Bon Jovi – „Korlátlan” ízelítő a 2020-as albumról

írta CsiGabiGa | 2020.02.21.

A Bon Jovi új dalt mutatott be, mely a nemes egyszerűséggel csak '2020' névre keresztelt albumon fog szerepelni. A május 15-én megjelenő lemezről azonban nem a Limitless az első ízelítő.

 

 

A zenekar bemutatta az LP borítóját, dallistáját is. Az album CD-n, aranyszínű vinylen és digitális formában lesz elérhető; a Bon Jovi webáruházában már kétféle (fekete és fehér) új póló is rendelhető a lemezekkel együtt.

A veterán csapat a hónap elején töltötte fel a dal instrumentális változatát, és arra kérte a rajongókat, hogy énekeljék el a mellékelt dalszöveggel, és tegyék azt közzé a közösségi médiában. A győztes lehetőséget kap arra, hogy a dalt a Bon Jovival együtt adja elő a színpadon a közelgő észak-amerikai turné során.

„A célzás nyilvánvaló – mondta Jon Bon Jovi az album címéről. – Ez a választás éve, úgyhogy miért ne? Nem tudtam volna ennél rosszabbat. A ’This House Is Not For Sale’ személyes dolgokkal foglalkozott, de ez az egész már mögöttünk van. Tehát 2020 – természetesen egy választási év, de ennél is fontosabb, hogy tiszta jövőképpel tekintek előre.”

Novemberben a Bon Jovi kiadott egy Unbroken című számot. A dal a ’To Be Of Service’ című dokumentumfilmben kapott helyet, mely az amerikai veteránok mindennapjairól szól. Ez is rajta lesz az új albumon, így a Limitless már a második, melyet megismerhetünk a május közepén megjelenő lemezről.

Dallista:

01. Beautiful Drug
02. Unbroken
03. Limitless
04. Luv Can
05. Brothers In Arms
06. Story Of Love
07. Lower The Flag
08. Let It Rain
09. Shine
10. Blood In The Water

Legutóbbi hozzászólások