Rókaisten szűkmarkú volt a műsoridővel: Babymetal, Skynd – Gasometer, Bécs, 2020. 02. 11.

írta savafan | 2020.02.18.

Most valószínűleg sokan meglepődnek, hogy mit keresek én egy Babymetal-koncerten. Mennyire távol van ez a fajta muzsika attól, amit kedvelek! De vannak vadhajtásaim és azt nem mondom, hogy a teljes Babymetal diszkográfiát kívülről fújom (japánul nem is tudok), de vannak dalok, amik baromira tetszenek. Több hivatalosan megjelent koncertjüket is megnéztem már, és az a látvány, amit odahaza Japánban elővezetnek, igen grandiózus. De ez nem Japán… Ettől függetlenül meglepetésként ért, hogy a Gasometer első parkolója megtelt mire odaértem, és a második parkolóhoz vezető úton láttam, hogy a bejárattól kígyózó sorok álltak kint a metsző szélben.

 

 

A kislányokig még végig kellett néznem egy produkciót, nevesül Skynd performanszát. Azt nem mondanám, hogy koncertjét, bár bizonyos szempontból az volt. Zenészek voltak, valós hangszerekkel és egy énekes adta elő a dalokat. Az első hangoknál hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy lány vagy pasi az énekes, egy soron belül is úgy változtatta a hangját. Vagy inkább úgy effektezték.

A felállás a következő volt: egy elektromos és hagyományos dobszerkón játszó dobos, egy elektromos kütyü mellett álló basszeres és maga a főhős, aki ráadásul „hózentrógeres” nadrágban volt. Ez is megtévesztett elsőre. És ezt az előadót betették egy cirka méterszer méteres ledlámpákkal körülvett keretbe, aminek köszönhetően a helyben mozgás nagyiskoláját mutatta be a hölgy. Szó se róla, elég látványos volt az előadásmódja ezen a kis talpalatnyi helyen is, és a ledeknek köszönhetően igen szuggesztív volt a látvány, de ezek a dalok semennyire sem fogtak meg, nem is nagyon tudtam értékelni, nagyrészt szövegmondásból álltak és agyon is volt effektezve a hangja. Azt sem tudtam eldönteni, hogy jó hangú az énekes vagy sem, bár néha olyan tisztán, operásan énekelt, hogy hajlok a jobb hangú felé.

Amúgy a hangszeres szekció mindent megtett a siker érdekében, a dobos meglepően nagy elánnal tolta, a mini elektromos dobokon volt csak visszafogott. A basszeros srác is a minimál mozgás híve volt, szerintem egy centit sem mozgott el eredeti helyétől. Mindketten maszkban tolták, szájuk össze volt varrva a maszkon. A közönség amúgy nagyon jól fogadta a produkciót, minden számot hatalmas vastaps követett.

Nekem az alant látható szám maradt meg valamennyire az emlékezetemben a refrénnek köszönhetően, de bevallom, túl elvont volt nekem ez a fajta performansz, nem tetszett igazán.

Richard Ramirez / Elisa Lam / Kathryn Knight / Jim Jones / Tyler Hadley / Gary Heidnik

A zenekar producere szerint a zenekar tagjai a Rókaistentől kapják az „isteni üzeneteket”, ami alapján működik az egész produkció. A három eredeti kislány egymásra találása sem a véletlen műve, hanem ez volt a sorsuk, amit a Rókaisten választott nekik. Amúgy ez a Róka szimbólum mindenhol tetten érhető a zenekar körül, illetve a színpadon is, mind mozgásban, mind kéztartásban és szerintem a Kami band is erre emlékeztető álarcban zenélt.

Úgy voltam a Babymetallal, hogy legalább egyszer mindenképpen meg kell néznem, és erre a közeli Bécs kiválóan alkalmas volt. Nem hinném, hogy itthon valaha is fellépnének, nem látom a potenciált abban, hogy bármelyik hazai szervező is reszkírozna velük. Talán egy fesztivál sanszos lehet, vagy ha egy zenekar elhozza magukkal. A hazájukban megszokott grandiózus, giga látványos színpadokhoz képest meglehetősen visszafogott produkcióval jött a Babymetal erre az európai körre. Azt hittem, az új lemezt bemutató turnén azért megtolják a látványfaktort, hogy az európai rockerek is rákapjanak a lányokra, de ez a feltételezésem hamar szertefoszlott. Akik eljöttek ezen az estén az osztrák fővárosba, azok teljesen tisztában voltak vele, mire jöttek és nem zavarta őket a látványosság hiánya sem. Az első sor tele volt kőkemény rockerrel, semmilyen manga-fanatikus nem volt és az első sorokban a csajok aránya is elenyésző volt. A puritán díszletet egy méretes ledfal dobta fel, amin az intró is elég látványosra sikeredett. Amúgy ez az egész koncertre igaz volt, a ledfalat baromi jól használták és tényleg sokat adott az éppen megszólaló dalhoz. Volt, amikor az eredeti klipet vetítették, volt, amikor külön a dalhoz készült videó ment, és volt, amikor a lányok tánca volt bevágva – természetesen kellően megeffektezve –, de erre később még visszatérek.

