Mercenary: Architect Of Lies

írta Philosopher | 2008.02.15.

Megjelenés: 2007 március

 

 

Kiadó: ?

Weblap: www.mercenary.dk

Stílus: modern power

Származás: Dánia

 

Zenészek
Jakob Mí¸lbjerg - gitár Rene Pedersen - basszus, hörgés Martin Buus - gitár Mike Park - dob Mikkel Sandager - ének Morten Sandager - billentyű, ének
Dalcímek
01. New Desire 02. Bloodsong 03. Embrace The Nothing 04. This Black And Endless Never 05. Isolation (The Loneliness In December) 06. The Endless Fall 07. Black And Hollow 08. Execution Style 09. I Am Lies 10. Public Failure Number One
Értékelés

A dán Mercenary még anno egy Nevermore koncert kapcsán került fókuszomba (Koncertbeszámoló) és jó rockerként gyorsan meg is vásároltam az akkor aktuális hanghordozójukat, az 11 Dream-et. Gyorsan kibontakozni látszódott a zenekar és köztem felsejlő barátság, í­gy nem is lepett meg, amikor a csapat következő hanghordozójához (The Hours That Remain) is siekrült hozzájutnom. És most itt vagyok abban a kitüntetett helyzetben, hogy a zenekar márciusban megjelenő albumának promó verziójáról í­rhatok kritikát, ezzel is felkészí­tve a csapat rajongóit, hogy mire is számí­thatnak. A legfontosabb változás a banda berkein belül az az általam imádott Kral kiválása volt. Ő volt ugyanis felelős a basszusgitárért és a halálhörgésért a csapaton belül. Számomra a zenekar által képviselt megadallamosság ellenpontja volt Kral, aki mindemellett még egyedi image-al is szí­nesí­tette a csapat szí­npadképét. Tehát az emlí­tett posztot Rene Pedersen vette át az új albumra, és - hogy őszinte legyek - csak egy picikiét hiányzik Kral. Szerintem markánsabban képviselte a keményebb vonalat Rene-nél. Egyébként ezen új album dalain inkább a melodikusabb véna uralkodik, mí­g a durvább vokalizálást egy kicsit most háttérben érzem. A csapat továbbra is nagyon ráérez azokra a dallamokra, amik Mikkel Sandager hangterjedelmébe kényelmesen beleférnek, és egyáltalán nem ódzkodnak attól, hogy kicsit "megénekeltessék" Mikkelt, akinek kifejezetten jól állnak a magasak. A dinamikát tekintve is visszavettek a srácok, hiszen elég sok középtempós tétel került a lemezre, a szélvész tempókkal most kicsit sáfárkodtak. Ennek ellenére számomra a legmeggyőzőbb alakí­tás a This Black And Endless Never, ahol a ritmusváltások, a finom szinti-szőnyegek (egy ici-picit lehetne markánsabb is) mellett már-már Nevermore-os verzéket lehet felfedezni. Számomra egyértelműen ez az album csúcsa. Egyébként nem könnyű anyag az Architect Of Lies, még azok számára is okozhat egy kevés fejtörést, akik elkötelezett hí­vei a zenekarnak, hiszen annak ellenére, hogy a recept ez alkalommal sem változott - mármint extra dallamok, jól megtört gitárokon, hörgös aláfestő ének néhol - a dalok számomra nem annyira egyértelműek, mint legutóbb. Talán mondhatjuk, hogy kicsit érettebbek lettek a srácok ez alkalommal, és a mű is érettebb hozzáállást mutat - próbáltak maradandóbbat alkotni.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások