"Mi vagyunk a...": White Otherworld

írta Hard Rock Magazin | 2012.11.01.

Magyar zenekarokat bemutató rovatunkban ezúttal egy olyan formáció „lép színpadra”, akik más néven már szerepeltek a Hard Rock Magazin hasábjain. Talán olvasóink is emlékeznek még a Smiley-k bemutatkozójára, amely tavaly augusztusban jelent meg.

 

 

Azóta azonban történt egy-két fontos dolog a zenekar életében, az egyik legszembetűnőbb talán az, hogy nevet változtattak, s immáron White Otherworld néven zenélnek tovább. Azóta egy-két tagcserén is keresztülmentek, mivel a kötelező és ez által elkerülhetetlen tanszakváltás messze sodorta egymástól a fiatalokat, szinte lehetetlenné téve a közös próbák lehetőségét. Az új tagok belépése természetszerűleg magával hozta a hangszerelés és a felállás megváltozását is. Koleszár Ákos énekes, gitárt kapott a kezébe, s így állt a mikrofon mögé. A ritmus és szólógitárt a zenekar egyetlen hölgy tagja, Ruda Andrea kezeli. A doboknál Nánási Tamás ül, aki nem csak hobby szinten játszik, hanem „hivatalosan” is ezt tanulja. A White Otherworld jelenlegi basszerosa Koncz Dávid, aki ugyan csak egy hónapja lépett be a zenekarba, mégis hamar felvette a többiek ritmusát.

A névváltáshoz új logó is dukált, amelyet a fiatalok egyik csoporttársa készített. Elmondásuk szerint a rajz kifejezi a zenekar stílusát is. Az iskola és a tanulás mellett hetente összeállnak, hogy bővítsék repertoárjukat, amelyben mind magyar, mind külföldi előadók dalai is megtalálhatóak (Tankcsapda, Zorall, Beatrice, Depresszió, Hooligans, Green Day, Simple Plan stb.). Folyamatosan dolgoznak saját számok készítésén is, egyelőre „házi körülmények” között.

A zenekar elsődleges célja, hogy minél többen megismerjék őket, emiatt folyamatosan fellépési lehetőséget keresnek. Legközelebb november 3-án lépnek színpadra a Veletek! Velünk! Vikiért! elnevezésű segélykoncerten. Mindenkit szeretettel várnak!


A zenekar elérhetősége

http://smileyzenekar.ewk.hu

Ákos (gitár, ének): 06 30 656-3384
Andi (szólógitár): 06 70 236-3727
Tomi (dobok, vokál): 06 30 554-3283
Dávid (basszusgitár): 06 30 502-0919

Legutóbbi hozzászólások