"Mi voltunk az első svéd heavy metal csapat": Exkluzí­v interjú a Heavy Load alapí­tójával és dobosával, Styrbjörn Wahlquisttel

írta baumann | 2013.10.13.

A telefon szó szerint égeti a kezemet, ahogy Styrbjörn Wahlquist számát tárcsázom. Azt hittem, már túl vagyok a rajongós korszakomon, de ez a fickó tényleg nem akárki. A neve csakúgy, mint a zenéje, kizárólag az undergroundban ismert, de ezekben a körökben a svéd Heavy Load, amelynek Styrbjörn alapítója és dobosa, egyike a nagy legendáknak. A 80-as évek első felében három albumot is kihoztak, meg néhány EP-t, majd amilyen hirtelen jöttek, úgy el is tűntek, amit senki sem ért a mai napig. Mi történt velük? Miért nem vitték többre? Hetekbe és komoly detektívmunkába telt, amíg sikerül felvennem a kapcsolatot Styrbjörnnel – akik ismerik, azt mondják, szándékosan kerüli a nyilvánosságot. Végül egyik nap jött tőle egy email, és most itt vagyok, és itt az egyetlen esély, hogy minden kérdésemre választ kapjak.

 

 

Hard Rock Magazin: Mesélj nekem a kezdetekről! Milyen volt az életed a Heavy Load, vagy akár a heavy metal születése előtt? Milyen zenéket hallgattatok?

Styrbjörn Wahlquist: Nos, azt hiszem BeeGees-t meg hasonlókat. Aztán nem sokára megismertem a Deep Purple-t és Jimi Hendrixet.

HRM: Milyen volt a viszonyotok a zenével?

SW: Én és a tesóm, Ragne sokat jameltünk együtt. A zene a neveltetésünk része volt. Apám operát énekelt, Schubertet, ilyesmit. Napi 3 órát gyakorolt, és mellette zongorázott is. Én öt évesen kezdtem zongorát tanulni, az öcsém szintén. Szóval az életünkben nagyon nagy szerepet játszott a zene.

HRM: Te végül dobos lettél, Ragne meg gitáros. Ezek nem feltétlenül klasszikus zenei hangszerek...

SW: (nevet) Nyolc évesen elkezdtem dobolni. Láttam a tévében Ringo Starrt, és nagyon izgalmasnak tűnt, amit csinált. És egy rock bandában nem kellett kottát olvasni sem! Ez egy erős szabadságérzetet adott. Ragne is zongorán kezdett, aztán megtanult hegedülni is, innen váltott gitárra. Ez úgy a 60-as évek vége felé történt.

HRM: Innen még jó sok idő eltelik majd a Heavy Load alapításáig. Az hogy történt?

SW: Ragne és jómagam már a gimiben elkezdtünk együtt játszani, jamelgetni. Aztán csatlakozott hozzánk még két srác, egy basszer és egy gitáros. Úgy 1976, 75 tájékán. Aztán összejöttünk egy másik basszusgitárossal, és trióban kezdtünk zenélni. Heavy Loadnak kereszteltük el magunkat. Ez úgy '77 tájékán történt...

HRM: Kik hatottak rátok zeneileg, honnan vettétek az inspirációt?

SW: Olyan bandák inspiráltak minket, mint a Deep Purple, a Led Zeppelin, a Black Sabbath, a Focus. Az első koncert, amire elmentem, egy Focus buli volt. Ismered a Focust? Ők egy olyan rockos csapat, Hollandiából. Elég híresek voltak.

HRM: Sokak szerint a Judas Priest benyomását hallani rajtatok, kicsit hasonlít a zenétek a Priestére. Ismertétek őket?

SW: Igen, a 70-es évek végén hallgattunk már Judas Priestet, bizony. Megértem, ha hozzájuk hasonlítanak. De csak véletlen egybeesés, nem szándékosan másoltuk őket. (nevet)

HRM: Mesélj nekem kicsit a svéd színtérről! Hogy nézett ki nálatok a korszak, voltak már bandák is, akik heavy metalt játszottak?

