Mago De Oz: Gaia II - La Voz Dormida

írta Tomka | 2005.12.26.

Megjelenés: 2005

 

 

Kiadó: Locomotive Music S.L. / DRO Atlantic S.A.

Weblap: www.magodeoz.com

Stílus: folk heavy metal

Származás: Spanyolország

 

Zenészek
Txus / drums Mohamed / violin Carlitos / lead guitar Frank / guitars Jorge Salan / guitars Jose AndríŤa / keyboards, vocals Quisquilla / keyboards Fernando Ponce de León / flutes Pedro Dí­az / bass
Dalcímek
CD 1 (57:20) 1. Volaverunt Opus 666 (4:25) 2. La voz dormida (9:59) 3. Hazme un sitio entre tu piel (4:55) 4. El poema de la lluvia triste (7:52) 5. El callejón del infierno (5:58) 6. El paseo de los tristes (5:21) 7. La posada de los muertos (4:45) 8. Desde mi cielo (6:21) 9. En nombre de Dios (7:04) CD 2 (52:21) 1. Incobus y Sucubos 2. Diabolus in Música 3. Maíąana empieza hoy 4. El prí­ncipe de la dulce pena 5. Aquelarre 6. Hoy toca ser feliz 7. Creo (La Voz Dormida Parte II) 8. La cantata del Diablo Total Time: 109:41
Értékelés

Spanyol, folk, és heavy metal. Jól hangzik, nem? És tudjátok, hogy miért? Mert az is! 6. stúdióalbum, 1 óra 49 perc játékidő (megjegyzem, nem újdonság a csapattól, már a 2000-es Finisterra is hasonló hosszúságú volt). Huh, hosszúnak és unalmasnak tűnik ennyi egy albumból. Pedig nem. És tudjátok, hogy miért? Mert ez a 9 zseniális zenész egyszerűen zseniális ZENÉt alkotott, nem először és reméljük, hogy nem utoljára. Minden egyes albumuk egy nagyon magas szí­nvonalat képvisel, és azt hiszem, most sikerült még ezt is átugrani, felülmúlni önmagukat. Ahogy korábbi albumaik, ez is koncept album. Zeneileg az előző, Gaia album vonalát követik, talán egy leheletnyivel nagyobb hangsúlyt helyeznek a szintetizátor használatára, ill. a kelta folk zene hatása helyett inkább az arab, spanyol hatás kerül előtérbe. Amennyire sikerült utánajárnom (nem volt könnyű, mivel a srácoknak csak spanyol nyelvű honlapjuk van), az derült ki, hogy a szövegekben főleg egyház elleni kritikát fogalmaznak meg (ne értsétek félre, nem egyházgyalázó dologról van szó, inkább ironikus kritikáról), főleg a katolikusét, ill. a szabad véleménynyilvání­tás ellen szólnak (pl. Augusto Pinochet, chilei diktátor). A zene folk részéről egy hegedűs és egy furulyás gondoskodik, de nem ám a háttérben, végig fontos szerepet kapnak, sőt néhol még szólóznak is! Talán ők adják a Mago de Oz zenéjének azt a pluszt, azt a hangulatot, amitől feledhetetlen lesz a zenéjük, természetesen a zseniálisan megí­rt dalok mellett, a képet pedig a gyönyörű spanyolul előadott ének teszi teljessé. Az album hosszához illően egy tekintélyes introval kezdődik, ám ahogy a lemez egészén, itt sem fogunk unatkozni: az együttes Rhapsody-szerű kórusokat használ, aztán jönnek a gitárok is mellé, zseniális, a hangzás kicsit tompa, mintha a szomszédból szólna a zene, de csak azért, hogy aztán berobbanjon a lemez talán legjobb száma a maga 10 percével (nem rossz kezdésnek, nem?) a La Voz Perdida. Nagyon jól megí­rt szám, hatalmas ének- és gitártémák, nagyszerű refrén, több perces instrumentális gyönyör, heavy- és folk metal mennyország. A következő Hazme Un Sitio Entre Tu Piel rockosabb riffel nyit, aztán természetesen átcsap amolyan speedelős reszelésbe; igazi közönségénekeltető darab, a refrénre van kihegyezve, ami akármilyen meglepő, ugyancsak fantasztikusan eltalált. A El Poema De La Lluvia Triste ismét egy hosszabb darab, amely gyönyörű női énekkel nyit, aztán kissé keményebb riffeléssel folytatódik, de természetesen nem kell itt Pantera szintű dolgokra gondolni. A következő instrumentális tétel (mostanában sajnos ritkán hallani ilyet egy heavy metal lemezen), ahogy a többi is, tele van tempóváltásokkal, szólókkal (szinti, gitár, furulya, hegedű), a fantasztikus dalok mellett magasan képzett zenészekkel vagyunk megáldva. Ahogy ebből az instru tételből is lejön, több dal is összetettebb szerkezettel rendelkezik, nem feltétlen ragaszkodnak a verze-refrén-verze-refrén-szóló-refrén dolgokhoz. Ha levennénk az éneket az albumról, ami szabad megjegyeznem nagy kár lenne, mivel Jose barátunk született heavy énekes, hangja a közép- és magas hangtartományokban mozog és gyönyörűen kivágja a magasabb sikolyokat is (bár ezen a lemezen ez kevésbé jön le) és kiváló frontember egyben (ami persze élőben fontos, ajánlom az A Costa Da Rock c. DVD-jüket), szóval ha levennék az éneket az albumról, a számok úgy is simán megállnák a helyüket a legtöbb progresszí­v lemez mellett, amik pedig direkt az instrumentalitásra vannak kihegyezve (legjobb példa erre talán a La Cantata Del Diablo zárótétel, a maga 21 percével, de a többi dal nagy része is 6-7 perc körül mozog). Felesleges tovább elemezni egyesével a számokat azt hiszem, nem is untatnálak ezzel titeket, talán még a lemezt lezáró tételt, ami ötletességével és zsenialitásával, ahogy az lenni szokott ilyen albumok esetében, összefoglalása és megkoronázása az egész mesterműnek. Egyébként az egész lemezre, ill. a Mago De Oz zenéjére jellemző, és egyik legnagyobb erénye, hogy akármilyen hangulatban lehet hallgatni: ha fel vagy dobva, akkor azért, természetes, hogy a hangulatodhoz illő vidám zenét teszel be a hifibe, ha pedig le vagy hangolva, akkor 5-10 perc Mago hallgatás után garantált a felvidulás.

Pontszám: 10

Legutóbbi hozzászólások