A Kami band bevonulásával vette kezdetét a show. Mert ez nem simán koncert volt, hanem egy zenés táncos est. A zenekarról annyit, végig félhomályban, háttérbe húzódva muzsikáltak, az előzenekarnál már látott nulla mozgást itt is megbízhatóan hozták, az viszont hallatszott és látszott, hogy nem fakezűek gyülekezete. A lemezre felpakolt iszonyat gyors és néha kaotikusnak ható muzsikát kiválóan hozták élőben is. Sőt, a lemezeken nem annyira bejövő tételek itt metalosabb megszólalást kaptak és ez nagyon betalált nálam. A tavaly megjelent ’Metal Galaxy’ bemutató turnéja volt ez a kör és mindjárt a lemez első tételével kezdtek a lányok.

A DA DA DANCE akár a mottója is lehetne a csajoknak, mert az első taktustól kezdve az utolsóig szinte végig táncolták az estét. Su-Metal felelős elsősorban az énekért, a másik két lány a gégemikrofonnak köszönhetően elsősorban a táncra fókuszált, illetve a vokálokért voltak felelősek. Bár néha az volt az érzésem, hogy azért hathatós támogatást kaptak a samplertől is. Amúgy is elég sok alap ment gépről, de szerintem néha a vokálra is rásegítettek. Su-Metalnál nem éreztem hasonlót, ő végig kiválóan énekelt és mellette frontlányként is helyt állt. Bár a számok közti felkonfokat teljes egészében elhagyták, a közönség szóval történő buzdítása is rá hárult. A kezdetektől a zenekar soraiban táncoló és éneklő Moametal és a csak tippelhető másik leányzó, Riho Sayashi verbálisan tüzelte a közönséget. Azért tippelem csak, mert hivatalosan hárman vannak ugyanarra a posztra és képek alapján meg nem mondom, ki melyik lehet.

A közönséget nem nagyon kellett nógatni, a japán szövegeket ugyanúgy énekelték, mint az angolt. A másodiknak érkező Gimme Chocolate!! már a korai érából való nóta volt, és ha emlékeim nem csalnak, az akkori klipben látható mozgássort hozták élőben is a lányok, mindezt végig fülig érő mosollyal az arcukon. Szerintem ez nem megjátszott dolog, tényleg élvezik és szeretik, amit csinálnak. Végül is tini koruk ellenére csarnokokat, nagyobb termeket töltenek meg estéről estére, a felső lelátót leszámítva itt is igen sokan gyűltünk össze. Az árokból történő munkám lezárásaként újabb friss lemezes tétel következett, az indiai motívumokkal megspékelt Shanti Shanti Shanti. Ennek megfelelően a lányok mozgása is inkább volt visszafogott, mint az előző számban látott cserfes kislányos örömködés. Mert ahogy a dalok szerkezete megengedte, egyből szaladtak a színpad elejének három pontjára, hogy integessenek a közönségnek, illetve közös kézmozgásra buzdítsák az egybegyűlteket. Nagyon nem kellett minket nógatni, csináltuk mi magunktól is, a koncert elejétől fogva hangos üdvrivalgás, vastaps volt a reakció. Számomra az estének több olyan pillanata is volt, ami emlékezetes marad. A kezdőnóta volt az egyik ilyen, ami megalapozta a jókedvemet, ezt a szintet pedig az új albumos Oh! MAJINAI tétel fokozta tovább. A lemezen Joakim Broden, a Sabaton énekese vendégszerepel ebben a nótában. A szám teljesen kilóg a zenekar életművéből, ez a fajta folkos, paganos tétel nem is tudom, hogy szaladt ki a zeneszerző keze közül. Azt meg, hogy mi alapján választották ki ehhez Joakimot, kész rejtély. Viszont itt egy olyan videóval és tánckoreográfiával dobták fel ezt az amúgy is vicces nótát, hogy mindkét fél részéről le a kalappal. Azt nem tudom, hogy az ír szteptánc miként kapcsolódik ehhez a nótához, de ez legyen az én gondom. Az, hogy Joakim belement ebbe a videóba, mindent elmond arról, hogy mennyire laza és vicces a pali. Van benne élő szereplős éneklés, robottestre applikált jellegzetes fizimiska, ebből egy teljes robothadsereg, akik néha csákánnyal hadonásznak, néha a jellegzetes orosz guggolós táncot nyomják, néha zászlókat lengetve menetelnek. De van aranyszoborként pózoló Joakim is, persze mindegyik számítógépes grafikával megkreálva. Mindenesetre szürreális látványt nyújtott a robothadseregként csákányozó Joakim látványa. Nehéz leírni, látni kell, szerintem nagyon vicces.