SW: Egyáltalán nem! Amikor mi a 70-es években zenélni kezdtünk, nem volt rajtunk kívül heavy metal banda az egész országban! Mi voltunk az első svéd heavy metal csapat, legalábbis úgy mondják. Volt persze pár hard rock banda nálunk is, pl. a Neon Rose. De ők nem heavy metalt játszottak, hanem rockot. Még korábban volt egy másik hard rock formáció, a November, ők svédül énekeltek.  De a heavy metalhoz nem volt semmi közük.

HRM: Amikor az interjúra készültem, akkor tudtam meg, hogy volt az ún. NWOSHM, válaszként a NWOBHM-ra, és hogy ti voltatok a stílus első fecskéi, a Gotham Cityvel és még pár más bandával együtt.

SW: Igen, úgy mesélik. És azt hiszem, a Gotham City később jött. Szóval igazad lesz, azt hiszem tényleg mi voltunk az elsők. (zavartan nevet)

HRM: Tehát te és Ragne elhatároztátok, hogy csináltok egy bandát. Ezek szerint jó tesók voltatok? Nem volt testvér-viszály köztetek?

SW: Nem, nagyon-nagyon jól kijöttünk. És ugyanazt a zenét akartuk játszani.

HRM: Ne vedd sértésnek, de Ragne hangja az első albumotokon nem feltétlenül túl erős. Miért döntöttetek úgy, hogy ő fog énekelni?

SW: Úgy érted, a 'Full Speed at High Level'-en, 76-ban? Nos, én vagy 30 éve nem hallottam azt a lemezt, szóval nem nagyon emlékszem, hogy hangzott! (nevet)

HRM: Nos, kicsit nyers volt a hangja... nem túl technikás.

SW: Ja, igazad lehet. Amikor azt az albumot felvettük, nem sok ember volt, aki metalt akart volna játszani. (nevet) Nem ismertünk senkit, akinek jobb hangja lett volna! Egyébként is, magunk akartuk énekelni a saját zenénket. De basszert, billentyűst, gitárost is lehetetlen volt találni, aki hajlandó lett volna heavy metalt játszani. A lemezünket sem akarta senki kiadni, a 70-es években a kiadókat csak a punk érdekelte. Csak az számított.

HRM: Végül mégis leszerződtetett titeket a Heavy Sound Records...

SW: Igen, de a stúdióért nekünk kellett fizetnünk... A kiadó csak a terjesztést és a borító költségeit vállalta.

HRM: Amennyire utólag meg lehet mondani, az első album terjesztése nem sikerült túl hatásosan. Szóval végül nem sok mindent tettek értetek.

SW: Hát nem. Azt hiszem, csak 3000 példányt nyomattak, azok el is fogytak vagy 6 hét alatt.

HRM: Miután kész lett, neked hogy tetszett a 'Full Speed at High Level'? Milyen volt a visszhangja?

SW: Amikor írtuk, nagyon elégedettek voltunk vele, de persze nagyon fiatalok is voltunk. A 'Full Speed at High Level'-t nagyon kis költségvetésen hoztuk ki, elég nehéz volt, hogy magunknak kellett fizetnünk mindent. Fel kellett vennünk egy bankkölcsönt, hogy megcsinálhassuk. Miután kijött, turnéztunk is vele, négy bulit a Neon Rose-zal együtt nyomtunk. Ők akkor már egy ideje feloszlottak, és épp a mi turnénk előtt alakultak újjá, Piero Mengarellivel, Benno Mengarellivel és még pár új arccal. Felhívtam őket, és megkérdeztem, nem akarnak-e velünk egy két headlineres formátumban adni pár közös koncertet. Svédországban négy alkalommal játszottunk együtt, nagy termekben, kb. 1000-1000 ember előtt. A német sajtó is eléggé felkapott minket, szóval a lemezkiadó vádjai megalapozatlanok voltak, elég nagy sajtóvisszhangot vertünk. Akkor kezdődtek a pletykák.

HRM: Anyagilag megtérült a dolog? Sikerült visszafizetni a kölcsönt?

SW: Úgy emlékszem... Tudod, ez 78-ban volt, ennek 40 éve... Nem tudom biztosan!

