Gods Of Metal Fesztivál, 2007. 06. 2.-3. Milánó, 1. rész.

Ismét nemzetközi vizekre evezünk! A CSLP-s fiúk Olaszországban jártak a Gods Of Metal Fesztiválon. A beszámolójuk első része olvasható... A fesztivál előtti nap hajnalán indultunk neki a hosszú útnak. Terveink közt szerepelt egy kis városnézés, illetve a pass-ok átvétele. Pár energiaital magunkba zúdí­tása után szélvész gyorsasággal haladtunk taljánföld felé. Az időjárási előrejelzések szerint felhős, esetleg esős idő várt minket. A sógoroknál nem volt semmi gond. Az olasz határ előtti tankolásnál megtekintettük egy kisváros Beate Uhse boltját, ami zárva volt a hajnali órákra való tekintettel. Nem sokkal azután, hogy átértünk az olaszokhoz, eljött az első í­téletidő. Megálltunk tí­zóraira egy autópályás pihenőhelyen, de természetesen ez is zárva volt. Viszont mire ez kiderült, az autót csak gumicsónakkal tudtuk volna megközelí­teni. Bekommandóztuk magunkat a kocsiba és elindultunk a "napfényes Itália" belsejébe. Szinte végig szakadó esőben kocsikáztunk, de kicsit feldobott az autórádióból kiszűrődő zenék minősége. Készültünk a hosszú útra minőségi zenével. Milánóhoz közel megpróbáltuk a szálloda itinerjét pontosan követni és itt jött az első csőd. 🙁 Amúgy jól tájékozódunk, de az ott eltöltött pár napból kevés kivétellel eltévedtünk. Egy lehajtás a városon belül és csak 30 kilométer múlva tudsz lejönni az útról. Nagy nehezen, egy börtön és egy "nagybani piac" elhagyásával megtaláltuk a szállodát. Kí­vülről elég vegyes érzésekkel figyeltük az épületet, de hálistennek kellemesen csalódtunk a belsőben! A frissí­tés után célba vettük a fesztivál helyszí­nét, de most már nem hibáztunk, a recepciós eligazí­tása alapján indultunk tovább. Előtte még Albertonál (a sarki bisztró tulajdonosánál) megejtettük az első söröket. Persze kiderült, mégis hibáztunk, mert a recepciós szépen elküldött valahova, de nagy nehezen megtaláltuk a fesztivált. Egy tó melletti placcon helyezkedett el. Olyasmi volt, mint nálunk a városliget. A tavon valószí­nűleg evezős és kajakversenyeket is rendezhettek, mert még lelátó is volt, de ezen kí­vül játszótér, feszí­tett medencék, vurstli és campingszerű erdős terület is volt. A magyar viszonyoktól teljesen eltérő módon itt bárhova bemehettünk a fesztivál előtti napon. "Persze" a passokat csak másnap lehetett felvenni, de odabent pakoltak rendesen. Az egyik főszervező szépséggel folytatott beszélgetésből kiderült, hogy 5-6 ezer főre számí­tanak és még annyit is mondott, hogy szombat délelőtt eső várható, de délután napsütés. Vasárnap napos idő lesz. Jósnak ne menjen el a leányzó. 🙂 A szí­npadra felügyelő ember azt mondta "Készen kell lennie holnapra. Ha kell, éjszaka is folyamatosan melóznak". Olaszos mentalitással.:) A helyszí­n szemrevételezése után bevetettük magunkat a városba. Megnéztük a belvárost, a Dómot, a Scala-t, Leonardo szobrát és a főteret. Sajnos nem találkoztunk zenekarral, de mint később kiderült, a Mötley legénysége járt a hétvége folyamán a Dómnál. Közben a belvárosban leszakadt az ég, megint, í­gy annyira nem volt szép a város, de napsütésben lenyűgöző lehet. Sajnos ide is beköltöztek a szí­nes tehenek, és itt láttuk a világ talán legelegánsabb McDonalds-ét.:) Egy röpke vacsorát is beiktattunk, ha már az olaszoknál járunk. A belépésnél megkérdezték, hogy végzünk-e 1 óra alatt. Mondtuk, valszeg. Ahogy közeledett az óra, már kinéztek minket az étteremből. Hí­res olasz vendégszeretet... Aztán irány hunyni. A fesztivál első napja. Úgy nézett ki, hogy a fesztivál megnevezés csak a névre szól. A két napra külön jegy járt, és a pass átvételét is meg kellett ismételni másnap reggel. Az előző napi eső megtette hatását. Kicsit felázott a füves tér. Közben a tó másik oldalán lévő repülőtéren felvettük a csapat negyedik tagját, aki északról repült, elsősorban a White Lion kedvéért. Tigertailz A Tigertailz koncertjére értem vissza. Az emlékeimben egy klipes nóta ugrott be a bandával kapcsolatban (Love bomb). Azóta nem