Kis hely, nagy durranás: Dinamit - Backstage Pub, 2013.10.19.

Bár a „falamról lassan kezdenek eltűnni a hősök”, az ember bármikor és szívesen tér be veterán magyar rockbandák koncertjeire. Nincs ez másképp a Dinamittal sem. Mondjuk, ha valakinek, nekem aztán nem volt „Dinamit a vérem”. Sőt sejtszinten tobzódott minden egyes porcikám a P.Mobil-őrületben, így aztán utólag nyilván nehéz volt feldolgozni Vikidál távozását. Akárcsak az akkori mobilosoknak. Sokan szidták a Dinamitot, de az a két LP azért csak meg kellett hogy legyen majdnem mindenkinek, mert rengeteg fogyott mind a kettőből. De az, hogy kiváló zenészek alkották a zenekart, predesztinálta, hogy lesz dolgom ezekkel a lemezekkel, és persze meg is tetszettek.

Amikor megtudtam, hogy a 2009-ben újjáalakult zenekar havi rendszerességgel fog a Backstage Pubban koncertezni, rögtön elhatároztam, hogy megtekintek egyet. Az öregek mellett persze az is érdekelt, milyen érzés lehetett anno klubkoncertekre járni. Ott volt például a Metró Klub, ahol a zeneszerető emberek heti rendszerességgel részesülhettek nem mindennapi élményben, már akinek sikerült bejutni. A Backstage előtt nyilván nem kígyóztak a sorok délután 5-től, de ma már teljesen más világ van. Ennek ellenére megtelt a helység, egy perec és néhány sör után pedig jó hangulatban kezdődött az est a Dinamit a véremmel. Érdekes, hogy magamfajta zsenge ifjú lelkekkel nemigen találkoztam, inkább a 40-50-es korosztály képviseltette magát. Talán még a mobilos dobos, Szebelédi Zsolt volt a második legfiatalabb. Viszont a szövegeket mindenki tudta, és jó alkalom volt hangosan énekelni őket, hiszen Totyáék rögtön a koncert elején előrukkoltak olyan felejthetetlen klasszikusokkal, mint a Senki se szóljon hozzám vagy a Külvárosban születtem.

A szövegekhez azért hozzátartozik, hogy túl sokat sosem kellett gondolkozni rajtuk. Ez különösen igaz az új számokra is, melyekkel szerintem sikerült elkapni a fonalat, és ott folytatni, ahol anno abbahagyták. Ugyanúgy vannak érvágós és külvárosi szövegek, nekem talán egyedül a Megszökök volt egy kicsit sok. Ez a „sört iszunk whisky-vel” már félelmetesen proli duma, de valahogy mégis jópofa az egész. Az új számok alkotta trióból a Játszd, ahogy akarod után a kimondottan ZZ Top-ra emlékeztető Egy álom is műsorra került. Jó alkalom volt megfigyelni, hogyan hangzanak és férnek meg az új és régi számok egymás mellett. A ’Játszd, ahogy akarod’-dal kapcsolatban szinte mindenben egyetértettem Garaellel. Nekem a hangzás tűnt a régi dalokhoz képest kissé konszolidáltnak. Koncerten viszont az új számok a régiek szinte egyenes folytatásaként hatnak, tele vannak dinamitos dallamokkal és megoldásokkal. Így pedig, hogy egy énekes torkából szólt mindegyik, még inkább összepasszolnak. Bár Kálmán Gyuri nem Vikidál Gyula, hiszen Vikidálból azért mégiscsak egy van, nála jobb megoldást keresve sem találhattak volna. Az új frontember orgánuma, megjelenése, haj- és szakállviselete is a nagy elődöt idézi. Bár úgy tűnt, mintha aznap valami nem lett volna rendben. A második felvonásra szinte teljesen eltűntek a mosolyok Gyuri arcáról, ráncolta a szemöldökét, csípőn volt a keze, és hatalmasakat sóhajtott. Ám annak ellenére, hogy szemmel láthatóan nem volt jól, hibátlanul, sőt a végén elemi erővel nyomatta a koncertet, úgyhogy le a kalappal előtte!