HRM: Mi történt a debütalbum kiadása után? Csak annyit lehet tudni, hogy három évvel később második anyagotok, a 'Metal Conquest’ EP már a saját kiadótok, a Thunderload szárnyai alatt jött ki. Történt valami a korábbi kiadó és köztetek, összevesztetek?

SW: Nos, a 'Full Speed at High Level' sikerét látva a kiadók végre elkezdtek érdeklődni irántunk. Hirtelen már kelletünk volna nekik. De egyáltalán nem értették a zenénket! Mi meg teljes kontrollt akartunk a saját zenénk, borítóink, koncertjeink, szóval minden felett. Így végül az öcsém és én a saját érdekünkben alapítottuk meg a Thunderload Records kiadót. Ez volt a valódi oka: ragaszkodtunk a művészi szabadságunkhoz.

HRM: Nem volt szó akkoriban nagyobb turnéról, akár Európában?

SW: De, persze, volt szó ilyesmiről, de nekünk nagyon szigorú elképzeléseink voltak. Csak nagy színpadokon akartunk fellépni, mert a műsorunk is nagy és különleges volt. Rengetek bombával és füsttel dolgoztunk. Emlékszem, 81-ben játszottunk egy nagyon tágas helyen, és az utolsó dal alatt 22 bombát robbantottunk fel! Semmit sem lehetett látni a füsttől, nem találtuk a színpadról levezető utat sem! 81 és 85 között Svédországban csak az Abba nyomott a mienkénél nagyobb színpadi show-t.

HRM: Sokan mondják, hogy a Heavy Loadot a 80-as évek közepén egy hajszál választotta el a mainstream sikertől. Aztán senki sem érti, mi történt, csak azt tudjuk, hogy 85 után soha többé nem adtatok ki lemezt...

SW: Nos... (hosszan gondolkodik) A 85-ös turné után Eddy Malm kiszállt, hogy a szólókarrierjét egyengesse. Aztán pár hónapra rá az új basszerünk, Andreas Fritz is kilépett. Megint csak ketten maradtunk a tesómmal. Mi persze tovább játszottunk, elkezdtünk dolgozni egy új lemezen is. Majdnem kész is lett, csak az ének hiányzik róla, helyenként.

HRM: Arról az anyagról beszélsz, amit az egykori UFO-s Paul Grey-jel és Patrik Karlssonnal csináltatok?

SW: Á, szóval te tudsz Paul Greyről? (meglepett nevetés) Igen, Paul Grey eljött Londonból és feljátszott pár számot.

HRM: Miért nem fejeztétek be a lemezt?

SW: Miközben az új albumon dolgoztunk, Ragne és én elhatároztuk, hogy építünk magunknak egy stúdiót. Mivel mindig nagyon sok időt töltöttünk a stúdiókban, ha új anyagot vettünk fel, úgy gondoltuk, megérné egy saját stúdió. Szóval építettünk is egyet, és aztán elég sok banda akart velünk dolgozni. Például a Candlemass nálunk vette fel az első albumát, az 'Epicus Doomicus Metallicus'-t, Ragne keverte és ő volt a producer is. A második albumukat, amin már Messiah énekelt, és azt hiszem 'Nightfall' volt a címe, szintén nálunk vették fel, bár máshol keverték. Egy másik elég híres banda, akikkel dolgoztunk, az Electric Boys, talán hallottál róluk. Ennek 25 éve, szóval nem emlékszem mindenkire, de sok más banda volt még. Amikor végre felszabadultunk a mások felvételei alól, már elegünk volt a stúdiózásból. (nevet) Szóval, kiégett az ihletünk a másokkal való munkában.

HRM: Ez nagy kár.

SW: Kár bizony, de sokan elkövetik ezt a hibát.

HRM: Szóval örökre elment a kedvetek?

SW: Nem, dehogyis! Akartunk volna tovább dolgozni, csak a láng nem égett már olyan intenzitással. Ilyen a dolgok természete: minél tovább tart egy projekt, annál jobban belassul. Így szokott történni, lassan kiég a láng. Amíg érzed, hogy valami nemsokára történni fog, addig keményen dolgozol és izgatottan várod. Ez az izgalom elmúlt...

