Amon Amarth: Surtur Rising
Johan Hegg - ének
Olavi Mikkonen - gitár
Johan Söderberg - gitár
Ted Lundström - basszusgitár
Fredrik Andersson - dobok
01. War of the Gods
02. Töck's Taunt: Loke's Treachery Part II
03. Destroyer of the Universe
04. Slaves of Fear
05. Live Without Regrets
06. The Last Stand of Frej
07. For Victory or Death
08. Wrath of the Norsemen
09. A Beast Am I
10. Doom Over Dead Man
Bónusz: Aerials (System Of A Down feldolgozás)
Négy nap múlva minden kétséget kizáróan egy fejlezúzós koncertet fog adni a Club 202-ben a svéd Amon Amarth, így ennek apropóján visszanyúlunk az év első felében megjelent legújabb albumukhoz, a 'Surtur Rising'-hoz. A HRM lapjain még nem boncoltunk eddig AA-albumot, de nem hinném, hogy nagyon be kéne mutatni őket a közönségnek, hiszen a jelenkor egyik legsikeresebb death bandájáról van szó. És valóban: nagyon nem lehet fogást találni az Amon Amarthon, mert kezdve a hangzástól, a dalok fogósságán át az energikus koncertekig, minden a helyén van.
Johan Hegg és csapata tökéletes ötvözetét nyújtja a dallamos death-nek és heavy metalnak, amit némi blackes elemmel fűszereznek meg. A pofonegyszerű, fülbe mászó dallamokat nem egyszer tiszta, technikás szólók követik, miközben az északi mitológia világának kézzelfogható atmoszféráját teremtik meg. Hegg – aki le sem tagadhatná felmenőit – markáns hangja pedig tovább fokozza ezt az érzést, kétlem, hogy lehetne nála megfelelőbb embert találni az Amon Amarth élére (nem mintha ilyen blődségeken gondolkodna Ted Lundström basszer-főnök). A hozsannázás még nem ért véget, azt ugyanis még meg kell jegyeznem, hogy az Amon Amarth tényleg képben van a viking témában – tehát mondanivalójuk nem merül ki a "Valhalla", meg az "Oden" szavak egymás utáni ismételgetésében. Érdemes utánanézni a szövegeik jelentésének, amik a hörgés ellenére is viszonylagos könnyedséggel kihámozhatóak a dallamorgiából.
Erre talán a legmegfelelőbb példa a Hermod's Ride To Hel – Lokes Treachery Part I, amitől, és főleg annak párbeszédes részétől két napig mostam fel magam a padlóról. Az említett dal a 2006-os 'With Oden On Our Side' mesterművön kapott helyet, és legfőképp azért hozakodom elő vele, mert a 'Surtur Rising'-on érkezik a folytatás, Töck's Taunt – Lokes Trachery Part II címmel. Ahogy az várható volt, nem sikerült überelni a dalt, mint ahogy magát az 'Oden' albumot sem. Ennek legfőbb oka az, hogy az Amon Amarth azzal a lemezzel elérte a csúcspontot. Öt évvel ezelőtti albumukig folyamatos fejlődést és önmegújulást mutatott a banda, de azt követően sem a 'Twilight Of The Thunder God', sem a szóban forgó 'Surtur Rising' nem tudta átugrani az igen magasra állított lécet.
S akkor jöjjön a(z azért nem is olyan sűrű) feketeleves: noha az a tény, hogy egy zenekar soron következő albuma gyengébb az előzőnél, önmagában abszolút nem jelent tragédiát, de valamiért mégis azt érzem, hogy ez a viking hajó belefutott egy gyilkos fjordba, és már egy ideje ott vesztegel. Ettől még a minőség a régi (sőt, hangzás terén még talán jobb is, de a 'Twilight'-nál mindenképp), a dalok ütnek, de az az ember érzése, hogy ezt már hallotta valahol. Mégpedig az előző albumokon. A nyitó War Of The Gods példának okáért még címében sem tud elszakadni a Gods Of War Arise-tól, zeneileg meg akkora önnyúlás, hogy szinte érthetetlen. Alapvetően azért ez egy bitang erős album, sorolhatnám a kihagyhatatlannak tűnő koncertfavoritokat (Destroyer Of The Universe, Live Without Regrets, vagy az imént említett klón, a War Of The Gods), de emiatt sajnos nem tud olyan közel férkőzni a szívemhez, mint a 'With Oden On Our Side'.
