Ünneplés a fekete jegyében: Solaris – MOMkult, 2017.04.22.

írta CsiGabiGa | 2017.05.01.

Fekete ing, fekete nadrág, fekete cipő, fekete bőrdzseki és a zsebemben egy fekete borítós lemez: 'Solaris 1990'. Azt hiszem, megfelelően öltöztem az utólagos lemezbemutató koncerthez.

Szomorú, hogy ez a fajta igényes muzsika, ez az instrumentális progresszív rockzene Magyarországon sosem volt életképes. Annak idején még koncerten csak-csak sikeres volt a zenekar, de a lemezgyár egyetlen nagylemeznél többet nem mert bevállalni ebből a műfajból. Hat év után fel is oszlott a csapat. Érdekes módon azóta több lemezük jelent meg, viszont koncertekkel nem vagyunk elkényeztetve, évi egy fellépést vállalnak, ebből a tavalyi mindössze egy huszonvalahány perces bővített Marsbéli krónikák szvit volt az azonos című balett élő kíséreteként. Ezért is örültem, hogy idén újra egy teljes nagykoncertet adnak a feloszlás utáni első nagylemezük, az '1990' bemutatójaként meghirdetve.

1984-ben írta meg a zenekar a Los Angeles 2026 című víziót, melyet május 30-án a Planetáriumban mutattak be M. Kecskés András és pantomimcsoportja segítségével, később az E-Klubban a zenét vetítéssel egészítették ki: a 'Los Angeles 2026' című filmet a 'Szárnyas fejvadász' jeleneteiből vágták össze. Nagyon komolyan készültek rá, hogy ez lesz a második nagylemez címadó dala és egyben – a 'Marsbéli krónikák'-hoz hasonlóan – A oldala. A lemezgyár másképp gondolta. Csak miután Napoleon Boulevardként befutottak – és Solarisként feloszlottak –, akkor sikerült rávenni őket a kiadására. Az összegyűlt egyéb dalokkal együtt dupla bakelit lemezen jelent meg az '1990' (vagy ha úgy tetszik, a 'Solaris 1990'). Ez volt a híres „fekete lemez”. Kíváncsi voltam, mi kerül róla terítékre.

A meghirdetett hét órás kezdésből csak annyi volt igaz, hogy a füstgépeket ekkor kezdték beizzítani. Nem a színpadon ment a füstgép, mint az Omegánál (vagy a Marsbéli balettnél), hanem a nézőtéren, ami azért volt szükséges, mert komoly lézershow egészítette ki a zenei parádét. De mivel pont mellettünk volt az egyik, a hangját is folyamatosan el kellett viselnünk az előadás közben is, meg be is szívtuk a kellemetlen szagú valamit. Böszörményi Gergely, aki nem sokkal odébb ült, a szünetről visszafelé jövet mesélte, hogy rákérdezett: állítólag vízgőz alapú ez a füst, nem veszélyes. „De akkor mitől ilyen büdös?” – kérdeztem. – „Biztos valami kábítószert kevertek bele!” – poénkodott Gergő. „Á, ennyire nem rossz a Solaris zenéje, hogy le kelljen szedálni a közönséget!” – riposztoztam rá, ezzel meg is alapoztuk a jókedvet a folytatáshoz.

De visszatérve az elejéhez: Némi kis vegyes ízelítőt kaptunk a bakelit első és negyedik oldalának rövid dalaiból. Ahogy Erdész Robi mondta, közülük különleges A kígyó szíve, hiszen ennek ősbemutatóját hallottuk, ezt még sohasem játszották élőben. Meg is adták a módját, repkedtek a lézerfények a fejünk felett. Ezért kellett a füstgépes bemelegítés. Az Éden alatt ellenben a hátfalra vetített fények színorgiája – ahogy az elején a kékek a zöldekkel keveredtek, míg a refrén témában bekapcsolódtak a pirosak és lilák – egészen a tavalyi balettet juttatták eszembe.

Aztán következett a „nagy mű”, a Los Angeles 2026, megint csak Robi szavaival: az eredeti verzió. Egyébként nagyon egyedül maradt a konferanszokkal, pedig állítólag előtte megállapodtak azok elosztásában Kollár Attilával, aki azonban minden szám végén rutinosan hátralépett, így több méterre volt a mikrofontól, míg Robit röghöz kötötték hangszerei. Templomi orgona hangszínnel nyitott, később a harangjáték is üde színfolt volt a darabban, meg a vége felé a lant, a lézerfények pedig újra rákapcsoltak. Én jobban elviseltem volna, ha inkább bemutatják azt az 1984-es filmet a kivetítőn, de mivel egy jövőbeli DVD-hez rögzítették az anyagot, gondolom, ennek komoly szerzői jogi vonzata lett volna. Az ikergitár szólókba Hámori Máté segített be Bogdán Csabának, míg Kollár Attila fuvoláját időlegesen furulyára cserélte.

Basszusgitáron Szendőfi Balázs fiatalabb testvére közreműködött. Vagy legalábbis úgy nézett ki. Hosszabb hajjal és rövidebb pocakkal tíz évvel fiatalabbnak tűnt, mint a 'Marsbéli krónikák  - Koncert a Művészetek Palotájában' DVD-n, amit másnap megnéztem hangulati levezetésképpen (meg a párom kedvéért). De a játéka ugyanolyan magas színvonalú volt, mint korábban. Imádtam a tapping játékát a gitárnyakon, nem is tudom, így játszott-e többet vagy hagyományosan, csak azt sajnáltam, hogy most nem volt lehetősége a Chapman Stick használatára.

