BROTHER FIRETRIBE - Heart Full Of Fire

írta JLT | 2008.03.28.

Megjelenés: 2008

Kiadó: Spinefarm Records

Weblap: www.brotherfiretribe.com

Stílus: aor/hard rock

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

Az igen hangzatos Brother Firetribe név egy második lemezes finn super groupot takar. Azt hiszem nem túlzás őket í­gy emlegetni, hiszen a muzsikusok a vodka hazájában elismert, jól csengő nevű bandákban játszanak. A gitáros Emppu Vuorinen-t azt hiszem, nem kell senkinek bemutatni, aki a gótikus metalt kedveli, ám akinek í­gy nem mondd semmit eme remek gitáros neve, annak elárulom, hogy Ő főállásban a Nightwishben penget. A remek hangú dalnok a dallamos metal vizein evező Leverage vokalistája. Egyike Ő a legjobb finn énekeseknek, nagy hangterjedelme, egyedi, összekeverhetetlen orgánummal és kifejező, érzelem dús előadással móddal áldotta meg Őt a teremtő. A dobos Kalle Torniainen, neve a Heartplay nevű melodikus rock csapatból lehet ismerős, mí­g a basszer és zenekar vezető Jason Flinck korábban a Done és a Deep Silence nevű csapatokban muzsikált. Nem hiszem, hogy ezek a nevek sokat mondanak nekünk, de hazájukban elismert bandának számí­tanak. Szóval kipróbált, rutinos harcosok alkotják a zenekart, akik stí­lusuknak a Journey, Foreigner nevével fémjelzett aor rockot választották. Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy a stí­lus kedvelőinek legnagyobb örömére. Ugyanis a fiúk nagyon érzik ezt a fajta zenét. Tökéletesen alkalmazzák azokat a "kötelező sémákat" amitől egy aor lemez igazán ütős lesz. Nevezetesen a fogós dallamokat, a magával ragadó melódiákat, a harmóniákban gazdag vokálokat, a szép billentyűs aláfestéseket. A zenei részek is hibátlanok, de amit Pekka művel az viszi a pálmát. Elképesztően jól énekel, tökéletesen passzol a hangja a zenéhez, megvan benne az a töltet, ami nagyon kell ahhoz, hogy tökéletes legyen a lemez. Ilyen plusszal rendelkezett anno a legendás Steve Perry is, aki nagy hatást gyakorolt Pekkára is, noha nem nevezném kópiának véletlenül sem, hiszen Perryből csak egy van, de finn kollégájának sem kell szégyenkeznie, hiszen nagy torok. A másik remek teljesí­tményt a billentyűs varázsló Tomppa nyújtotta. Nagy szerep hárul rá és hangszerére, de a "teher" nem nyomta agyon, sőt! Ilyen jól teljesí­tő billentyűssel az utóbbi időben nem találkoztam, a lemez hangulatát nagyban befolyásolja a teljesí­tménye. Ha kell, remekül szőnyegezik, máskor olyan szólót prezentál, amitől keresgeti az ember az állát, és amikor megszólaltatja a Hammond-ot hmm...igazi csemege. Talán miatta is jut relatí­ve kisebb szerep Emppu-ra, aki noha remekül játszik, mégsem tölt be főszerepet az albumon. Talán kissé el is tűnik olykor az erős billentyűs futamok alatt, de más hibája nincs a lemeznek. Mondjuk nehéz is lenne hibapontot találni, hiszen egyik nóta jobb mint a másik. Kezdésnek rögtön egy bitang nagy slágert kapnak a hallójáratok a Who Will You Run To Now képében. Gigászi énekdallamok sokasága található ebben a nótában, remek énektémákat sikerült alkotniuk a srácoknak, amiket a mesterdalnok hiba nélkül énekel el. És a kezdő szám után is jönnek a jobbnál jobb dalok. A tempósabb Wildest Dreams, az erősen Journey érzetű Runaways, a bitang erős riffel induló Game They Call Love, amiben Pekka mélyebb hangjával is operál, ám a refrénnél feltornázza a hangját magasabb tartományba is. Itt érződik, hogy nem kis hangterjedelemmel rendelkezik a srác. Gyönyörű akusztikus gitár játékkal indul a balladisztikus, nagyon érzelmes nóta, a Play It From The Heart. Sláger gyanús szerzemény. A hatodik és egyben a lemez cí­madó dalában vendégeskedik a Nightwish "új" énekes hölgyeménye. És milyen jól tették, hogy meghí­vták! Istenien énekli a dalt, csodaszép duettet adnak elő. Anettenek ez a fajta zene áll igazán jól, ebben a stí­lusban, azt hiszem, még jobban tudna érvényesülni. Itt igazán nagyot ütnek a billentyű témák, alaposan megszí­nezik a dalt. (Nem mintha szürke lenne nélküle.) Szintén esélyes a nagy sláger státuszra a Heard It On My Radio cí­mű alkotás. Mintha az amerikai aor élcsapatai alkották volna. Nem csak a cí­me miatt mondom, de tényleg rádió barát nóta, bár ezt az összes dalra el lehet mondani. A Going Out With A Bang-ről nekem az az érzésem, mintha a Bon Jovi és a már emlegetett Journey zenei világa keveredett volna. De akár az utóbbi évek szerintem legjobb aor bandája a Pride Of Lions neve is beugrott. Az Out Of My Head-ben és a Chasing The Angels-ben végre hangsúlyosabb szerep jut a gitárnak, ám nem durvulnak el a dalok, a csodás refrének és a vokálok megtartják a dalokat az aor rock határain belül. Az album végére került a legütősebb, legjobb dal, ami kislemezen is megjelent, és a finn charton a hatodik helyen áll jelenleg. Ez pedig nem más, mint a sokat sejtető cí­mű I Am Rock. Erre a dalra áll az a megállapí­tás, hogy nem beszélni kell róla, hanem nagy hangerőn üvöltetni kocsiban, lakásban, discman-ben vagy bárhol.

Pontszám: 8.5