Ramirez (Bruce Dickinson, Rob Rock, Driver, Tribe Of Gypsies) - gitár Mike Davis (Ozzy Osbourne, Lizzy Borden, Angel Rot) - basszusgitár Bobby Jarzombek (Iced Earth, Riot, Spastic Ink, Painmuseum) - dob
Dalcímek
1) Undisputed 2) Fire and Ice 3) Made Of Metal 4) Speed Of Sound 5) Like Thereąs No Tomorrow 6) Till The Day I Day 7) We Own The Night 8) Heartless 9) Hell Razor 10) Thunder and Lightning 11) Twenty-Five Years 12) Matador 13) I Know We Stand A Chance 14) The Mower
Értékelés

Emlékszem, micsoda ováció fogadta annak idején az első Halford albumot, ami már cí­mében is feltámadást í­gért - melyhez persze kellett egy Roy Z. nevezetű varázsló is, ki úgy tudta az évekkel korábbi heavy metal életérzést - zenei világot újrateremteni, hogy az megfeleljen az új évezred paradigmaváltásos elvárásainak is. A Resurrection, majd a Crucible, jóllehet letagadhatatlanul merí­tett a Judas Priest és az első Fight muzikális forrásaiból, nem tekinthető puszta múltidézésnek: ötletes, gyakran nem hagyományos dalépí­tkezési metódusánál fogva mindkét album tartalmazott valami speciális "rafinériát", ami karakteresen megkülönböztette őket Halford korábbi munkáitól, a megszólalás pedig egyértelműen új utat jelölt ki a "mélyrehangolásos modernitás" kockaköveiből épí­tkezve. Mi is változott az óta? Eltelt több mint tí­z év, Halford visszatért a Judas Priestbe, a zenei közegnek pedig jelenleg nincs szüksége olyan megváltóra, ki biztosí­tja a tradicionális heavy metal feltámadását. Nem kell forradalom, új hangra pedig a 60 éves Halfordtól botorság lenne várni - aki valami eddig eltérőt szeretett volna hallani, annak ott van a duplalemezes Nostradameus. Ebben a korban a legtöbb ember inkább összegezni szeretné élete tanulságos pillanatait: ezt tette most a Metal God is, pályája legsikeresebb időszakának, a nyolcvanas éveknek a hangsúlyozásával, melyben amolyan muzikális metaforaként a mindig benne rejlő, a hagyományos metal világából kitekinteni szándékozó művész képe is felsejlik. Ebből következően a Made of Metal versenyautóként hagyja maga mögött az első két szólóalbum útfelfedezését: a kibontakozó zenei világ szinte minden eleme ismerősen üdvözölheti az egyszeri fémistenhí­vő metalfant. Nincsen tehát rafinált agresszió, nincsen progresszí­v témabontás - a dalok a nyolcvanas évek Judas Priestjének megfelelően a refrénre támaszkodva lineárisan haladnak a végcél felé, olyan ismerős panelekből épí­tkezve, melyek miatt igazán mainstreammé lett a Júdás - banda. Egy, csupán egy legény, izé, tényező hiányzik ahhoz, hogy többé-kevésbé a British Steel - Screaming for Vengeance - Turbo szentháromság mellé helyezhessük az anyagot, mégpedig a védjeggyé vált Halford hang. Igen, lehet azzal vigasztalódni, hogy Rob a középfekvésben is remekül énekel, de az utolsó két Judas album agresszióelhagyásos attitűdje valahol ide is visszavezethető - a Painkiller libabőrt okozó sikolyai nélkül a hagyományos Halford féle energiakitörés csak olcsó kí­nai másolata lehetne az eredeti koncepciónak, ebbe pedig a már párszor nyakoncsapott Halford érthetően nem megy bele. A sikolyok elhagyásával, a kisebb hangtartománnyal járó konkrétabb slágerteremtéssel azonban úgy gondolom, nem jártunk olyan rosszul, még akkor sem, ha a Made of Metal egyértelműen a múltba nézés korosodó attitűdjét közvetí­ti. A dalok a leí­rtaknak megfelelően nem okozhatnak meglepetést a nyolcvanas évek heavy metalját ismerő és szerető törzsközönségnek: a célidőszak megidézését még egy, a korszakra jellemző számí­tógépes sound is segí­ti, az ebben kiműveltebb olvasók talán még annak a játéknak a nevét is meg tudják mondani, melynek dallamára az album cí­madója hivatkozik. (A lemezborí­tó vitát kiváltó sablonja tehát véleményem szerint koncepciózusan idézi a céléra játékgép-illusztrációit.) A hangszeres szekció jó beosztott módjára követi a kiadott harcparancsot, az ikergitáros témák hagyományos hadviseléssel örökí­tik meg Júdás tábornok műveleti elveit, talán csak a védjeggyé vált Roy Z. féle mélyrehangolás mutatja azt, hogy ez bizony made in 2010. Halford korábban emlí­tett kikacsintási törekvéseit két dal prezentálja leginkább, a slide gitárral felvezetett, metalba inkarnált countrys Till The Day I Day, mely mintha csak a Cinderella Heartbreak Stationjéről maradt volna le, és a Thunder and Lightning, ami a korabeli hajbandák világát elevení­ti fel meglepő hitelességgel. A Fightos, illetve a szigorúbb Priest évekre egyedül a záró, The Mower utal, és legyünk őszinték, jobb is, hogy csak egyetlen szám erejéig.

Pontszám: 8