Meglepetésünkre a hosszú darab után fellélegzésként szünetet rendeltek el. Elég hosszú szünetet, majdnem 25 percest. De kell a forgalom, nemcsak a büfének, a merch standnak is. Kaszáltak is rendesen, mert aki a 25 perc alatt nem jutott hozzá valami ereklyéhez, az az előadás végén állt be a több méteres sorba. Én inkább beszélgettem lábaim kinyújtóztatása közben, elvégre már zsebemben hoztam az '1990' lemezt, igaz, csak a szimpla változatot. A Hungaroton képes volt a dilettantizmust még fokozni. Annak idején nem vállalták be a második Solaris-lemezt, a CD-újrakiadások idején meg nem merték bevállalni a dupla CD-t, így a teljes C oldal (az Éjszakai tárlat szvit) lemaradt a lemezről. Ezt a hibát később Böszörményi Gergely kiadója pótolta, akik elkészítették a teljes újrakiadást dupla lemezen.

Szünet után újabb ősbemutatóval folytatódott a műsor: ahogy korábban jelezték, a Lonely Universe című dal itt mutatkozott be, ez a 'Marsbéli krónikák II' bakelit változatának bónusz dala lett. Majd visszatértünk a 'Solaris 1990'-hez, a Szabadjátékban egy rövidebb szóló szakasz is kijutott Szendőfi Balázsnak, majd Gömör László dobszólója után – mely ezúttal valahogy tetszetősebb volt, mint a legutóbbi, vagy csak éppen fogékonyabb hangulatban voltam – a Duo speciális változata következett, melyben Cigi (Cziglán István) gitárszólamát Szendőfi áthangszerelte basszusgitárra. Na, ez volt az igazi szóló lehetőség számára!

A viking visszatér-beli szereplése után most tért vissza Seres Attila, aki ugyan nem viking, viszont ő az eredeti basszer. A Cigi által M. Kecskés András pantomimjéhez komponált Éjszakai tárlatot mutatták be. Nem a teljes szvitet, csak az alapművet röpke hat percben. Tóth Viliről, a 2013-ban elhunyt eredeti dobosról a 2006-os MüPa koncert felvételével emlékeztek meg (máig nem értem, abból miért nem lett DVD), majd Raus Feri jött be, aki a zenekarban annak idején is követte Vilit. Eztán a rádiófelvételek kerültek sorra, az '1990'-ről és a 'Marsbéli krónikák'-ról vegyesen. A ráadás előtt igazából ki sem mentek, csak Raus búcsúzott el, illetve Kollár Attila ment ki átöltözni, Erdész Robi pedig szokás szerint sztorizgatott addig arról, mennyi idő alatt szokta felvenni ünnepi frakkját az E-moll Concertóhoz. Állítólag egyszer Mexikóban sikerült 17 percig távol lennie.

A ráadás – egy rontás után, állítólag Peter Gabrielt utánozva – a M'Ars Poetica volt, majd Seres Attila újra visszatért, mint a bolygó hollandi, és eljátszották a koncert – tervezett – zárásaként a Solarist. Ám hiába ment le a vetítővászon, mindvégig üres maradt. Így aztán játszottak még egy ráadást, a nyitó tételt még egyszer, hogy a zenekar életképeiből készített diaporáma-show-t le tudják vetíteni.

Úgy látszik, ez a szeszélyes április havat és monstre koncerteket hozott. 4 órás Gary Moore Emlékest, 3 órás Avatar jubileum, 3 órás Jankai-életmű, most pedig újra 3 óra a Solaris bűvöletében. Legközelebb elvileg a 'Nostradamus: Próféciák könyve' következik, jövőre tehát találkozunk ismét. Addigra pedig talán elkészül e remek előadásból készült koncert DVD. A hangzás mindenesetre sokkal jobb volt, mint 2 éve ugyanitt, és a látványelemekkel is kitettek magukért. Úgyhogy az alap megvan hozzá. Némi kis - személyes - üröm a végére: A mai világban, amikor a letöltések miatt devalválódott a zenészek szellemi termékének értéke, nem csoda, ha a zenei újságíró munkájának sem tulajdonítanak túl sok jelentőséget. De az előző években a sajtójegyem mellé megvettem kedvenc feleségemnek a jegyét, hogy aztán ő máshol ülve, egyedül nézze végig az előadást. Egyikünk sem élvezte maradéktalanul. Úgyhogy idén már nem is akart jönni. Inkább másnap együtt megnéztük a három évvel ezelőtti koncertről készült felvételt. Talán majd egyszer eljön az az idő is, amikor újra megbecsülik a szellemi alkotásokat, legyen az zenei vagy prózai. Talán egy másik életben. Vagy egy másik bolygón. Ki tudja? Én nem vagyok Nostradamus.

A viking visszatér / A kígyó szíve / Éden / Magyar tánc / Los Angeles 2026 // Lonely Universe / Szabadjáték / Dobszóló / Duo / Éjszakai tárlat / Ellenpont / Óz / Mickey Mouse / Apokalipszis / Ha felszáll a köd / Legyőzhetetlen / E-moll Concerto (Allegro Con Molto) /// M'Ars Poetica /// Solaris /// A viking visszatér

Szöveg: CsiGabiGa
Képek: SOLARIS/Bosnyák László