The Ladder: Sacred

írta JLT | 2007.05.29.

Megjelenés: 2007

 

 

Kiadó: Escape Music

Weblap: www.steveoverland.com

Stílus: AOR

Származás: UK

 

Zenészek
Steve Overland: ének Gerhard Pichler: gitár Bob Skeat: basszusgitár Pete Jupp: dob
Dalcímek
01. Body And Soul 02. Scared 03. Something To Believe In 04. All Of My Life 05. Believe In Me 06. Run To You 07. Here I Am 08. Sea Of Love 09. Make A Wish 10. Mean Streets 11. Abandoned
Értékelés

A 2004-ben alakult The Ladder második lemezével jelentkezett idén áprilisban. A bandát az FM és Shadowman énekes Steve Overland és az ex-Ten gitáros Vinny Burns hozta össze, még 2004 elején, és még ebben az évben meg is jelent első nagylemezük, a Future Miracles. Burns csak amolyan hobbiként fogta fel ezt a zenekart, egy amolyan "super-group"-nak, ám a többiek ennél többet szerettek volna. Így Vinny-t egy osztrák gitáros Gerhard Pichler váltotta fel, aki Ted Poleyval dolgozott korábban. Habár nagyon tisztelem és szeretem Vinny Burns-t, azt mondom, nagyon jó csere volt. Pichler játéka a legnagyobb aor gitárosokat idézi, hallatszik rajta, hogy a Journey és a Toto zenéje határozta meg zenei pályafutását. Szólni kell még a dobos Pete Jupp-ról, aki a legendás Samson-ban is zenélt, nagyon jó dobos, precizitása és pontossága Deen Castronovo-t juttatja eszembe. Kiváló ritmusember, mindig óriási élmény hallgatni fantáziadús játékát, noha ez a lemez (mint a legtöbb aor album), nem a dobosokról szól, számomra nagyon nagy öröm volt hallani ezt a remek zenészt. A basszusgitárt egy másik már klasszikussá vált zenekar, a Wishbone Ash bőgőse, Bob Skeat kezeli. (Jelenleg is tagja a bandának.) Ő is kimagasló tehetségű zenész, rendkí­vül képzett muzsikus, nem véletlenül tagja a már emlí­tett legendának. Ezek után bátran mondhatom, hogy az egyik legjobb ritmusszekció a jelenlegi aor mezőnyben. Nem is csoda, hiszen ők már Vinny Burns zenekarában, a Burn Blue-ban, és a Wildlife-ban is zenéltek együtt, szóval volt idejük, sportnyelven szólva, összeszokni. Steve Overland hangja is megfelel az aor rock támasztotta követelményeknek. A feltétlenül szükséges dallamérzék, a lágy és fülbemászó melódiák eléneklésére szolgáló hangterjedelem, és az egyedi orgánum nála mind jelen van. Persze nem egy új Steve Perry vagy egy Stan Bush, de az Ő hangja is nagyon rendben van. Amolyan "hölgyek kedvence" hang, helyenként egy picit karcos, fátyolos, mégis kellemes, nála is érezni Perry mester hatását, hiába, Ő a legnagyobb ebben a műfajban. Szóval egy remek zenészgárda jött össze, ami akár garancia lehetne a sikerre. De hiába jönne össze a legjobb csapat, ha nem születnének jó dalok. Itt szerencsére a daloknál sincs probléma. Érzelmekkel, mély érzésekkel, pazar melódiákkal átszőtt nóták születtek. És ez talán a műfajnál a legfontosabb. Műfajilag talán a modern aor rock a legmegfelelőbb jelző erre az albumra. Remekül szól a lemez, minden hangszerből annyit hallani amennyi szükséges, egyik instrumentum sem hangos, tisztán szólnak a hangszerek, röviden tehát minden rendben van ezen a téren. Pichler játéka gyökeresen más, mint elődjéé volt, sokkal lágyabb, jobban illeszkedik ebbe a stí­lusba. Ha egy aor rock album hallgatása után nem születnek bennünk, hallgatókban jó és szép érzések, nem érnek minket pozití­v hatások, nem kezdünk el valami szép élményre emlékezni, nos, akkor ott gond van. A szövegekben is hatalmas mennyiségben vannak jelen az érzelmek, csodás gondolatok érzelmekről, csalódásokról, útkeresésekről. Sokan ezek miatt a túláradó "feeling-ek" miatt leszólják az aor-t, amit nem értek, de ennek taglalásába most nem megyek bele. Pedig az érzelmeink miatt vagyunk emberek. Ahogy kedvenc filmemben, a Holt Költők Társaságában Robin Williams mondja: "szépség, romantika, szerelem, mind olyan dolgok, amikért érdemes élni..." - az aor rock ezeket az érzéseket hivatott előidézni, a zenekar ezzel az albumával ezt pedig maximálisan el tudta érni. A dalokról egy ilyen albumnál fölösleges lenne egyenként órákat regélni, a lemez összképe számomra ennél a műfajnál sokkal fontosabb. És ez a kép olyan szép, mint egy tavaszi tájat ábrázoló festmény. Élénk, fantasztikusan szép hangulatokkal teli, és teljesen magával ragadó. Számomra azonban meglepetés volt, hogy csak egy klasszikus ballada került az albumra. A Something To Believe In egy tipikusan romantikus filmbe illő alkotás, még az effektezett dob "sound" is illik bele. A Make A Wish-t lehetne a "balladisztikusabb" nóták közé sorolni, hiszen nagyon lassan, lágyan kezdődik, de a dal a közepe felé keményedik, de azért nem durvul, csak éppen annyival lesz erősebb, ami kimozdí­tja a balladák sorából. A Believe In Me pedig már-már pop rockba hajlik, erősen rádióbarát dal, de ez még belefér. Ami negatí­vum lehet, az szerintem a túl sok effekt. Egy nótában még elviselném, de itt többször jön elő a kelleténél. Lehet ez csak engem zavar, de én nagyon nem tolerálom ezeket. De ezen kí­vül nem tudok más negatí­vumot felhozni.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások