Victor Smolski Friends And Symphonic Orchestra: Majesty And Passion
írta garael | 2006.03.21.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Remélem, hogy Peavy Wagner minden este elénekli a Te Deumot (hálaadó imádság), hiszen valószínű, ő van a leginkább tisztában azzal, milyen két muzsikust sikerült néhány éve a Rage-istállóhoz igazolnia, Mike Terrana (dobok) és a fehérorosz származású Victor Smolski (gitár) személyében. Peavy az új időszámítás beköszöntéig szinte önmaga húzta a Rage szekerét, a nagyzenekarral felvett "XIII", és "Ghost" címet viselő lemezek, finoman szólva nem a páratlan képességű zenésztársak jutalomjátékának köszönhetően lettek az európai metalszíntér figyelemreméltó alkotásai 1998-ban, és 1999-ben. Noha Terrana neve és tehetsége már ismert volt egy közepesen tájékozott rockrajongó előtt is, a Smolski név csak annak mondott valamit, aki ismerte a szinte teljes mellőzöttségben alkotó német Mind Odyssey "Nailed To The Shade", és "Signs" című, igényes progresszív rockot rejtő lemezét. (Egyik sem beszerezhetetlen alkotás, progresszív rock rajongóknak kötelező!)
Ha valaki, ismereteit bővítendő, beüti a Smolski nevet egy keresőprogramba, legalább annyi találatot fog kapni egy bizonyos Dimitry Smolski nevű világhírű kortárs zeneszerző, karnagy, mint Victor nevű hősünk. Nos, a névazonosság nem véletlen. Smolski úr, a Fehérorosz Állami Filharmonikus Zenekar karnagya, Victor Smolski édesapja. És valahol el is érkeztünk a dolgok lényegi részéhez. Az apa, bármilyen hihetetlenül is hangzik, zenészpályára szánta a gyereket, minek köszönhetően Viktorka, kora ifjúságától kezdve komoly zenei, de akár egybe is írhatjuk, komolyzenei képzést kapott. Hogy miként, és mikor döntött úgy, hogy a megszerzett bőséges gyakorlati és zeneelméleti tudást a heavy metal műfajban kamatoztatja, nem tudom, bár igazán kíváncsi leginkább arra lennék, mit szólt mindehhez a kedves papa. Kiesett-e vajh' a karmesterpálca a kezéből?
Igazából persze nincs okom rosszmájúnak lenni, mert apa és fia családi és munkakapcsolata valójában nagyon is példás. Az idősebb Smolski akkor segíti ki fiát egy kis szimfonikus zenekarral, amikor arra éppen szüksége van a gyereknek. Annyira mégsem esett messze az alma a fájától, így elég gyakran dolgoznak együtt Smolskiék. Így történt ez már az első szólóalbum (Heretic) kapcsán, és így a jelen recenziónk tárgyát képező lemez felvételeinél is. A Majesty And Passion nem más, mint Smolsky Johann Sebastian Bach iránt érzett tiszteletének kifejezése. Akadékoskodók mondhatják, hogy ez nem újdonság, nemrégiben a szintén kivételes képességű Alex Masi már elvégezte ezt a munkát In The Name Of Bach lemezén. Csakhogy Smolski nem ragaszkodott ahhoz, hogy hangról-hangra eljátssza a műveket (azért Masi lemeze is kiváló lett), hanem igazi feldolgozásokat írt. Úgy bizony, írt, mégpedig hangjegyeket, pennával papírra, ahogy ezt zenészkörökben (úgy értem, hogy ott, ahonnan ő érkezett) természetesnek veszik. Megnyugtathatom az instrumentális gitárzene és úgy általában a "gitárvirga" okostojás ellenzőit, hogy itt, ezúttal nem magamutogatásról van szó. Ez teljességgel ellentétes is lenne azzal a globális zenei látással, felfogással és tehetséggel, ami Smolski minden hangszeres pillanatát jellemzi.
Számos kiváló rock, és jazz-zenészt hívott vendégszereplésre, hogy valódi ünnep és méltó tisztelet legyen a lemezfelvétel a világ valaha élt legnagyobb zeneszerzője előtt.
Legutóbbi hozzászólások