követtem figyelemmel a zenekar sorsát. Az idő rajtuk is meglátszott, de délutáni időtöltésnek tökéletesen megfelelő glamet nyomtak. Addigra előkerültek a glamszterek is szép számmal. Itthon kí­váncsi lennék, mennyien jelennének meg ilyen szerelésekben. Odakint talán nagyobb rajongótábora van ennek a stí­lusnak. Számomra kellemes zenét nyomtak, mivel sajnos a glam koncertek nem valami gyakoriak mostanság kis hazánkban. Mike Tramp's White Lion A hétvége egyik általam igen várt koncertje következett. Mike Tramp's White Lion néven futnak mostanság. De mindegy, hogy nevezik magukat, ha a kedvencem áll a mikrofon mögött teljes életnagyságban! Két évvel ezelőtt láttuk őket a Bang Your Head fesztiválon. Akkor nem sok minden maradt meg bennem, mert Sebastian Bach dedikálásra is figyeltem. Így most nagyon koncentráltam - nem is okoztak csalódást. Mike teljesen profin adta elő a régóta kedvenc nótákat. Egy rövidí­tett best of programot hallhattunk egy nagy negatí­vummal és egy pozití­vummal. Mike maga köré gyűjtött fiatalokkal teljesen egy húron pendülve vezényelte le a showt. Sajnos a lassú számok közül ezúttal nem a When the children cry-t adták elő. De játszották az utóbbi időben egyik kedvelt számommá vált El Salvadort, emellett volt itt a teljesség igénye nélkül Wait, Radar Love, Lights and Thunder, Lady of the Valley, Little Fighter. Bí­zom benne, hogy egyszer látom őket önálló koncerten is. Engem teljesen lenyűgöztek. Visszarepí­tettek azokba a szép a 80-as évekbe.:) Thin Lizzy Az utánuk következő Thin Lizzyről a mindenki által ismert számot tudtam volna elregélni, ha valaki kérdezi. Ezen felül semmi, de felhí­vták a figyelmemet rá, hogy érdemes lesz megnézni,szerencsére nem csalódtam. Mikor előre tolták az ismert Whitesnake dobszerkót, már tudtam, hogy nagy dolog van készülőben. Ex, és jelenlegi Whitesnake zenészből állt a zenekar fele, Marco Mendoza és Tommy Aldridge személyében. A mikrofonnál pedig John Sykes, valamint egy ős-tag a szí­npad másik felén, Scott Gorham. A zenészek mindannyian a szakma krémje, még ennyi idősen is. Persze volt kézzel előadott dobszóló is, és nagyon hangulatos koncertet adtak. Számomra a számok ismeretlenek voltak, de a lábam és a fejem mozgásából arra következtettem, hogy élvezem a bulit. A zenészek és az előadás minőségére mindent elmond, hogy szinte az egész, fesztiválon fellépő zenekar a szí­npad szélére jött, "tanulni". Még Vince is előbújt rejtekhelyéről. Természetesen nem maradhatott el a sláger és a fiúk visszatértek a városba. Scorpions Az egyik igen várt fellépő következett. A Scorpionst még talán a rendszerváltás előtt láttam. Azóta kiadtak pár lemezt, de egyik sem hatott meg igazán. Az új lemez egyszeri hallgatás után jobban belopta magát a szí­vembe. Természetesen a háttér az új album anyagára készült, és a kezdő nótájával is indí­tottak. Amolyan fesztivál best of-ot nyomtak. A produkción érződött az évek során összeszedett profizmus. Végig pörögtek az öregek a szí­npadon, teli szájjal vigyorogva. A koncert alatt már esett az eső. Ez kicsit levett az élvezeti pontokból, de maximálisan meg voltam elégedve a bandával. Szerintem az évek során mit sem vesztettek a varázsukból, és a mozgáskultúrájuk sem sokat változott.:) De nem is nagyon lehet hibázni olyan slágerekkel, mint: 1Hour 1 2 Bad boys running wild 3 Love'em or leave'em 4 The zoo 5 Deep and dark 6 Coast to coast 7 Holiday 8 Humanity 9 Tease me please me 10 321 11 Pawel-Kottak solo 12 Blackout 13 Big city nights 14 Dynamite (stupendo: eseguita come nel World Wide Live) 15 Still loving you 16 Rock you like a hurricane Velvet Revolvert A hétvége egyik (számomra) mélypontja következett. Bárminek lehet nevezni a Velvet Revolvert, ez akkor is Slash és baráti köre. Mindenki rá kí­váncsi, ahogy elnéztem. A fotósárokban a jobb oldalon kb. 500%-al több fotós dolgozott, mint a többi részen. Azt kell mondjam a koncertről, hogy a feldolgozások egész jók voltak. És ennyi. Az énekes mozgása olyan, mintha keverték volna Mick Jaggert és az Alul semmi cí­mű film négerének bemutatkozó mozgását. 