Shaman: Origins

írta MMarton88 | 2010.08.31.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Szerzői kiadás

Weblap: http://www.myspace.com/shamanimmortal

Stílus: power metal

Származás: Brazí­lia

Dalcímek

Értékelés

Megpróbálom elmesélni a sztorit, de előre szólok, kicsit csavaros lesz. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy brazil rock zenekar, akik már a 90-es évek elején elkezdték a heavy metalnak egy olyan ágát játszani, amit később európai jellegű power metalnak keresztelt el a köztudat. A csapat igen tehetséges muzsikusokból, és egy kitűnő tenorból állt, ám épp amikor ezen zenei stí­lus a legnagyobb sikereit érte el az ezredfordulón, a banda (kiket nevezzünk Angrának) egysége megbomlott, és 3/5-öd részben kiszálltak tagjai a csapatból. Andre Matos énekes, Luí­s Mariutti basszusgitáros, illetve Ricardo Confessori dobos megalapí­tották saját formációjukat, a Shamant, és (többek között Matos Avantasias vendégszereplésének köszönhetően) egy igen sikeres debütalbumot koztak össze 'Ritual' néven. A csapat egy rendkí­vül profi, és látványos DVD kiadványt is megjelentetett 'RituAlive' cí­men, ám ekkorra a zenekar neve különböző jogi viták miatt már Shaamanra módosult. A folytatást a 2005-ös 'Reason' lemez jelentette, mely már kevésbé lett sikeres, mint elődje, ráadásul a történelem megismételte önmagát, és 2006-ban Andre Matos énekes, Hugo Mariutti gitáros, illetve Luí­s Mariutti basszusgitáros kiléptek, í­gy szegény Confessori új társak után kellett, hogy nézzen. 2007-re állt össze a Thiago Bianchi, Léo Mancini, Fernando Quesada, Ricardo Confessori összetételű együttes, akik a nevüket gyorsan vissza is változtatták Shamanra, és még ebben az évben megjelent 'Immortal' cí­mű korongjuk. Ennek kaptuk meg idén a folytatását, itt az 'Origins', ám, hogy a történet még kevésbé legyen követhető, a csapat motorja, Ricardo Confessori pár hónapja az Angrába is visszatért. Az 'Origins' a rengeteg kavarás ellenére is egy erős album. Méltóképp viszi tovább a Sha(a)manos, Angrás hagyományokat, ergo nincs itt világmegváltás, nincs újból feltalált spanyol viasz, könnyed, slágeres dallamos power metal muzsikát hallhatunk a Helloween, illetve a Stratovarius által kijelölt úton, leheletnyi progresszivitással, illetve folkos betéttel megfűszerezve. Halkan jegyzem meg, érzésem szerint ez a banda legfőbb erénye is, ez képes némelyest kiemelni őket az átlag tucatpower bandák közül. Lehet vitázni azon, hogy Bianchi mennyire remek választás Matos helyére, véleményem szerint nem hoz szégyent a csapatra. Egyfelől a hangja nem különbözik nagyon Matosétól, s noha orgánumának van egyfajta egyedisége, mind kvalitásokban, mind magasságokban hasonlatos elődjéhez, sőt, még stí­lusukban is találni közös pontokat. Más kérdés, hogy véleményem szerint az igazán nagy magasságok (pl. a nyitó dal) nem igazán állnak jól neki, nem nagyon passzolnak a hangjához, én nem igazán erőltetném ezt a területet. Húrnyüvő társainak munkája szintén dicséretes, bár különösebben nem tűnnek ki a szí­ntér bárdistái közül. Akit viszont még érdemes megemlí­teni, az Confessori dobos, aki precí­zen, pontosan, dinamikusan hozza témáit, mindenképp a stí­lus egyik kiválóságáról beszélünk. Ha van valami, ami hagy némelyest kí­vánnivalót maga mögött, akkor az az album hangzása. Szerencsére nagy gondok nincsenek, de olyan erőteljes, grandiózus "soundot" sem sikerült összehozniuk, mint mondjuk a Blind Guardiannak legutóbb, szóval van hova javulni. Érzésem szerint a korong első fele sikerült jobbra, a totálisan "tucatpower" Lethal Awakening lendületes tempója azonnal fel fogja tüzelni a "tucatpower" rajongókat, ám a személyes kedvenceim az Inferno Veil, illetve a kétrészes Ego, melyekben a legfogósabb dallamokat sikerült összehozni a srácoknak. A korong második fele egy picit már laposabb, bár ott is lehet rengeteg pozití­v pillanatot, kellemes momentumot találni. Kiváltképp igaz ez a nyugodtabb tételekre, illetve a záró S.S.D.-re. Persze a rengeteg méltatáson, illetve dicsérő szón túl nem mehetek el amellett, hogy én az Angra/Shaman duó munkásságát soha nem tudtam oly nagyra értékelni, mint a Helloween/Gamma Ray/Freedom Call trióét. Nem változtatott ezen az 'Origins' sem. Kellemes, élvezetes power metal ez, amit jól esik hallgatni, de olyan fogós, olyan kiemelkedő, olyan varázslatos nótákat, olyan fülbemászó refréneket ezúttal sem sikerült alkotniuk, mint a tökfej brigádnak, illetve "alvállalkozóiknak". Példának okáért, került egy feldolgozás a lemez limitált változatára, az X Japantól a Kurenai, amely véleményem szerint veri a lemez összes dalát. Egyszerűen fülbemászóbb.

Pontszám: 7