HRM: Bizonyára tudod, hogy az utóbbi évtizedben nagyon népszerűek vagytok underground körökben. Ezen régi, kiadatlan felvételek iránt még mindig óriási az érdeklődés. Nem gondoltatok arra, hogy kihozzátok őket végre?

SW: Egy ideje beszélünk róla. Tudjuk, hogy nagyon sokakat érdekel a banda. Sokan írnak nekünk Németországból, Görögországból, stb. és itt Svédországban is rengeteg követőnk van. Azzal együtt, hogy majdnem 30 éve nem játszottunk sehol! Én sokat járok különböző rock klubokba, és mindig belefutok valakibe, legtöbbször más zenészekbe, akikről kiderült, hogy hallgattak és szerettek minket.

HRM: Pár éve felröppent a pletyka, hogy újra összeállnátok egy koncert erejéig. Egy nyári fesztiválról volt szó. Volt ennek valami igazságalapja?

SW: A Sweden Rock szervezői 15 éve minden évben megkérdeznek minket, hogy nem akarunk-e fellépni.

HRM: És mikor fogtok igent mondani?

SW: Most nem, de majd egyszer. (nevet) Semmi sem lehetetlen!

HRM: A jövőről is szerettelek volna kérdezni. Terveztek esetleg újra összeállni, legalább egy album erejéig?

SW: De, ez nem kizárt. De nem hiszem, hogy idén összejönne! Talán, mondom talán, jövőre történhet valami ez ügyben. Persze nem ígérhetek semmit, mindenki el van foglalva, de talán összejöhet!

HRM: Annyira kevés információt találni a neten akár rólad, Ragnéról, vagy a Heavy Loadról, hogy már ez egy titokzatos hangulatot fon körétek. Én majdnem úgy érzem, mintha szándékosan süllyesztettétek volna a bandát a feledés homályába! Igazam van, vagy csak az életetek folyása vett más irányt?

SW: (hosszan gondolkodik) Nem szándékos volt, de tudod, nem nagyon szeretünk interjúzni. (észbe kap, zavartan felnevet)

HRM: Akkor duplán értékelem ezt a lehetőséget!

SW: Ez a természetes következménye annak, hogy mindannyian más dolgokkal vagyunk elfoglalva. De nagyon jó érzés, hogy az embereket még mindig érdekeljük. Ez nagyon inspiráló, de ambivalens érzéseim vannak a dologgal kapcsolatban. Egyrészről az életed folyik, és folyamatosan mindenről gondoskodnod kell, és ez elfoglal. Közben viszont benned van az érzés, hogy a zene az életed valódi értelme. Én a magam részéről tényleg úgy érzem, hogy igazán a színpad, a zene az, ahová tartozom. Ez az igazi énem.

HRM: Nagyon hiányozhat Neked a zenélés.

SW: Igen, eléggé hiányzik. De hatalmas erőfeszítést kívánna az újrakezdés. Nagyon sok mindent kellene hozzá végiggondolni.

HRM: Visszavezetnélek pár kérdés erejéig a második albumotokhoz. Már az 1982-es 'Metal Conquest’ EP is hatalmas lépés volt a heavy metal irányába, aztán még ugyanabban az évben kijött a 'Death Or Glory', ami szerintem a heavy metal történelmének egy fontos mérföldköve lett. Mindenesetre a legjobb munkátok, simán egy szintre tenném a Judas Priest, Iron Maiden akkori albumaival! Szóval ez a lemez sokkal nagyobb visszhangot érdemelt volna. Miért nem lettetek vele ismertebben európai szinten (kivéve persze Németországot)?

SW: Legalább Angliában eléggé ismertek lettünk. Sokáig voltunk a listákon, már a 'Metal Conquest'-tel is. Amikor pedig a 'Death or Glory' kijött, rengeteget írtak is rólunk. A Kerrangnak adott interjúnk már a borító belsejébe került, ha jól emlékszem, és hónapokig az „A-listán” maradtunk.

