Mystic Prophecy: Satanic Curses

írta garael | 2007.12.07.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Massacre Records

Weblap: www.mysticprophecy.com

Stílus: power-thrash metal

Származás: Görögország

Dalcímek

Értékelés

Gudarian - izé, Gus G. tábornok páncélos hadteste ismét nekilendült, hogy keresztülgázoljon azokon a hitehagyottakon, kik kételkednek a power metal új évezredet meghatározó mivoltában. Igaz ugyan, hogy maga a tábornok már nincsen megtestesült formában a vezértank parancsnoki bakján, ám szelleme bőven elég ahhoz, hogy tehetséges helyettesei végrehajtsák az újabb attack-etapot. Az előző próféciához képest nem sok minden változott, talán csak a harckocsik lettek némileg súlyosabbak, gyakran már a thrasht idézően dörögnek az ágyúk, permanens tüzük állandó robogó tempóban söpör végig a dalokon, szerencsére a jófajta skandináv dallamok sem tűntek el az ágyúmoraj közepette. Nyerő haditaktikán ne változtass: a mostani hadjárat elemei között ugyanúgy megtaláljuk a kicsiny neoklasszikus jelleget, mint az US powert jellemző riffelést, és az európai jellegű refréneket, ráadásul olyan szerencsés módon kikeverve, mely jófajta puskaporként képes a legtávolabbra lőni a siker gránátot. Vannak persze olyanok, kik szerint a hadviselés ezen módja már elavult, és előre kiszámí­tható, ám azok, akik szeretik a hadakozásnak ezt a módját, bizton kedvüket lelhetik az új évezrednek megfelelő ortodox, ám mégis újszerű praktikákban. Az énekes, Roberto Dimitri Liapakis egy hellén hős bátorságával és agorát átí­velő hangjával vezényli le a permanens csapások egymásutániságát, hangjában keveredik az amerikai power énekesek karcos ereje az európai dalnokok hangterjedelmével, néha szinte death-es hörgésekkel szí­nesí­tve a harci kiáltásokat. Hallgassuk csak meg a nyitó, csatazajjal felvezetett döngöldét, egyből világossá válik, mire számí­that a hallgató a következő percekben: modern forrásból táplálkozó riffek, melyekre úgy úsznak rá a dallamok, mint csatamezőre a dögszag, jóllehet itt szó sincs mélabús kesergésről - a harci kedvet támogató, lelkesí­tő himnuszok minden bizonnyal azoknak is felkelti a figyelmét, kik inkább a hangulati hatásokat szeretik a zenében. A bátorí­tó sebességet első í­zben a Satanic Curse töri meg, de az is csak annyira, amennyire egy-egy új manőver kí­vánja meg a sorok átrendeződését. Ehhez hasonló a Demon's Blood kissé regélősebbre vett feelingje, ám a számok többsége a Damnation féle vágtában fogant, mely szinte death-es kapkodással fogalmazza meg az újkori hadviselés felgyorsult követelményeit. Az erőfitogtatás nem merül ki a sorozatlövésekből: egy régebbi neves hadúr egyik legemlékezetesebb ütközete is emlí­tésre kerül - a Black Sabbath Paranoidja azonban inkább csak poweres tisztelgés, mintsem egy újabb értelmezése az egyébként is zseniális dalnak.

Pontszám: 6