Phantom X - Rise of the phantom

Van a tradí­cionális heavy metalnak egy olyan ága, mely- ha már sokan pallós metalnak nevezik a stí­lust- úgy hasonlí­t a Rhapsody,Hammerfall féle európai neovonulathoz, mint az első kereszteslovagok rozsdás acélvödrös sodronyinges, koszos köpenyes hadiruhája a 14. századbéli kézművesi lemezpáncélos, cirádás, szinte művészi vért- iparremekekhez."Egyszerű lovagéknál" nincsen semmi felesleges cicoma, aranykacskaringó, többrétegű gyapjú védőruha, pusztán a csikorgó láncszemek a piszkos köpenyy alatt, és a toledoi műhely helyett valamelyik vidéki kovácsműhelyben készült , ám mégis halálos kétkezes pallós.

Nos, félretéve eme kissé eröltetett hasnolatot, az amerikai tradí­cionális heavy metal - ellentétben európai társaival, ma pusztán az underground része. Jóllehet ez a fajta szikárabb, inkább az angolszász heavy metalból táplálkozó zene sosem tudott igazán a mainstream része lenni - hiszen mikor meg lett volna a lehetőség rá, az amerikai mainstream metal a bulis, rock'n'rollos, bluesalapú zenét jelentette a producerek és a nagyközönség számára- azért az olyan együttesek, mint az Omen, vagy a Metal Church európában is igen népszerűek voltak a nyolcvanas években.

Pedig minden meglenne ahhoz, hogy tarolni tudjon ez a fajta zene: általában remek zenészek, jellegzetes, szőröshangú, a csillagokat is leéneklő énekes, bika riffek, emészthetőbb dallamok. Hogy mégsem sikerült ezeknek a bandáknak legalább itt, Európában népszerűbbé válniuk, az valószí­nűleg annak köszönhető, hogy az európai power egy teljesn más irányba fejlődött, felhasználva a renszánsz és barokk zene örökségét, speed ütemekbe ágyazta az emészthető, énekelhető dallamokat, a billentyűk szí­nesí­tő, nagyzenekari soundjával.

Az USpower csapatai megmaradtak inkább a középtempós döngölésnél, a dallamok sem annyira "barokkosak"- jóllehet erejük, ha későbbi is fejti ki hatását, jóval tartósabb-, és a billentyű hiánya miatt itt bizony nincs szimfónikuis orgia és álfolk ejakuláció.A hangzás is szikárabb , és az énekhang - bár szintén nagy hangterjedelmű- nem a padlásjáró sikoltozás.

Nos, a Phantom X, mint az egyik underground USpower csapat, az Omen jelenlegi énekese által létrehozott project is ezekkel a jellegzetességekkel rendelkezik, jóllehet - mivel a tagok egy része egy Dio tribute bandában játszik - a dallamvilágban, a témakibontásban bizony ott lebeg Dio - sőt, néha a Black Sabbath -szelleme is. Az utóbbi a Rise Of the Phantom supernauthoz hasonló gitárrifjében, és dallamvezetésében, az előbbi pedig az Enchanted c. igazi Dio jellegű power lí­raiban nyilvánul meg. Ez a szám egyébként szerintem a lemez csúcspontja, klasszikus Ronnie szám lehetne, ráadásul az egyébként karcosan éneklő énekes is Dio-sra próbálja igazí­tani a hangját, melyből í­gy aztán igencsak kifelé áll a lóláb, hehe.Persze vannak itt még olyan deja vu-t idéző dolgok, mint a jellegzetes cí­mű Plenty Evil, mely a modern staccato vezérriffre tipikus témát épí­t, és Lost megasláger, melyhez hasonlóan fülbemászó induló We Rock néven hí­resült el, no, kitől is?
Sajnos a lemez második felébe úgy érzem, becsúszott pár tölteléknóta - ami a Jag Panzer legutóbbi albumánál is igen bosszantó volt - a Metal Warrior monoton dallama hasonlóan fantáziátlan, mint a The Mask darálása. Kár érte, mert tudnak ők jó gyors nótát í­rni, hiszen a lemez záró száma, a Steel Winged Fury első hallásra is beleégeti magát az ember füljárataiba.