HRM: Azt olvastam, ez idő tájt angliai turnéról is szó esett? Ez persze lehet, hogy szóbeszéd, de állítólag ekkor a kiadótok azt javasolta, hogy ne menjetek Angliába, hanem várjatok egy kicsit és lesz amerikai turné. Ti meg vártatok, de az amerikai turnéból végül semmi sem lett?

SW: Nem emlékszem pontosan... de arra emlékszem, hogy akkoriban a Kerrangban olvastam a hirdetést, hogy egy hétig a Marquee-ban játszunk. Csakhogy erről nekünk senki sem szólt! Erről a bandáról mindig sok pletyka keringett, már a 80-as években is. Az évek során jó sok furcsa dolgot hallottam magunkról! (nevet)

HRM: Ha már a furcsa dolgokat említed... Mikor a Heavy Metal Angels-t először hallottam, azt gondoltam, hogy ez a szám a legkirályabb tisztelgés a metal groupie-k előtt! Arra következtettem, hogy valószínűleg rendesen kivettétek a részeteket a metalos lányok rajongásából. Elvégre azokról az időkről beszélünk, mikor a Manowar például saját buszt bérelt a groupie-jaiknak, és abban hordozták őket körbe a turnékon. Más bandáknak is megvannak a sztorijaik. Veletek mi volt a helyzet, történt valami izgalmas? Mesélj valamit! Tudom, hogy a svéd lányok emancipáltságban mindig is megelőzték a kortársakat...  

SW: Aha... most a szexre célzol? (nevet)

HRM: Nem! Vagyis igen... Tudod, ez a groupie-k aranykora volt. Reméltem, hogy van számomra egy jó sztorid...

SW: Nem... nem igazán. Amikor mi játszottunk, a 80-as évek Svédországában a lányok nem igazán hallgattak heavy metalt. Olyan bandákat szerettek inkább, mint a Europe, vagy a Treat. A Europe közönségének mondjuk 80%-a volt csaj, a mienknek meg kb. 10%-a. Majdnem kizárólag srácok hallgattak minket, sokan közülük maguk is zenészek. (érzi a kételkedésemet) Tényleg így volt! Emlékszem, egy lány '84-ben azt mondta nekem, hogy a mi zenénk srácoknak való.

HRM: Én meg azt hittem, hogy sokan azért akarnak metal bandában zenélni, mert így maguktól dőlnek a csajok? (nevetve kérdezem, de nem veszi a lapot)

SW: Nem, velünk nem így volt. Mi azért kezdtünk zenélni, mert szenvedélyünk volt a zene, mert imádtuk a színpadot.

HRM: Értelek! Tudod, azon gondolkodtam, hogy mikor ti kezdtetek, még heavy metal sem igazán volt, nem hogy viking irányzata. Ez honnan jött?

SW: Főleg az én ötletem volt, és a 'FSAHL'-en lévő Son of the Northern Light-ot [az első viking tematikájú számuk – baumann] is én írtam. Hogy honnan jött? Mindig is nagyon szerettük a viking tematikát, de a 60-as, 70-es évek Svédországában tabu volt a vikingeket erőszakos, macsó népcsoportként prezentálni. Politika... Akkoriban egyszerű, földművelő, illetve kereskedő rétegnek akarták őket feltüntetni. Mi egy csomó tabut összetörtünk, és mind a borítóinkkal, mind a vikingek inspirálta imidzsünkkel, a zenénkkel, az élő fellépésünkkel nagyon provokatívnak minősültünk. Sokan támadtak minket emiatt! Túl erőszakosnak, túl intenzívnek éreztek minket. (nevet)

HRM: Ki festette a borítóitokat?

SW: Johan Holm. Johan gyerekkori barátunk, egy suliba jártunk 7 éves korunk óta. 9 évig osztálytársak voltunk. Épp pár napja dumálunk, most is jóban vagyunk. A borítókat ő festette, de a koncepciókkal valójában Ragne és én jöttünk elő. Mi megcsináltuk a vázlatokat, a saját elképzeléseink szerint, pl. a vikinget, a medvét, még a hegyeket is mi találtuk ki. De egyikünk sem rajzolt jól, ezért Johan festette meg őket.

HRM: Amikor a 'Death or Glory' kijött, hogy tetszett nektek? Éreztétek, mennyire jó lett?

