A Harlot eleve anti- hendikeppel indult nálam, hiszen jómagam az átkosban két évet is lehúztam a ma már várossá avanzsált Sárbogárdon, ahonnan a jelen recenzió tárgyát alkotó együttes származott, lassan már 15 éve gyűrve a rock n’ rollt. Szerencsére, visszahallgatva a 2007-es, általam is „elbírált” albumot, azt kell, hogy mondjam, nem sokat adott az esetleges pozitív diszkrimináció ahhoz az elismerő hangvételhez, melyet kritikámban a csapat lemezéhez fűztem: a Harlot a maga lassan egyedüli, unikummá vált magyarországi létezésével már akkor olyan színvonalon „pengette” a ma divatos stílusirányzattal elnevezett sleeze – dirty rock n’ rollt, mely egyszerűen csak a szerencse hiányát „élvezve” nem tudta a Sex Action rajongói bázistömegéig repíteni a dögös, heavy riffekkel felvértezett, azonnal himnusszá avanzsáló melódiákkal felfegyverzett együttest.

A most megküldött dvd igazából egyfajta „letisztított”, videoklipes összefoglaló az utolsó, Érzékek Birodalma c. lemez alapjaként, illetve két, korábbi munka egy-egy szeletének élő felvétele, megtoldva egy The Cult feldolgozással. Gondolom, mindenki sejti, hogy a csapat nem véletlenül választotta a „kultikus” szerzeményt, aki a rockosabb Cult, illetve a szutykos Zodiac Mindwarp néha heavy metalos keménységű riffjeivel összeturmixolt elegyét várja, nem fog csalódni, bár- s lehet, hogy most csak a perszonális hülyeség szól belőlem – de látva a frontember Biff Byford-os kiállását, és énekesi orgánumát, bizony a kilencvenes évekbeli, még nem annyira a mai metalbikára hergelt Saxon is az eszünkbe juthat.

A klipek természetesen a szűk anyagi forrásokra méretezve – mint ahogy a DVD borító lelkes amatőr montázs-világa - nem nyújtanak vizuális orgiát: a szokásos kőbánya, erdő, koncert triumvirátus mellett két történetmesélős kisfilm nyújt némi képi aláfestést a számoknak – emellett azonban az audio háttér teljesen rendben van: ténylegesen lemezminőségben kapjuk az arcunkba a néha meghökkentően zúzós riffeket. (A Csíkokra Szeltem vezérfonala valahonnan a Metallica-Pantera kettős őstörténetéig nyúlik vissza.)

A koncertrészletek változó minőségben villantják fel a mai magyarországi vidéki metal zenekar küzdelmes klubéletét – ráadásul némi földrajzórát adva is tájékoztatnak bennünket olyan településekről, melyekről – be kell vallanom – még soha nem hallottam: a fiúk persze szívüket-lelküket adják a lelkes közönségnek, példát mutatva az olykor finnyáskodó szártársaknak emberségességből és zenei alázatból.

Egy dolog mellett azonban nem tudok némi korholás nélkül elmenni. Tudom, hogy ez a zenei vonal szinte kényszeredetten eleveníti fel a kábítószerekkel való kapcsolat romantizált képét, ám ebben semmiképpen nem lenne szabad a példaképekre hagyatkozni: a Harlot dalszövegei a szimpatikus ágytorna népszerűsítés mellett bizony sokszor tartalmaznak igencsak áthallásos dolgokat, melyeket sürgősen ki kellene gyomlálni az oda nem való környezetből.