Hogy ne kesernyés szájízzel zárjam soraimat, azt kell mondjam, hogy az Amon Amarth mindig is profi (háttér)gépezete ezúttal is olajozottan működött. A borító zseniális, szinte filmplakátszerű, ráadásul három csemege és egy kis meglepi is került a limitált és bónusz kiadványokra. A számlistában az általam birtokolt változat bónusz dalát, a System Of A Down Aerialsát tüntettem csak fel, de a srácok saját képükre formálták a Balls To The Wallt (Accept) és a War Machine-t (KISS) is. A digipack kiadáson pedig az utolsó előtti A Beast Am I és a záró Doom Over Dead Man közé rejtettek egy másfél perc körüli instrumentális részt is.
Minőségi, harapós, dallamos és magával ragadó, de néhol önmagába visszanyúló albumot tett le az asztalra az Amon Amarth. Ha valaki először hallja őket, és kajálja a stílust, akkor minden bizonnyal új kedvencet avat, más esetben egy kiváló alkotás marad, ami nem az Amon Amarth legjobbja. Mindent figyelembe véve azonban képtelen lennék nyolc és felesnél rosszabbat adni rá.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 9189 olvasás
5 hozzászólás "Amon Amarth: Surtur Rising"
1. "Minőségi, harapós, dallamos és magával ragadó"
Na hát ezért szeretem őket!!Jobban nem is tudtál volna hasonlatot írni a zenei jellemvonásukról!!Remek helytálló lemezismertető!A rock/metal(had ne részletezzem a rock zene minden irányvonalát)Szinte minden válfaját szeretem eme legsokrétűbb zenének.Hozzám talán legközelebb a POWER(nem az euro powernek becézett heavy metal),és a Power Thrash áll a legközelebb,de mégis már az első lemezük is nagy benyomást keltett bennem.Ők egy kiváló csapat,remek lemezekkel,lehengerlő energikus előadásmóddal ........10/10
2. Köszönöm Crusader64!
Reméljük a koncert is ba... baromi jó lesz :))
3. Örülök, hogy végre a Hard
Örülök, hogy végre a Hard Rock.hu hasábjain is megjelent egy Amon Amarth album kritika, mindenképp megérdemli a banda, mivel nem fiatal zenekarról van szó és elég sok mindent letettek már az asztalra. Bennünk még egyszer sem kellett csalódni, szinte minden korongjuk egy mestermű és az évek során folyamatosan lehetett érezni rajtuk a fejlődést, nem vesztették el a hitelességüket. Remek példa arra a banda, hogy hogyan is lehet remek melódiákkal átitatott zenét játszani, aminek mégis akkora ereje van, mint a Mjölnirnek. A kritikával szinte teljesen egyetértek, de nem hinném, hogy a saját csapdájukba futottak volna bele és ott vesztegelnének. A Surtur Rising egy újabb remek lemez lett a banda diszkográfiájában, erőteljes megszólalással és hangzásvilággal, hatalmas dalokkal és szövegkörnyezettel. Johan pedig olyan brutális mélységű hanggal hörgi arcunkba a dalszövegeket, mint egy feltüzelt dühös viking, aki éppen harcba készül. Az album számomra 9 pontot ér, de csak azért, mert a képzeletbeli trón tetején a With Oden On Our Side tanyázik továbbra is.
4. Kedves SonOfOden
Remélem, hogy Neked lesz igazad, de én a legutóbbi kettőt nem éreztem előrelépésnek. De hát az Oden lemez után nehéz is, szinte lehetetlen. A következő album szerintem megadja majd a választ arra, hogy ez egy helyben toporgás -e, vagy csak egy kis stagnálás, "pihenés", de ettől függetlenül tény, hogy a Surtur is nagyon erős lett.
Üdv.:
Jocke
5. Üdvözlet Jocke! Tény, hogy a
Üdvözlet Jocke!
Tény, hogy a With Oden On Our Side lemezt nagyon nehéz lesz, vagy ahogy említetted szinte lehetetlen lesz túlszárnyalni. A mostani Surtur Rising és az előző Twilight Of The Thunder God korong is hordoz egy különleges atmoszférát, amikben megjelenik a banda stílusjegyei, az egyedi hangzás, ami felsorakozott dalokat átöleli, és ami alapján egyből felismerhető, hogy ők játszanak. Szóval reménykedjünk, hogy a vikinghorda mindig megtalálja majd az utat, ami tovább vezet, nem pedig visszatekintenek a rögös útra, amit eddig hagytak maguk mögött.
Hétfő este pedig remélhetőleg arról is meggyőződünk majd, hogy a dalok nem csak a lemezen ütnek akkorát, hanem élőben is :)