SW: Szerettük azt az anyagot, amikor kijött. De tudod... mindennel, amit írok, úgy szoktam lenni, hogy az elején bizonyos mértékig csalódást okoz. Amikor épp elkészülök, általában nem vagyok teljes mértékig elégedett, csak évek múlva látom be először, ha tényleg jó. Mondjuk a 'Death or Glory'-t akkor is vagánynak találtuk, és kereskedelmi szempontból is nagyon sikeres volt. Azt hiszem, csak Svédországban 16.000 példányt adtunk el belőle, később pedig Japánban újra kiadták, és Németországba, sőt az USA-ba is exportálták.

HRM: És mégsem találni belőle manapság egy árva darabot sem, hacsak nem vagy kész egy gyűjtőtől kemény pénzekért kikönyörögni. Gondolom, a jogok a tietek? Nem terveztek újrakiadásokat?

SW: Sokan próbáltak rábeszélni minket, hogy adjuk ki a lemezeinket CD formátumban, de eddig nem adtuk be a derekunkat. Volt az a japán kiadás [a 'Death or Glory,' pár extrával – baumann], de ennyi.

HRM: Ok, ezt megértem, de én vinylről beszélek. Annak mindenki jobban örülne.

SW: Na igen, az már szóba került. Jobban szeretjük a vinylt, jobb a hangzása!

HRM: Nem vagyok erre kifejezetten büszke, de először a HammerFall feldolgozásában hallottam a zenéteket. A 'Run with the Devilről' van szó. Milyen volt a HammerFall-lal dolgozni? Úgy tudom, részt vettetek a felvételekben.

SW: Igen, azzal hívtak fel, hogy más együttesekkel közösen dolgoznak egy albumon, aminek a koncepciója „régi svéd bandák dalai új svéd bandák tolmácsolásában”. Először egy másik számunkat akarták feldolgozni, és mindezt a mi stúdiónkban, mert ismerték a lemezeket, amiket nálunk vettek fel és tetszett nekik a hangzás. Fel is jöttek Göteborgból, ez 1998 nyarán történt. Jó arcok voltak, minden rendben volt. Én ismertem a dobost, Anderst, még azokból az időkből, amikor Malmsteennel játszott, a 80-as évek elején. A tesója [Jen Johansson, Stratovarius – baumann] billentyűs, aki Dioval is zenélt. Édesapjuk meg egy nagyon híres svéd jazz-zongorista, autóbalesetben halt meg, 1969-ban.

HRM: Ok, szóval ez 1998, és azt mondod, hogy a Hammerfallos srácok a ti stúdiótokban dolgoztak? Csak mert azt olvastam, hogy a stúdiótokat tönkretette a víz, de akkor az nyilván később történt?

SW: Igen, a stúdiónkat tényleg elárasztotta egy csőtörés, 2000 szilveszterén. Egy méter magasan állt a víz, öt órán keresztül. Mint egy úszómedence, amiben gitárok úsznak a felszínen...

HRM: Ó basszus! Nem sikerült megmentenetek, ugye?

SW: Kilátástalan volt. Le kellett bontatnunk a falakat, mindent ledózeroltunk. Volt pár hangszalag, amiket magasabb polcokon tároltunk, a vízszint felett. Ezeket sikerült kimenekítenünk.

HRM: Még egy indok, hogy kiadjátok őket végre! Szerintem ez jel volt! A stúdiót egyébként tervezitek újjáépíteni?

SW: Igen, a tesóm, Ragne gondolkodik rajta, hogy épít egy új stúdiót a házában. Egy elég nagy villája van, Stockholm mellett. Én a magam részéről viszont nem szeretnék már stúdiót. Ha valaha visszatérek a zenéhez, akkor zenélni szeretnék majd, nem mások albumait rögzíteni...

HRM: Nos, ha ez megtörténik, nagyon kíváncsi leszek az új anyagodra, és persze az élő előadásra is! Hatalmas megtiszteltetés volt számomra ez a beszélgetés, köszönöm, hogy rászántad az időt!

Készítette: baumann

Legutóbbi hozzászólások