Pink Cream 69: Headstrong

írta Hard Rock Magazin | 2018.01.06.

Megjelenés: 2017

Kiadó: Frontiers Music

Weblap: http://pinkcream69.de/

Stílus: dallamos metal / hard rock

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Az 1987-ben a németországi Karlsruhe városából startolt Pink Cream 69 nagyon ígéretesen indult, és azóta is üde színfoltja a színtérnek. Nem a megszokott germán metal vonal fő ösvényére léptek, hanem egy attól dallamosabb, lazább, kicsit amerikaias, de európai ízzel fűszerezett melodikus hard rock stílusban alkottak óriási lemezeket. Korai korongjaik a stílus elitjébe tartoznak. Sajnos a ’Games People Play’ című harmadik lemez megjelenése után az alapító énekes, Andi Deris átigazolt a Helloween csapatába, ami már akkoriban is egy sokkal „menőbb” banda volt, mint a PC69. Szerencsére a többieket ez nem tántorította el a folytatástól, és a Doogie White-tal futott rövid kör után megtalálták David Readmant, aki orgánumával a tradicionálisabb hard rock felé irányította az együttest.

A kilencvenes években – a zenei klíma akkor egyébként sem kedvezett a magukfajta csapatoknak – hullámzó teljesítménnyel jelentettek meg albumokat. A ’Change’ és a ’Food for Thought’ albumok dalain némi útkeresést érezni, ami az akkori időszak sajátossága volt. Szerencsére ez a korszak hamar elmúlt és már jó ideje tudjuk, hogy ha megjelenik valamilyen anyaguk, akkor az csakis minőségi muzsika lehet. Szerintem az 1998-as ’Electrified’ album óta nem nagyon sikerült mellényúlniuk. Meglepő is lenne, ha egy olyan zenei géniusz, mint Dennis Ward – aki időközben az egyik legkeresettebb producerré nőtte ki magát – bármiféle fércmunkát adna ki a kezei közül. Sajnos ennek ellenére egy méltatlanul alulértékelt brigád, akik sokkal több elismerést érdemelnének attól, ami kijut nekik mind a zenészek hangszeres tudását, mind a dalok minőségét illetően.

Érzésem szerint az urak az új lemezzel sem akarták feltalálni újra a kereket vagy megújítani magukat, csak tenni azt, amihez igazán értenek. Minőségi dallamos rockzenét játszani a hard rock és a melodikus metal határvonalán egyensúlyozva, néha ide – néha oda billenve. Ez alkalommal talán a metal felé billen többször a mérleg nyelve. Már az előzetesen megosztott Man of Sorrow című dal is előrevetítette, hogy érdemes lesz várni a teljes anyagot, mert a csalódásra nem sok esély van.

A korong lendületesen indul a We Bow to None és a Walls Come Down kettősével, amelyből az utóbbi erős heavy metal töltettel operál. Hasonló felfogásban íródott dal még a No More Fear, melynek fő riffjét akár az Iron Maiden is megírhatta volna. Minden dal azonnal képes a hallójáratba tapadni és simogatni a minőségi zenére vágyó fülkagylókat. Egyszerűen képtelen vagyok háttérzenének használni, mert mindig azon veszem észre magam, hogy a közben végzett munka szorul háttérbe és én a zenére figyelve bámulok a semmibe. A középtempós Bloodsucker és az azt követő Whistleblower is lehet hatalmas koncertkedvenc az énekelhető húzós refrénjével és ízes szólójával.

A lemezt záró The Other Man egy hagyományosabb PC69-dal némi bluesos érzéssel fűszerezve, telepakolva selymesen simogató kórusokkal. Megnyugtató hangulatával megfelelő levezetése a korongnak.

Pontszám: 8