„Nem könnyű feldolgozásalbumot készíteni”: Interjú Walter Trouttal

írta Bigfoot | 2019.02.02.

Korunk egyik legkiválóbb bluesgitárosa nem olyan régen egy feldolgozásalbummal jelentkezett ’Survivor Blues’ címmel. Ennek apropóján interjút kértünk Waltertől, aki telefonon keresztül osztotta meg gondolatait velünk az új lemezről, a blues műfajról, de beszélt a súlyos műtétről is, amin pár éve keresztül ment.

 

 

Hard Rock Magazin: Muddy Waters egyszer azt mondta, akit nem rángatott meg az élet, az nem érzi a bluest. Téged pár éve megérintett a halál szele, ha a májtranszplantációs műtétedre gondolunk. Igaz ez a megállapítás?

Walter Trout: Azt gondolom, ez így van. Nekem a szemléletem sokat változott a műtét előtti időkhöz képest. Más ember lettem, sok dolgot magam mögött hagytam, szabadabban zenélek, másképp is gitározok. Nyolc hónapot töltöttem kórházban, másfél évig tartott mire teljesen felépültem. Másképp látom a világot.

HRM: Legújabb albumod, a ’Survivor Blues’ csak feldolgozásokat tartalmaz, de jórészt olyan előadókat és dalokat választottál ki a lemezre, akik nem annyira széles körben ismertek. Miért döntöttél így?

W.T.: A blues története egy hatalmas nagy katalógus, és bizony nagyon sok kiváló előadót is magába foglal, akik nem kaptak olyan nagy hírnevet, esetleg feledésbe is merültek. Az elmúlt száz évnek is nagyon nagy az irodalma. Olyan előadókat választottam, akik tényleg nagy hatással voltak rám, bár nem annyira híresek, mégis részesei a műfaj történelmének.

HRM: Könnyű feldolgozásalbumot készíteni?

W.T.: Egyáltalán nem. Már a dalok kiválasztása sem egyszerű feladat, és azokat úgy kell előadni, mintha a sajátjaid lennének. Hadd mondjak egy példát! Joe Cocker úgy dolgozta át a Beatles With A Little Help From My Friends dalát, hogy azt a mai napig neki tulajdonítják az emberek. Ezt megelőzőleg én csak egyetlen ilyen jellegű albumot készítettem, ez Luther Allison-dalait tartalmazó ’Luther’s Blues’ album volt 2013-ban.

HRM: Milyen hangulatú műfaj a blues?

W.T.: Segít elmenekülni a problémák elől. Ha rosszul érzed magad és bluest hallgatsz, mindjárt jobb a közérzeted. A blues ragyogóan kifejezi az érzéseidet, ha énekled, sokkal jobb hangulatba kerülsz. Igaz, szólhat az élet árnyas oldaliról, de az örömekről is. Mindenféle érzést magába foglal. Én mindegyiket játszom.

HRM: Az albumot Los Angelesben, Robbie Krieger stúdiójában vettétek fel. Érzelmi, vagy technikai oka volt a hely választásának?

W.T.: Mindkettő. Kiválóan lehetett ott dolgozni. Van egy nagy kőralakú hely, ahol élőben játszottunk. A stúdió felszerelése kitűnő, egyáltalán, ez egy tökéletes stúdió. Ugyanakkor ott volt velünk a történelem is, mert a falakon platina Doors-lemezek sorakoznak.

HRM: Hogyan látod a blues jövőjét?

W.T.: Nagyszerű jövője van a bluesnak! Nem számít, milyen technikai fejlődés jön, az emberi tényező a fontos. Játszani kell bluest, énekelni, hallgatni. Az ember megfogja a hangszert és játszik, ez a lényeg.

HRM: Amikor először játszottál Magyarországon 1985-ben, John Mayall-lel jöttél ide, és több helyen is felléptetek az országban. Coco Montoyával nagyszerű gitárpárost alkottatok. Kapcsolatban álltok egymással manapság?

W.T.: Természetesen! Ő olyan, mint a testvérem, nagyon jóban vagyunk. Egyébként arra a magyarországi turnéra a mai napig jól emlékszem.

HRM: Egy koncertlemez is megjelent róla, a szegedi buliról hangzanak el rajta részletek.

WT: Úgy van! Nos, akkor találkoztunk egy kiváló bluesénekessel, Billnek hívják. Fantasztikus hangadottságokkal bír, még egy lemezt is kaptam tőle ajándékba, a mai napig szívesen hallgatom. Mi van vele?

HRM: Most is aktívan zenél, nemrég tartott egy nagy koncertet hetvenedik születésnapja alkalmából.

Korábban még a Bluesbreakers előtt játszottál a Canned Heatben is. Játszanál újra zenekari tagként, ha felkérnének?

W.T.: Biztos, hogy nem. Vendégként viszont szívesen játszok mások albumain, ilyen volt, amikor a Supersonic Blues Machine kért fel, vagy legutóbb Billy Gibbons hívott meg új szólóalbumához. De a lényeg, hogy minél több koncertet adhassak.

HRM: Ragaszkodsz a Fender Strato gitárhoz?

W.T.: Igen, én egy ilyen stratós pasi vagyok. Egyébként a legjobb hangszer a blueshoz, számomra ez egy tökéletes gitár. Leo Fender kiváló munkát végzett.

HRM: Jon fiad is gitározik, nem is akárhogy. Ezt hallhattuk Magyarországon is a paksi Gastroblues Fesztiválon 2016-ban, amikor fellépett veled. Mit gondolsz róla?

W.T.: Szeret gitározni, de nem akar profi zenész lenni, csak kedvtelésből csinálja. Az informatika világa jobban érdekli, abban látja a jövőt.

készítette: Bigfoot
képek: Austin Hargave / Mascot Label Group
Köszönet a Mascot Label Groupnak!

Legutóbbi hozzászólások