Paul Gilbert: Behold Electric Guitar

írta karpatisz | 2019.05.15.

Megjelenés: 2019

 

 

Kiadó: Mascot Label Group

Weblap: http://www.paulgilbert.com/

Stílus: instrumentális rock, jazz, blues

Származás: USA

 

Zenészek

Paul Gilbert – gitár
Brian Foxworth – dob
Asher Fulero – billentyűs hangszerek
Roland Guerin – basszusgitár

Reinhardt Melz – dob
Bill Ray – dob

Dalcímek

01. Havin' It
02. I Own a Building
03. Everywhere That Mary Went
04. Love Is the Saddest Thing
05. Sir, You Need to Calm Down
06. Let That Battery Die
07. Blues for Rabbit
08. Every Snare Drum
09. A Snake Just Bit My Toe
10. I Love My Lawnmower
11. A Herd of Turtles
12. Things Can Walk to You

Értékelés

A modern technika sajnos a zeneiparra is rányomta a bélyegét. Manapság már bármilyen hangszer beszerezhető és ne hagyjuk ki a sorból a stúdióprogramokat se. Aki egy kicsit is tud kezelni egy számítógépet és választott hangszerét, már könnyen összeszerkeszthet egy dalnak hallatszódó valamit, ezzel szemben a '60-as, '70-es években még élőben rögzítettek a zenekarok a stúdióban. Az egésznek volt egy varázsa, amikor hallgatta az ember ezeket a lemezeket. Nem számított pár apró hiba itt vagy ott, mert az egész előadásnak „lelke” volt. Paul Gilbert egy merész lépést tett, ugyanis ezt a különleges utat választotta, ezúttal élőben rögzítette albumát. Mottója így szólt: „Csak az előadás, semmi utómunka!” A szándék szép, de nézzünk egy picit a dolgok mögé! A módszer sikerességéhez rengeteg előzetes munkára volt szükség, hiszen a dalokat meg kellett írni, be kellett gyakorolni. Aztán pedig a teljes zenekarral együtt előadni. Aztán jöhetett a választott rögzítési módszer, amellyel soha vissza nem térő perceket rögzítettek. Nem csoda, hogy Paul ezt az örömet megpróbálta a rajongóinak is átadni. Hogy az ehhez választott csatorna csődöt mondott, arra egyszerűen nem lehet szavakat találni. A cég, aómelyet Paul megbízott, fogta magát és minden befizetett pénzt egyszerűen elnyelt. De hagyjuk is ezt az oldalát a történetnek, mert a „minden jó, ha a vége jó” elv szerencsére életbe lépett. Egy röpke ’I Can Destroy’-nyi kaland után visszatért Paul az utóbbi anyagainak kiadójához, a Mascot Label Grouphoz. A lemez különlegessége igenis megérdemelt egy olyan kiadót, amely tényleg a megfelelő módon kezeli ezt a különleges anyagot.

Tüzetesen megismerve a ’Behold Electric Guitar’ dalait, egyértelműen hallható, hogy a gitáros nagyon alapos munkát végzett. Nemcsak az előadásmód a különleges, hanem az is, hogy az egész lemez egyértelműen dallamos, sőt vannak olyan tételek is rajta, amelyek már-már énekszerűek. Ez azért furcsa, mert egy (majdnem teljesen) instrumentális albummal van dolgunk. A dallamok vezetése és az artikuláció, ahogyan Paul értelmezi és vezeti a dallamot, már-már olyan, mintha szöveget is írt volna hozzá. Stílusában véve a korong sokszínű, hiszen a könnyed rock, a jazz vagy akár a blues is jól felismerhető, de mindez valahogy egy egységbe, egy egyedi hangzásba gyúrva. A zenekari felállásban nem nagyon van változás, hiszen Paul már a ’Fuzz Universe’ óta állandó billentyűs jelenléttel dolgozik a lemezein, de a ’Vibrato’ turnéja óta koncertjein feleségét is lehetett látni, aki az orgonát és a zongora szólamokat vitte. Az aktuális anyagon két zenész a biztos pont: Asher Fulero (billentyűs hangszerek) és Roland Guerin (basszusgitár). Brian Foxworth kezdte meg a dob rögzítését, de a felvételek alatt rosszul lett. A mentősök gyorsaságának köszönhetően nem történt komolyabb baja, azóta teljes egészségnek örvend. A munkálatok nem várhattak, ezért Reinhardt Mely és Bill Ray sietett a gitáros segítségére, így velük fejezték be a rögzítést. A három dobos játékának egyedisége is jól hallható, érezhető. De hallgassuk csak, hogyan is zenélt a négy kiváló zenész 2018 szeptemberében, a The Hallowed Halls Recording Studio falai között:

Két dal után, az Everywhere That Mary Wentben a jazz világába kalandozunk el, ahol a gitár az egyeduralkodó. A billentyű helyenként követi a vezető hangszert, de inkább csak az alapot adja. Egy rövid szólóállás azért jut Asher Fulerónak, de a hangzás egyértelművé teszi, hogy csak kivételes dologról van szó. A folytatásban ismét egy másik műfajba ugrunk, a blues-rockba. Ez Paul lemezein igen gyakori vendég. Paul jól keveri a kártyákat, sokféle stílust bemutat, de játékában a szólók sajnos ugyanazt a „tekerős” üzemmódot követik. A témák, az ötletek nagyon jók, sokszínűek, de ez a szólók terén sajnos már nem jelentkezett. Félreértés ne essék, az olyan dalokat, mint a Blues for Rabbit minden alkalommal szívesen hallgattam, de az ellenpélda az A Snake Just Bit My Toe. Itt bizony a jóérzésem már hamarabb elmúlt, a lassú blues egyszerűen nem tudott lekötni. A korong második felén egyetlenegy jazzes hatású dal szerepel, az A Herd of Turtles, melyben a pörgős gitártéma után egy lágy kávéházi zongora hangszín jelenik meg, de a főszerep Paul hangjáé, aki mintha egy mesét mondana.

Nem tagadom, a szívemhez inkább a dallamosabb szerzemények találtak könnyebben utat. Nem feltétlenül a rockgitározás volt a kulcs ehhez, hiszen Paul egyedi stílusának ismertetőjegye, hogy ő még egy jazzes vagy egy blues hatású anyagban is tud egy jó tappinget, vagy épp egy tekerős rockos skálát nyomni. Személyes kedvencem a lemez közepén található Let That Battery Die, amely visszahozta a Havin' It világát, de a dominánsabb billentyű miatt egy különleges színfoltja lett a korongnak. Hasonlót már csak a I Love My Lawnmower című dal esetében éreztem, de itt már visszatér az eredeti koncepció, ami szerint a gitár a vezető hangszer.

Végül visszatérünk oda, ahonnan elindultunk, a Things Can Walk to You tökéletes ismétlése az eddig hallott dolgoknak. A jól érthető dallam mellett megjelenik a blues hangulat is, amit a slide gyűrűs szólóval ér el. Az orgona támasztása is ezt a hatást idézi. Bátran kijelenthetjük, hogy mintaszerű az összefoglaló.

Pontszám: 7

Legutóbbi hozzászólások