Törvényen kívül: Run Over Dogs, The Midnight Barbers - Moszkva kávézó, Nagyvárad, 2016.04.27.

Nagyszünetben hívott a fiam:
– Fater, megyünk ROD-koncertre?
– Persze, zsír. Mikor és hol? – kérdeztem kapásból.
– Holnap este, Nagyváradon.
– Neba, naná!
Akinek Kerouac-bibliával nyílt tágasra a világ, annak úton lenni boldogság.

Háromkor csöngetnek ki – már a suli előtt várom, négy előtt a Fradi pályánál a lányom is beesik végre, és zúzunk is a zuhogó esőben. Stílszerűen Black Rebel Motorcycle Club válogatást küldök rá a hangszórókra, és bár óvatosság az út parancsa, olyan erővel taposom a verda lelkét, hogy este hétkor már román lejt váltunk Várad szélén. Még egy gyors kajára indulnánk, amikor Peca azon értetlenkedik, hogy az órája átugrott nyolcra. Baszki, ez már tényleg egy másik időzóna: most kezd az angol duó, tűzés azonnal tovább!

Moszkva a klub neve, a feltúrt belváros egyik viseletes házának első emeletén. Szecessziós szépség keveredik a szocializmus fojtó emlékével, de ez csak az én refluxom: a Run Over Dogs tagjai már a mába születtek, és a teraszon isznak, láncdohányoznak. Két éve, az énekes ezer európai klubnak írt; száz visszaválaszolt, és abból egy harmincállomásos turné össze is szaladt. Angliában spanoltak le Ben Rowntree zenésszel, így aznap végre nem a buszban, hanem nála alhattak. A srácot másfél éves korában egy romániai árvaházból fogadták örökbe. Nincs itteni emléke, és most először lépett újra a „szülőföldjére”. Legjobb haverjával érkezett, ők ketten az Éjféli Borbélyok. Jack dobol – tömören, profin, precízen. Ben a gitárt újraértelmezve kísér, minimál szólókkal színesít, effektpedálokon lépdel, szájherflizik – és közben mélyről feltörő, szelíd dühvel énekli, ordítja vagy suttogja a whisky áztatta rock & rollt.

Vékony palló ez, a duó láttán óhatatlanul előugranak a The White Stripes, Black Keys, Royal Blood párhuzamok, de csak a taglétszám azonos. Az angol rocksajtó szerint rendkívül izgalmas, új talentum a The Midnight Barber: zenéjükben a 21. századi Bob Dylan és Iggy Pop táncol együtt. Nekem az ösztön ereje, a tételek szétszaggatott lendülete jön be. Ez most még barátok örömzenéje, amit továbbsűríthet, vagy felkavarhat a legendás Abbey Road stúdióban, a napokban felvett debütalbum piacra dobása – pontosabban majd a fogadtatása.

Strada Moscovei az utca neve, a klub ezt az örökséget viszi tovább. Independent Multicultural Center, jazztől hause-on át a népzenéig – de ma rock est van. És Kis Lóránt aggódik, mert annak dübörögnie kell! Viszont a villanygitárt meg a szomszéd nyugger nem villázza. Pedig a Run Over Dogs is vastagon tapos torzítót, Whammy pedált, basszus effektet. Vagyunk vagy hatvanan a klubban, a színpad előtt 33 sziluettet számolok. Szasza angolul és magyarul konferál, ami talán csak paradox reflex. Vegyesen tolják az első és a második album standard tételeit. A ’Noxious Foodies’ még ösztönből született, ettől hibátlan és zenében, minőségben is egyben van. Elsőre beüt, mert mer a végletekkel kísérletezni. A YouTube-on legtöbbet nézett, panaszos Our Love, vagy a döngölős Sick of Cigarettes között szinte érezni a sivatag porát és a QOSA hatását. A Cold, Sweet of Lust kimunkáltabb, letisztultabb anyag bonyolultabb énekdallamokkal, groove-okkal, vokállal. Már nem csak próbán bedobott riffekből áll össze, hanem Kecskeméten, a házi stúdióban gyúrták a témákat ottalvós napokon, hónapokon át. De hogy ne menjenek egymás agyára, azt már az első turnén megtanulták.

Szasza pontosan énekel, nincs hamis hang, nem nyúl mellé. Roni a megbízható, biztonsági játékát hozza, Tamás élvezi, hogy ütheti, Máté pedig teátrálisan tömörít. Profin szól, egyben van, csak a kiszabott idő rövid. A Ruffled & Smooth odaver rendesen, az Encrusted in Black éteri gitárja és húzós basszusa borzongat. A közönség hálás. Ezen a miniturnén mindent még egyszer át akarnak venni a vasárnapi nagyszínpadi megmérettetés előtt, így előkerül a Malibu is. Még az első lemezre szánták, de maszter előtt kirostálódott – meglepetés, mert jó ideje nem játszották.  A 2:54-et a buli elején tolták, 9:54-kor viszont már integet a technikus: vége, ennyi fér bele.

Buli után egy örökkévalóság, mire összeterelem a négy fazont. Próbálunk riportosdit játszani, de nem megy. Az érzést kérdezném, amikor New Yorkból nekieredtek az égig érő házai mögötti végtelennek, de oda lyukadunk ki, hogy ott Löwenbrau helyett Budweiser-sörben utaztak. Szerződésük szerint a Nagyszínpad előtt már nem ihatnak, de ők már azért se tudnak szociálisan viselkedni, mert állandóan be vannak ba**va. Eddig talán tartottak is ettől a promoterek, de a csapat az R33-as és a Talentométer megnyerése, két lemez, két európai és az amerikai turné tanulópénze után eljutott oda, hogy a fesztiválszervezőknél képbe kerültek végre. Idén már minden lesz: VOLT, Sziget, Strand, Orfű, Campus – legnagyobb szívügyük mégis a Nagyszínpad. Kemény, tökös gyerekekként leszarják, de azért titokban mindenki nézi a pontszámokat. Alapoktól, vasbetonból építkeznek, az Államokba még visszamennének, de itt már végleg szétcsúszik a történet. Meg is értem: fárasztó mutatvány ennyit inni, szívni, zenélni, turnézni…

A pult mögött Moldován Emil a megfejtés. Kikérik tőle a huszadik kör páleszt és sört; én már nem ihatok, de ezért még gyorsan ledílezek vele egy babaházat elvitelre, aztán már csak a határig tartó 8 kilométer Romániát próbálom megúszni. Hazafelé, a vaksötétben arra gondolok: friss és különleges volt a The Midnight Barbers, ütős és lendületes a Run Over Dogs. Hazafelé tartok és szerencsés vagyok, mert én magyarokkal, Nagyváradon is otthon érezhettem magam.

Szerző: Drebin Hadnagy
Fotók: Run Over Dogs, The Midnight Barbers (Facebook-oldal)