Dreamgrave: Monuments I. (EP)

írta TAZ | 2017.10.26.

Megjelenés: 2017

 

 

Kiadó: szerzői kiadás

Weblap: http://dreamgrave.com/

Stílus: progresszív metal

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Gyimesi Dömötör – ének, gitár Mayer János – billentyű Molnár Mária – ének Tóth Tamás – dob Baranyi Krisztina – hegedű Gilián Péter – basszusgitár
Dalcímek
01. Drop The Curtain 02. Monuments 03. The Passing Faith In Others
Értékelés

2014-es nagylemeze után EP-vel tért vissza a szegedi Dreamgrave. A bandát simán lehetne nevezni a magyar Opeth-nek is, mivel tagadhatatlanul ott vannak zenéjükben Åkerfeldték szinte minden egyes védjegye, ami jelen esetben nem jelent rosszat és szolgai másolást sem. Mindennek tetejébe a banda vezetője, Gyimesi Dömötör nem is tagadja, hogy hasonló zenei úton kíván haladni, mint a svédek, azonban míg ezt nyíltan vállalja, hallható, hogy nem csak az északi banda követéséből áll zenéjük, mivel rengeteg egyedi szín és hangulat kerül be a zenekar látóterébe, ami a példaképek muzsikájában viszont fel sem tűnik.

A ’Monuments’ EP-sorozat első része a ’The Anxious’ alcímet kapta, és 24 percben kalauzolja el a hallgatót egy teljesen éteri világba. Ezúttal nem olyan kopár vidékeken gázolnak át a srácok (és a hölgyek), mint legutóbb, hanem sokkal inkább merengősebb, filozofikusabb a megközelítés. Az albumon egyébként már a Wisdomból ismert Tóth Tamás dobol, de Gilián Péter személyében új basszusgitárosa is van a bandának, illetve Baranyi Krisztinát se felejtsük el, aki hegedűn színesíti a csapat zenéjét már jó ideje, felvételen viszont most hallhatjuk először. Az új tagok játékának magas minősége, precízsége (is) hatalmas szerepet játszott abban, hogy az egyébként a nemzetközi viszonylatban is erős debütlemezhez, a ’Presentiment’-hez képest szintet lépett a zenekar a ’Monuments’-szel.

Egy letisztult, egyszerűbben értelmezhetőbb, kevesebb zúzással és hörgéssel tarkított anyaggal van dolgunk, azonban míg az ezekre az összetevőkre fogékonyabbak ellapoznának, gyorsan hozzátenném, hogy egyáltalán nem valami súlytalan, mézédes mázzal nyakonöntött progresszív rockba fojtották a dalokat, ugyanis itt az érzelmi kitöréseknek bizony komoly súlyuk van. Jó példa erre a másodiknak érkező címadó dal, mely az igen szokatlan, jazzes kezdés után bemutat pár orgonával megtámogatott vaskos riffet, majd jönnek az ezt megelőző közel hatperces műsoridőben hanyagolt öblös hörgések is. Egyébként elég nehéz körbehatárolni, valamihez hasonlítani azt, amit hallunk, de talán nem is kell a hasonlítgatás csapdájába esni, csak elmerülni a zenei folyamba, ami kérdés nélkül és hatalmas erővel sodor magával.

A dalok a debütalbummal ellentétben nincsenek szorosan összefűzve – ami a könnyebb befogadhatóságot szolgálja –, és mindegyiknek külön témaja van, így fordulhat elő, hogy míg a Drop The Curtain a demenciában szenvedő emberekről, valamint azokról szól, akik őket gondozzák, addig a Monuments – és az egész koncepció – a mai, egyre uniformizálódó világról mesél, és azt taglalja, hogy ebben az emberek milyen módon adják fel önmaguk identitását. A harmadik, egyben leghosszabb nóta pedig egyfajta szerelmes dal, azonban egy kicsit másféle megközelítésben: „Az emberek nagy része mohón törekszik arra, hogy irigylésre méltó reputációt építsen maga köré. Bármit megtesznek a legtrendibb cuccokért, tökéletes embereket akarnak maguk köré. Másrészt kidobnak bármit, ami elromlik, vagy nem tökéletes a szemükben többé, és meg sem próbálják azokat megjavítani. És ez különösen igaz a kapcsolatokra. Vagy ami még rosszabb: inkább megmaradnak egy komfortos hazugságban...”

A könnyebben emészthető és fogósabb dalok, valamint a patikamérlegen kimért decibelek a hangzásban mind-mind azt bizonyítják, hogy dalszerzés és produkció terén rengeteget fejlődött a csapat, és talán a többi tagnak is jobban sikerült tevékenyen részt vennie a kreatív folyamatokban. Az olyan részek, mint például a The Passing Faith In Others népzenei kitérője legalábbis arról árulkodik, hogy mindenki belevihette saját egyéniségét a dalokba. Ez a rész különösen kedves számomra, mivel míg eleinte igencsak idegenül hatott, addig jó pár meghallgatás után az egyik legfelülemelkedettebb pillanat számomra, ahol a hangulat és hangzás szempontjából is tökéletesen el lettek találva az arányok.

Rövid, ugyanakkor tömény és érdekes hallgatnivaló ez az EP, amiben minden alkalommal találni valami izgalmasat és újat, úgyhogy kiváncsian várom a folytatást, mert ezzel engem megvettek kilóra.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások