Nyoma sem volt visszavonulásnak: Deep Purple – Bécs, Stadthalle, 2017. 05. 17.

írta Hard Rock Magazin | 2017.05.21.

Egy új lemez megjelenésekor korábban mindig a régi klasszikus slágereket vártam jobban koncerteken, függetlenül attól, hogy tetszett-e vagy sem az új album. Most azonban ez nem így volt! Már a lemez megjelenése előtt bemutatott két dal is nagyon erősnek bizonyult, és nagyon vártam, hogy élőben is halljam a legújabb szerzeményeket. Ezúttal fényképezőgép nélkül mentem koncertre, ami az elején furcsa volt, de így igazán oda tudtam figyelni a zenére.

 

 

A helyszínről röviden: a hétköznap délutáni csúcsforgalom ellenére a közlekedés aránylag rendben volt, az A4-es autópályán 20 perces torlódásba kerültünk, de ezt leszámítva gond nélkül megérkeztünk, ami a budapesti közlekedés után kellemes csalódás volt. A Stadthalle környezetében könnyen megtaláltuk a bejáratot a klasszikus „kövessük a Deep Purple-pólós középkorú rockereket” módszerrel. A stadionban több koncertterem is található, a miénk egy nagyjából 5-6 ezer fős helyiség volt, ahol már az előzenekar fellépésekor is majdnem megtelt a küzdőtér. A Monster Truck remek hangulatot teremtett, a hajrázós hard rock hallatán még az öregedő Purple-rajongók is elismerően tapsoltak.

Külföldi koncerthez méltóan percre pontosan zajlott minden, a két zenekar közti szünet alatt a kivetítőn az új album munkálatairól és Gillanék fotózásáról láthattunk részleteket, valamint a nemzetközi sajtóban megjelent véleményeket olvashattuk a lemezről. A turné a ’The Long Goodbye’ címet kapta, a pozitív és elismerő kritikákat látván pedig igazán remekül rá lehetett hangolódni a főszereplők fellépésére, ugyanakkor kissé fájó volt belegondolni, hogy talán ez az utolsó alkalom, amikor színpadon láthatjuk őket.

És hogy milyen volt a Purple-koncert? Nem vagyok zenekritikus, inkább csak egy rajongó, így talán érthető, hogy véleményem nem teljesen objektív.

Ezek a nagypapa korú zenészek ezúttal is képesek voltak megújulni, és nyoma sem volt annak, hogy itt bármilyen visszavonulásról lenne szó. Őket látva elfelejtettem mindent, ami korábban kétségeket ébresztett bennem. Az egész zenekar kisugárzása magával ragadó volt, egyszerűen azt érezhette a közönség minden egyes tagja, hogy személy szerint neki játszanak. A korábban megszokott módon vigyorogtak ránk, akár szám közben is odaintegettek valakinek, pengetőket dobáltak és végig tartották a szemkontaktust. Ian Paicea tőle megszokott módon – grimaszok százai között elképesztő pontossággal dobolt, de most különösen sok apró díszítéssel, pörgetéssel játszott.

Egy-egy instrumentális résznél Gillan a színpadi díszlet mögött pihent, de ez idő alatt sem unatkoztunk, hiszen így bőven jutott idő minden hangszeresnek szólózni, néhány szám erejéig például Lidia Baich hegedűművésznővel kiegészülve.

Az új nóták (Time For Bedlam, Johnny's Band, The Surprising, Birds Of Prey) gyakorlatilag lemezminőségben szóltak, és nem éreztem azt, hogy a „nagy slágerek” rovására játsszák őket. Természetesen nem fért bele minden a programba, hiszen például nem volt Highway Star sem, ami a kezdetektől fogva ez egyik ikonikus nóta volt a koncerteken.

A hangzás azonban igen erőteljes volt, viszont ez egyáltalán nem volt ellenemre. A nagy hangerő ellenére egyben volt az egész produkció, mindent tökéletesen ki lehetett hallani, egészen a legapróbb részletekig. Az éneken gyakran volt visszhang vagy zengetés, ami nyilván adott egy kis segítséget Gillannek, de azt gondolom, hogy ennek ellenére sem lehetett rá panasz, a korábbi koncertekhez képest mintha kicserélték volna a hangszálait, kevésbé küzdött a színpadon. Azon a szinten volt az énekhangja, mint a tavalyi Gillan-koncerten, ami meglepően jó volt e tekintetben. Összegezve, egy igazán remek koncertnek lehettünk szem- és fültanúi, csak remélni tudom, hogy jövőre Magyarországon is tiszteletüket teszik.

Setlist: Time For Bedlam / Fireball / Bloodsucker / Strange Kinda Woman / Johnny's Band / Uncommon Man / The Surprising / Lazy / Birds Of Prey / Hell To Pay / billentyűszóló / Perfect Strangers / Space Truckin' / Smoke On The Water /// Green Onions (Booker T. & The MG’s-feldolgozás) / Hush / basszusgitár szóló / Black Night

Szerző: Mahunka Balázs
Képek: volume.at, Mahunka Balázs

Legutóbbi hozzászólások