Therion: Sitra Ahra

írta Kotta | 2010.10.12.

Megjelenés: 2010

 

 

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.megatherion.com

Stílus: szimfonikus metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Christofer Johnsson - guitar, keyboards Christian Vidal - guitar Nalle "Grizzly" PíĽhlsson - bass guitar Johan Koleberg - drums Thomas Vikström - vocals Kisegí­tő énekhangok: Snowy Shaw Lori Lewis Linnéa Vikström, "Sitra Ahra", "Kings of Edom" and "Hellequin" Mika "Belphagor" Hakola, "Din" Petter Karlsson, "2012" Marcus Jupither, "Hellequin"
Dalcímek
1. "Introduction/Sitra Ahra" - 5:24 2. "Kings of Edom" - 8:51 3. "Unguentum Sabbati" - 5:09 4. "Land of Canaan" - 10:32 5. "Hellequin" - 5:18 6. "2012" - 4:16 7. "Cú Chulainn" - 4:16 8. "Kali Yuga Part 3" - 3:41 9. "The Shells Are Open" - 3:44 10. "Din" - 2:37 11. "After the Inquisition: Children of the Stone" - 7:22
Értékelés

Akik ismerik a bandát, nyilván tudják mire számí­thatnak, de aki most hallja őket először, valószí­nűleg csak néz, mint hal a szatyorban: mi ez? Az első számnak ugyanis amolyan klasszikusok diszkóritmusban fí­lingje van, csakhogy a kórustéma sehonnan sem ismerős. A löttyedt gitáralapok miatt viszont szimfonikus elemekkel dí­szí­tett kemény fémzenéről sem beszélhetünk, akkor meg mi a fene is akar ez lenni? Szóval az album köhögve indul, mint egy öreg verda, kell egy kis idő, mire bemelegszik. A Kings Of Edom kliséhalmozása után (igaz, ezek legalább a saját korábban bejáratott megoldásaik) konkrétan a harmadik számig kell várni némi izgalomra - bár a sötét hangulat megteremtéséhez itt is kölcsön kellett venni a 'Phantom Of The Opera' hí­res témáját. Egy szó, mint száz, ekkor még úgy gondoltam, most elő fog fordulni az a szégyen, hogy egy Therion lemezre hatost leszek kénytelen adni..., ... és akkor érkezett a Land Of Canaan. Nos, ezzel rögvest levettek a lábamról. Kérem szépen, ez egy mini-opera, méghozzá elbűvölő, tökéletes alkotás! Telis-tele nép- és komolyzenével, hangszer-arzenállal zongorától csellón át fuvoláig, harmonika és szájharmonika (samplerről persze), valamint csodálatos dallamokkal, nagyí­vű kórusokkal. Teljesen világos immár a koncepció, kortárs komolyzenét hallunk, szó sincs itt semmiféle metalkodásról. A rock és a torzí­tott gitár visszaminősült a produkció egyetlen alkotóelemévé, éppen annyira fontos csak, amennyire megkerülhetetlen mint jelenség a 21. század kulturális életében. Christofer Johnsson minden bizonnyal arra vágyik, hogy az utókor kortárs zeneszerzőként emlékezzen reá, ne pedig agyatlan rockzenészként. Célja elérésért rendí­thetetlenül halad az általa helyesnek vélt irányba, kompromisszumot nem kötve. Láthatóan nem zavarja az sem, ha ez időnként a zenészgárda teljes menesztésével jár együtt. Sőt, szerintem a rajongói bázis lemorzsolódására is fel van készülve - nyilvánvalóan nem mindenki lesz képes követni őt ezen az önmegvalósí­tó zarándokúton. A zenei változások egy darabig a Therion hallgatói táborának bővüléséhez vezettek, szerintem a 'Sirius B/Lemuria' lemezektől kezdve ez éppen fordí­tva van (lesz). Az album vége felé azért a pörgős-hörgős témákból is bedob egy kis csontot az ortodox rajongók kedvéért, bár a legtöbb ilyen, gyaní­tom, eddig már nem fog eljutni a műélvezetben. Néhány szó a főnököt kí­sérő zenészekről: tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy ki játszik mellette, mert a zenei alapok meglehetősen leegyszerűsödtek a kórustémák és az énekdallamok lekí­sérésére. A fémtelení­tés legszembetűnőbb jele a zseniális hard rock és metal torok Mats Levén hiánya - helyette megkaptuk Vikströmöt, aki repeszteni ugyan nem tud, de mint kiderül, egy klasszikus értelemben igen jól képzett hang birtokosa - ide most ez kellett, í­gy vonakodva bár, de be kell ismerjem: Levén ezúttal nem hiányzik.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások