Jimi Hendrix és a jazz: Band of Gypsys Reincarnation - Művészetek Palotája, 2012.10.27.

írta Bigfoot | 2012.11.01.

Jimi Hendrix nagyon rövid pályafutásával döntő hatást gyakorolt nem csak a rock-, hanem a jazzműfajra is. Az természetes, hogy korunk jeles gitárnyüvői közül sokan elsőszámú példaképnek tartják, ugyanakkor jazz zenészek is elismerik munkásságát. Nincs ebben semmi meglepő, Jimi brutális, nyers rockjában sok jazz-elemet használt: ha például meghallgatjuk az első Experience lemezről a Third Stone From The Sunt, talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a világ egyik első jazz-rock kompozíciója.

 

 

Miles Davis, aki még közös lemezt is tervezett vele, így beszélt Hendrixről: „Először 1965-ben láttam őt a Lighthouse klubban, amely kétpercnyire volt az otthonomtól, odajártam egy-egy italra. Tehetsége azonnal szembetűnt, annak ellenére, hogy zenéje még nagyon szétszórt volt. És külön tetszett színpadi mozgása, mert akkoriban a rockbandák sem igen adtak a vizualitásra. Később ő bizonyította be a legékesebben, hogy az emberek szeretik az ellentmondásos figurákat, főleg akkor, ha tehetségük tagadhatatlan. Azok a jazzmuzsikusok, akik vették a fáradtságot, hogy meghallgassák őt, megértették, hogy Jimiből a jazz egyik óriása lehetett volna.” (Göbölyös N. László fordítása) 

Nos, ezen a szombat estén azért gyűltünk össze a MüPa Bartók Termében, hogy megemlékezzünk erről a negyvenkét esztendeje halott gitárosról, aki november huszonhetedikén lenne hetven esztendős. Halper László gitáros 2007-óta működteti Hendrix Tribute projektjét, a Band of Gypsys Reincarnationt, ahol ő és Fekete István trombitás állandó tagok, a ritmusszekció változó. Erre az estére nem mindennapi banda állt színpadra. Laci és Pisti mellett Steve Gadd dobolt és Eddie Gómez kezelte a nagybőgőt. Nem tudom, melyik magyar zenésznek adatik meg, hogy a jazz világának két élvonalbeli zenészével álljon egy színpadra. Steve Gadd esetében említsük meg, hogy ő a rockzenében is otthonosan mozog, mert például éveken át játszott Eric Claptonnal, de Paul McCartney is igényt tartott nem mindennapi tudására.

A koncerten amellett, hogy egy kivételével Jimi Hendrix dalait játszották, annyira nem köszönt vissza a gitáros világa. Halper László a jazzre koncentrált, de azért odatett néhány hendrixes csípést. A ráadást leszámítva instrumentális programot nyomtak, inkább eljátszottak azzal a gondolattal, amit Miles Davis is megfogalmazott, hogy milyen lett volna Jimi jazz zenészként. Alaposan kifordították a gitáros dalait, őrült hangszerfutamokkal spékelve meg azokat. Érdekes ízt kölcsönzött az estnek az is, hogy trombitát is bevontak Jimi dalainak interpretálásába. Végig az volt az érzésem, hogy egy rettenetesen begyakorolt, minden pontban kidolgozott előadást figyelhetek. A hangszerek halál pontosan léptek be, elég teret hagytak az improvizációknak, mindenki kiélhette magát. Érdekes, hogy a lassúbb szerzeményeket, például a ráadásban elhangzó Red House bluest is olyan virtuóz hangszerbetéttel toldották meg, hogy szinte izzott a színpad. Mindössze egyetlen dal csendült fel, mely nem a gitáros szerzeménye volt, ez pedig a Beatles Black Bird örökbecsűje a ’White Album’-ról. Tulajdonképpen ez sem idegen Hendrix zenéjétől, hiszen ő is játszotta a Gombafejűek Sergeant Pepper dalát, és nem egyszer hangoztatta interjúiban a Beatles iránti elismerését.

A műsor egyik érdekessége az volt, hogy Hendrix leghíresebb dalai nem fértek bele a programba, így hiányzott a Hey Joe, a Purple Haze, a Foxy Lady, vagy az őrületes Vodoo Chile. Sebaj, kitűnő programot kagylóztunk így is, hagyjuk meg más rockbandáknak Jimi sztenderdjeit. Tetszett az a mozzanat, amikor Harpel László Radics Béláról megemlékezett, megemlítve a Kapitány Hendrix muzsikája iránti elkötelezettségét. Nagyon szimpatikus volt az is, hogy Halper László szinte rajongóként viselkedett a színpadon Steve Gaddel és Eddie Gómezzel (nem számoltam, hányszor mutatta be őket), pedig egyenrangú partnerként muzsikáltak. A csodálatos zenei élmény ellenére azonban nem lett teljes a buli, hiszen az eredetileg vendégnek hívott Tátrai Tibor lemondta a fellépést, egészségügyi okok miatt. (Tibusz, reméljük, semmi komoly baj nincs.)

A ráadásban változott a zenei kép, hiszen a már említett tradicionális bluest, a Red House-t Laci danolta el, és a lírai csodát, a Little Winget Pisti tolmácsolásában hallgathattuk. Na, itt már több rockosabb elem figyelt a színpadról felénk. Egyedül a megszólalás hagyott kívánnivalót maga után, nem is keveset. Eddie Gómezt hol nem lehetett hallani, hol meg csak őt, máskor pedig Steve Gadd szólalt meg őrült erővel. Morogtak is a nézőtéren rendesen, sőt egy hevesebb néző fel is állt a helyéről, és néhány keresetlen szóval eligazította a keverőpultnál dolgozó technikusokat. Mindez azonban semmit nem von le a csodálatos zenei élményből, Jimi Hendrix zenéje iránti tiszteletadásból.

A műsor:

Freedom / Have You Ever Been to Electric Ladyland / Highway Chile / Burning Of The Midnight Lamp / Can You See Me / Beginnings / Black Bird (Beatles) / I Don't Live Today / Bold As Love / Stone Free /// Red House / Little Wing

Szöveg: Bigfoot

Fotó: Temesvári Gergely

Köszönjük Halper László és a MüPa segítségét!

Legutóbbi hozzászólások