Mi vagyunk a...: Southern Comfort

írta Hard Rock Magazin | 2012.05.25.

A zenekar 2008. április-májusában Szilvási Tibi és Vajda Jancsi által alakult meg a szlovákiai Nagykaposon. Azzal a közös elhatározással hoztuk létre a bandát, hogy végre olyan zenét játszhassunk, ami igazán közel áll a szívünkhöz. A kezdeti tagcserék után pedig hamar kialakult a végleges felállás.

 

 

A Southern Comfort minden tagja nagyon fiatalon kezdte a zenélést különféle helyi bandákban, mellette pedig vendéglátóztunk is. A zenei ízlésünk eléggé eltérő: a csapatból mindenki mást hallgat a rockon belül, ám ellenére hamar megtaláltuk azt a stílust, amit mindannyian magunkénak éreztünk. Ez pedig a dögös, mocskos blues-rock. Ezenkívül sok egyéb hatás tetten érhető a zenénkben: rhythm & blues, rock & roll, southern rock. Innen jött a névválasztás is: a Southern Comfort egy igazi déli pia, egy New Orleans-i whisky nevét jelöli. 2008 júliusában lépett először színpadra a banda nagyjából három közös próba után; ettől függetlenül egy nagyon hangulatos bulit nyomtunk, amely meghozta a kedvet a még komolyabb hozzáálláshoz. Azóta folyamatosan koncertezünk, megpróbálunk minél több helyre eljutni.

2011 januárjában megjelent az első házi készítésű demó-CD-nk ’Rázd fel a véred’ címmel, amelyre igen jó kritikákat kaptunk a zenei médiában. Az év novemberében második helyezést értünk el a paksi Pop-Rock-Jazz tehetségkutatón, márciusban pedig megnyertük a hajdúszoboszlói SzobRock tehetségkutatót! A legaktuálisabb hír velünk kapcsolatban, hogy az április 8-i, budapesti Pulzus tehetségkutatón egészen a második helyezésig jutottunk.

További információk a zenekarral kapcsolatban: a srácok tavaly belekezdtek a tehetségkutatóra-járásba, aminek idén érik majd be a gyümölcse. A paksi tehetségkutatón nyert videoklip hamarosan elkészül, és a szintén ott szerezték az idei Rockmaraton Fesztiválos fellépést is. A kiváló tehetségkutatós szerepléseknek köszönhetően egyre több helyre hívják őket: idén fellépnek többek közt a Sziget-Halom Fesztiválon és a Zorall Sörolimpián. A zenekarral már eddig is készült néhány interjú, amelyben bemutatkoztak, és aki kíváncsi rájuk, az már rá is kereshet a Youtube-csatornájukon. Blues-rock rajongóknak különösen ajánlott!

Tagok:
Kiss Flórián – dobok
Binó Tibor – gitár, vokál
Szilvási Tibor – billentyűs hangszerek, vokál
Vajda János – ének, basszusgitár

https://www.facebook.com/SouthernComfortzenekar

Legutóbbi hozzászólások