🙂 Nem tudom, milyen okból volt folyamatosan az énekesnél a hangosbemondó készülék. Egy-két szám erejéig azt mondom, jópofa, de mintha hozzáragadt volna a szájához. A közönség nem nagyon értett velem egyet, mert hangos üdvrivalgással fogadták a produkciót. Úgy döntöttünk, hogy a hogy a főbandát tele gyomorral élvezzük végig, ezért időközben valami kaját vettünk magunkhoz. Mötley Crüe És eljött számomra a fesztivál csúcspontja! A Mötley Crüe legénységét egyszer láttam a Népstadionban a Monsters of Rock fesztivál keretén belül. Akkor nem gondoltam volna, hogy ennyit kell várni és amikor már nem sok esély volt a reunionra, akkor megint lemondtam arról, hogy valaha eljön ez a nap. Aztán az újra összeállt banda némi lehetőséget ébresztett bennem, de Mick egészségéről érkező hí­rek nem voltak túl biztatóak. Ezért ezt a valószí­nűleg megismételhetetlen látványt látni kellett! És megérte! De még hogy... Rajtuk sem múlt el nyomtalanul az idő. Picit pocakosabban, lassabb mozgással de még mindig töretlen lelkesedéssel és energiával tolják az igazi laza rockot. Hatalmas piróval robbantak a szí­npadra, a petárdák, lángok és egyéb nyalánkságok végig is kisérték az egész bulit. Nem sima piro show láthattunk, hanem ez már mini tűzijáték volt fedett helyen, nagyon profin megkomponálva. Vince már a kicsit problémás dolgokat ráhagyja a közönségre, akik éneklik is rendesen. Nikki Sixx a régen megszokott lezser stí­lusban nyomta a showt. Mick Mars nem sok mozgással ugyan, de lehozta a koncertet. Tommy Lee pedig ugyanolyan elánnal és intenzitással püföli a cájgot mint régen, csak kicsit kisebb méretű a dobszerkó. Ami feltűnő volt viszont, hogy a töménytelen füstnek köszönhetően homályba burkolózott a zenekar. A fotósok az első szám alatt nem is nagyon fotóztak, mert nem láttunk semmit csak halvány külalakokat. Olyan hármassal nyitottak, hogy ha itt véget ér a buli, akkor is megérte: Dr. Feelgood, Shout at the Devil, Wild side A bulira nem volt hatással az addigra már szakadó eső, mert mindenki teli torokból énekelte az ismert melódiákat. A koncert alatt persze Tommy nem tudott kibújni a bőréből és volt egy kis magánszáma. Egy lenge öltözetű leányzó lépett a szí­npadra és olaszul szövegelt a közönségnek. Aztán fordí­tott bizonyos dolgokat, amire Tommy válaszolt. Ha jól értettük, a banda bemutatásakor a leányzó stricinek nevezte Mick Marsot. Mondjuk, szegény már csak a fizetés részét tudná vállalni a dorbézolásból. Aztán Tommy előbújt az odújából és lement az első sor elé. A produkció konklúziója az volt, hogy Tommy szereti "azt" a bizonyos női testrészt... Aztán egyszer csak Vince felszólí­tott mindenkit, hogy emelje fel a jobb kezét. Szorí­tsa ökölbe és csináljon úgy, hogy "Brrrrrr, brrrrrr, brrrrr" és mutatta a kí­vánt mozdulatsort. Mindenki tudta, hogy itt csakis a "Csajok háromszor" következhetnek. És lőn! A szí­npadra nem cipeltek fel kivételesen senkit sem. Ha valami kritikát kiemelhetnék a koncerttel kapcsolatban, az Mick szólói. Gyengék és fölöslegesek voltak. Volt olyan, amikor a zenekar is várt, hogy mikor hagyja abba:) Nagyon sasolták az öreget, de az csak nem akarta abbahagyni. Sajnos eljött a koncert és az első nap végének az ideje, amit egy fergeteges piróval támogattak meg a srácok. A valós szetlista a következő volt az itt pár napja feltűnttel ellentétben: Dr. Feelgood Shout at the devil Wild side Looks that kill Live wire Same ol situation Home sweet home Don't go away mad Louder than hell Sick love song Primal scream Girls, girls, girls Mick Mars solo Kickstart my heart Anarchy in the UK Szarrá ázva, de egy felejthetetlen élménnyel a tarsolyunkban indultunk haza. Természetesen megint eltévedtünk és a szálló környékén egy rendes étterem sem volt nyitva. Így a sarkon parkoló lakókocsis kiszolgáló egységből nyomtunk valami vacsorára hasonlí­tót:) Folyt. Köv... Szöveg és kép: Savafan További képek tömkelege nemsokára a CSLP oldalán!