A közönség a nóta alatt egy emberként ugrált, táncolt. Nem gondoltam, volna, hogy éppen ez fog partihangulatot varázsolni a teremben. Inkább gondoltam a nem sokkal ezután következő dalra, a tavalyi lemez első kislemezes számára és klipjére, ami nálam is magasan a lemez favoritja. Sőt, a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése, a szám benne van a tavalyi Top10 nótám között. A kivetítőn a PA PA YA!! hivatalos koncertklipje ment, az emberek a nóta alatt pedig rengeteg pólót, sálat és egyéb ruhadarabot pörgettek a fejük felett.

Újabb vendégénekes tétele következett a műsorban, ami korántsem volt annyira szórakoztató, mint a korábbi. A kivetítőn nem is szerepelt Alissa White-Gluz, az Arch Enemy pacsirtája, hörgései magnóról mentek és a kivetítőn igen vészjósló képkockák sorakoztak, majd nemsokára levonultak, hogy hamarosan visszatérjenek a ráadásra. A Road Of Resistance kezdetén mindhárman babymetalos zászlókkal vonultak színpadra, pár mozdulat után viszont Su-Metal a kezével jelezte, kér egy kis wall of deatht. Mikor a zenekar belekezdett a cséphadarásba, a Gasometer közönsége szót fogadva rohant egymásnak. A darálás végén elköszöntek a közönségtől, gondoltam, hogy a jó koncert ismérve megint igaznak bizonyult. Sokkal rövidebbnek tűnik a koncert, ha élvezi az ember, de az órámra pillantva láttam, hogy bő hatvan percet játszottak. Lemezbemutató turnén, headlinerként ez szerintem édeskevés, ennél még a W.A.S.P. is többet játszik, pedig azok a turnék legendásan rövidek voltak. Értem én, hogy a kislányok végigtáncolják és ugrálják a műsort, ami elég megterhelő lehet, de akkor vagy vegyenek be pár lassabb számot, ahol megpihenhetnek vagy mondjuk a számok elején olyan egy-kétperces felvezetést nyomhatnának, mint pár napja a Slipknot. Tőlem egy szám erejéig a Kami band is reflektorfénybe kerülhetne, valami fasza instrumentális számmal, és akkor máris megvan a másfél óra.

DA DA DANCE / Gimme Chocolate!! / Shanti Shanti Shanti / BxMxC / Kagerou / Oh! MAJINAI / Megitsune / PA PA YA!! / Distortion / KARATE / Headbangeeeerrrr!!!!! // Road of Resistance

Első élő találkozásom a Babymetallal azért pozitív csalódással teli, nem tudtam, hogy élőben ennyire erős Su-Metal éneke, aki amúgy tök jól le is vezényelte a koncertet. A lányok aranyosak, cukik voltak, és annyit táncoltak, ugráltak a koncerten, hogy Schobert Norbi biztosan büszke lenne rájuk. A lemezen inkább effektekben gazdag nóták a koncerten – talán a keverésnek köszönhetően – jobban és metalosabban szóltak, a fényekkel szépen és látványosan bántak, a hangzás is egész jó volt, ahol álltam. De ez a játékidő… Szerintem találkozunk még!

Szöveg és fotó: Savafan
Videók: Olivier Robelot és savafan
Külön köszönet a Liveblood – Passion Entertainmentnek!

Legutóbbi hozzászólások