Perihelion: Zeng

írta Hard Rock Magazin | 2016.01.25.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Apathia Records

Weblap: http://facebook.com/perihelionofficial

Stílus: avantgárd metal

Származás: Magyarország

Dalcímek

Értékelés

A debreceni illetőségű zenekar neve ismerősen csenghet azoknak, akik nyomon követik a színtér eseményeit. Ők tudhatják, hogy a zenekar a néhai Neokhrome kvázi folytatása egy letisztultabb, teljesebb és tapinthatóan másmilyen stílusban. Anno igen mély benyomást tett rám a még régi bandanév alatt kiadott ’Perihelion’ című album, jellegzetes atmoszférájával, zsigerien éteri dallamvilágával és olykor nyers brutalitásával, valamint a sötét, jeges világűrre hajazó fagyosságával. A névváltással együtt azonban többé-kevésbé stílusváltás is érkezett, ez leginkább a hörgés hiányán és a black metal elemek háttérbe szorulásán keresztül érhető tetten, illetve azon, hogy a ’Zeng’-en már magyar nyelven szól az ének.

Az albumborító csodálatos szépsége Costin Chioreanu munkáját dicséri, aki többek között a Mayhemnek is tervezett már borítót. Az elénk táruló kép tökéletesen illeszkedő partnere a kutakodó, önmagát újra és újra felfedező, valamint újragondoló zene – csakúgy, mint a ’Perihelion’ albumnál is -, filozofikus mélységű szövegekkel, melyek a szó klasszikus értelmében egy művészi képzelgés eredményei. Az együttes zenéjét egy olyan fához tudnám hasonlítani, melynek gyökerei kitéphetetlenül erősek, így a fa ennek tudatában és ezt felvállalva tör az ég felé. Mesterien lefekteti a hangulat alapjait a Vég se hozza el éteri intrója, melynek dallamvilága már az előző albumon is megmutatta magát, felvezetőként ismét a zenekar eme, finomabb oldalából kapunk ízelítőt. Maga a dal erős kontrasztja a felvezetésnek, vad és gyors tempóival letagadhatatlanul építkezik az együttes múltbéli zenei világából. Sajnos ebből a meditatív hangulatból viszont meglehetősen keveset kapunk az albumon, amit személy szerint sajnálok, úgy érzem, rengeteg potenciál lakik az együttesben ilyen téren is. Azonban ezt a hiányt kárpótolja a számok dallamvilága, melyek egy tiszta, és mindenekelőtt lényegre törő képet mutatnak. A lényegre törés alatt itt azt értem, hogy a dalokba érezhetően csak és kizárólag olyan momentumok, pillanatok kerültek bele, melyeknek helyük és idejük van. Ez a fajta letisztultság az átgondoltan megszerkesztett zene stabil képét adja az albumról, de néha vissza is tud ütni, ugyanis vannak nóták, melyeket ki lehetett volna jobban bontani.

Vasvári Gyula lapunknak adott interjújából is kiderülhetett, hogy egy minél egyedibb, öntörvényűbb hangvétel megragadására törekedtek, ami egyértelműen sikerült. Ugyan lehet vele vitatkozni, de számomra az album legdicsőbb pillanata egyértelműen az Égrengető - Űzött című ezerszínű dalpáros, ami tartalmaz minden olyan elemet, melyek annak idején és most is érdekessé teszik számomra az együttest. Kidomborodik bennük az egyedi dallamvilág, valamint az érces és finom hangzás is, illetve ismét előkerül egy rendkívül kellemes ambient-levezetés.

Igen erős atmoszféra teremtetik meg a fülünk hallatára, amire már az együttes „nulladik” albumán is fény derült. Tulajdonképpen ez az a képesség, ami számomra kiemeli a Periheliont a szcénából, és minden hallgatást egy különös, zavarba ejtően misztikus utazássá tesz. A hangzás ugyan néhol kissé hektikus, nem teljesen tiszták a szándékok, valamint a dobhangzással sem vagyok igazán kibékülve, de mindez nem annyira vészes, hogy lerontsa az album élvezeti értékét. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az albumot, főleg azoknak, akik már egy kicsit megfáradtak az egzakt stíluskövetelményeknek megfelelni akaró együttesektől és pihenni, valamint büszkélkedni vágynak, hogy piciny országunkban vannak még ilyen egyedi bandák.

Pontszám: 8