A második felvonásba egyébként csak egyetlenegy szám fért be az új lemezről, ez Szűcs Antal szerzeménye volt, a Hűvösek az éjszakák. Az új számba belevitt latinos-popos elemek kissé szokatlanok a Dinamit-sztenderdhez képest, ám egyúttal színesítik is az együttes palettáját. Ahogyan a gitármester is tette a szombati koncerttel, hiszen kimondottan ízes és technikás játékkal fokozta a számok élvezeti értékét. Eleve jó érzés volt látni, hogy végre keményebb riffeket nyomat, de a dallamos szólók is élményszámba mentek. A látványhoz pedig csukott szem, szolid fejrázás és egy Tony Iommiéhoz fogható átszellemült arc párosult. A koncerten egy ritka különleges élményben is részem volt: láttam Zsöcit mosolyogni. Tőle eddig a profi, higgadt és végtelenül precíz játék mellett a pókerarcot szoktam meg. Ezúttal viszont jó párszor összekacsintott Németh Gáborral és a társakkal.

Az egész második felvonás igen erős volt, ami a számok megválasztását illeti, de talán az utolsó öt ütött a legjobban. Elhangzott a Tépd el az időt, majd Gyuri után a pengetősök is megmutatták, hogy mit tudnak. Előbb Zsöci énekelte el az Álmodtam egy világot magamnak című örökzöldet az Eddától, méghozzá gyönyörűen. Ezt követően pedig Totya énekével hangzott el egy Skorpió-klasszikus, a Dédapám. Mindkét számot teli torokból énekelte mindenki, és nagy tapsot kapott a banda. Ezután Jankai Béla megőrülős szólója következett. Az ő billentyűjátéka is elengedhetetlen eleme volt a styxes hangzás kialakításának, de a hangulaton is dobott, ahogy a társak cukkolásaira Michael Weikathot idéző fintorokkal reagált. A szólóból pedig a Mi ez az érzés? kerekedett ki. Azért nagyon reménykedtem egy Németh Gábor szólóban is, de végül nem szólózott az Őrnagy Úr.  Egyébként egy találó szójáték révén nem egy ruhaneműre is felkerült a szám és a kezdődal címe is. Sok pólón virított a következő felirat: „Mi ez az érzés?… Dinamit a vérem!” Végül ráadásként pedig mi más csendülhetett volna fel, mint a Tinédzser dal, amivel egy pár perces közönségénekeltetést követően zárta a csapat a bulit.

Aki kilátogatott az előadásra, az jól szórakozhatott, és nosztalgiázhatott. Hallottunk egy bombasztikusan erős setlistet és nagyszerű előadókat láthattunk a színpadon. A többieket nem degradálva azért egy Szűcs Antal – Zselencz László – Németh Gábor alkotta trió tényleg nem semmi, hiszen számtalanszor bizonyítottak, és sokat letettek már az asztalra. Az is nagyon tetszetős, ahogy mind az öt muzsikus a zenéhez viszonyul. Csak rá kell nézni például Németh Gáborra, akinek minden egyes suhintásából és széles mosolyából sugárzik a zene szeretete. Ez pedig olyan erény, ami sokat jelent, mert megérzi a közönség.

Zárszóként még megemlítem, hogy a koncert végi rövid hirdetés is tartogatott érdekességet. Mint már írtam, a Dinamit mostantól havi rendszerességgel fog játszani a BackStage Pubban. A következő alkalom pedig november 9. lesz, ahol valamilyen unplugged mutatvány is várható, úgyhogy érdemes lesz azt is megtekinteni.

Setlist:

Dinamit a vérem / Senki se szóljon hozzám / Tűzkatonák / Mire jó / Külvárosban születtem / Megszökök / Játszd, ahogy akarod / Egy álom / Igazság / Ott van a híd /// Neked adnám a világot / Néma kőszobor / Hűvösek az éjszakák / Csontváz / Tűz van / Tépd el az időt / Álmodtam egy világot magamnak (Edda) / Dédapám (Skorpió) / Billentyűszóló (Jankai Béla) / Mi ez az érzés? /// Tinédzser dal

Szerző: Csemény

Képek: Virág „Döbi” József

Köszönet a Backstage Pubnak!