"Mi vagyunk a...": Silver Soul

írta Hard Rock Magazin | 2013.06.06.

A verpeléti Silver Soul nemrég jelentette meg 'Harcolj' című kislemezét és a dalhoz készült klipet is, így a lehető legjobbkor debütálnak "Mi vagyunk a..." rovatunkban...

 

 

Silver Soul

2010. január 22-én egy egyszeri fellépés alkalmából formálódott meg először a verpeléti banda. Kezdetben úgy volt, hogy csak erre a kis koncertre állnak össze, de a nagyszerű közönségnek köszönhetően úgy döntöttek, hogy együtt maradnak és alapítanak egy zenekart, amit később Silver Soul névre kereszteltek.

Egy ideig csak négyen alkották a formációt (Nagy Bence – ének; Nagy Gergő – gitár, vokál; Csomós József - gitár és Főczény Gábor - dob). Bence volt a basszusgitáros is, de aztán úgy döntöttek, hogy hívnak valakit, aki átveszi tőle ezt a tisztséget, hogy Ő csak a hangjára tudjon koncentrálni, így 2011 májusában csatlakozott hozzájuk Vakarcs Erik. Azóta így öten csinálják ezt a rock and roll-t.

A sok jól sikerült koncertek és tehetségkutatók után egyre nagyobb lendületet kaptak a srácok a közönségtől, így hát 2012 végén úgy gondolták, hogy a következő év elején kicsit komolyabbra veszik ezt a zenekarosdit és elmennek egy stúdióba felvenni 2-3 számot. A választásuk végül az egerszalóki Standing Waves Studio-ra esett.

A kislemez címe ’Harcolj’ lett. 2013. 03. 24-ei megjelenése óta, úgy néz ki, hogy tetszik a közönségnek. A korong három tracket tartalmaz, ebből a Harcolj című nótájukat választották ki, amihez a napokban forgattak egy klipet is, amely 2013. május 26-án debütált. Júniusban, pedig lesz egy nagyszínpados fellépésük is, ahol többek között a Road és a Rómeó Vérzik előtt játszhatnak, ez a rendezvény a verpeléti Bor-rock fesztivál lesz (2013.06.22.)

A jövőben nagyon szeretnének minél több helyre eljutni Magyarországon belül, rengeteget koncertezni és még több lemezzel bővíteni a Silver Soul zenekar diszkográfiáját. Rövid távú terveik között szerepel az is, hogy elkészítik első nagylemezüket.

Legutóbbi hozzászólások