Az első 50 év! Interjú Lőrincz Tibivel, a heavy metal töretlen úttörőjével.

Magyarország első heavy metal zenekarának frontembere, Lőrincz Tibi a napokban ünnepli 50. születésnapját! Ezt az alkalmat egy nagy koncerttel fogja megünnepelni február 6-án a Wigwamban. A zenekar próbatermében faggattuk az énekest a múltról, jelenről és a jövőről, valamint a készülő buli kulisszatitkairól... HRM: Egy talán rendhagyó, de frappáns kérdéssel indí­tanék! 🙂 Hogyan kezdődött minden? Lőrincz Tibi: Talán furcsán hangzik, de az óvodáig kell visszamennünk az időben. Már ott is azt látták és hallották az óvónénik, hogy amikor csak tehettem, énekelgettem, sőt szinte folyamatosan azt csináltam. Így aztán, amikor jött a Télapó, én voltam, aki kiénekelte az ajándékokat a jó gyerekeknek a puttonyból. Később jött az iskola, bekerültem az énekkarba, ahol én voltam az egyetlen fiú, ráadásul ott sem az altot, sokkal inkább a szoprán szekciót erősí­tve. Itt alakult meg az első kis zenekarom, aminek még neve sem volt. Megtanultunk Animals, Creedence Clearwater dalokat és azokat nyomtuk; amolyan örömzenélés volt, de nem lett belőle több. HRM: Melyik csapat volt az, amire azt mondanád, hogy már neve is volt, ugyanakkor nagy jelentőséggel is bí­rt? Lőrincz Tibi: Erre a válasz egyértelmű: a Stress. Nekem a Stress a múlt, a jelen és a jövő is. HRM: Milyen évszámot í­rtunk ekkor? Lőrincz Tibi: 1977-et. HRM: Kik voltak az első fecskék? Lőrincz Tibi: Az akkor még nagyon fiatal Borhidi Miki volt az, akivel elkezdtük az egészet, de tulajdonképpen hárman indultunk Miki mellett. A dobos egy Mareczky taní­tvány volt, akit Farkas Lacinak hí­vtak, sajnos Ő azóta elhunyt. Persze minden úgy kezdődött, hogy megismerkedtem a Mikivel és a téren való lógás és focizás helyett mi mindig zenét hallgattunk. Black Sabbath, Deep Purple, Uriah Heep, Sweet. Ezekért a csapatokért megőrültünk, de végül a Purple és a Sabbath maradt, amikre azt mondtuk, nekünk ezt kell csinálnunk. Aztán amikor már elmehettünk koncertekre, az Omega volt az, ami meghatározó élő zenei élményt nyújtott számunkra. Talán mondhatom, az Ő hatásukra kezdtünk el komolyabban foglalkozni a zenéléssel. HRM: Ha jól emlékszem, az első már szí­npadra lépő felállásban billentyűs is volt. Lőrincz Tibi: Igen, í­gy van, bizony Jankai Béla is a Stress-ben kezdte a pályafutását. A felállás Borhidi Miklós, Incédi Gábor, Jankay Béla, Siba János és jómagam voltunk. HRM: Ez a felállás nem sokáig működött. Lőrincz Tibi: Igen, Béla átment a Vörös Pisti által életre hí­vott Hadirock nevű bandába, amit később Prognózisra kereszteltek és amivel aztán nagy sikereket értek el. Incédi Gabi a V' Moto Rock roadja lett és ezzel annyi elfoglaltsága akadt, hogy nem tudott tovább zenélni. Mi maradtunk ketten a Mikivel. HRM: Hamar találtatok új társakat? Lőrincz Tibi: Természetesen egyből elkezdtünk zenészeket keresni, és szerencsénkre igen jó kis muzsikusokba botlottunk bele. Kellett is a zenész a csapatba, mert egyre több fellépési lehetőséget kaptunk, többek között a Beatrice, a Piramis és a V' Moto Rock előtt is. Szerettek minket, mert mire Ők a szí­npadra léptek, már jól fel volt paprikázva a közönség. Persze nekünk is jó volt, mert akkora publikum előtt bemutatkozni, mint ami ezekre a bandákra járt akkoriban, nagyon jó volt. Fantasztikus idők voltak. A P. Mobillal Diósgyőrött 30.000 ember előtt játszottunk, képzelheted... HRM: Nem akarok nagyon belerondí­tani - nyilvánvaló, nem lesz idő arra, hogy részletesen végigmenjünk a pályafutásod összes élményén - de emlékszem egy esetre, amikor láttuk kiplakátozva, hogy Stress koncert lesz, de ahogy szí­npadra lépett a csapat, nem voltál sehol. Lőrincz Tibi: Igen. Nagyon nehéz erről beszélni. HRM: Miért, mi történt? Lőrincz Tibi: A hanglemezgyár akkori "atyaúristene" - nem mondom a nevét, mert mindenki tudja -, úgy döntött, hogy megjelentet a zenekarnak egy lemezt, de csak abban az esetben, ha nem én vagyok az énekes. Erre fogták magukat a többiek és kirúgtak abból a csapatból, amit én alakí­tottam. Ezen kí­vül a Kisstadionban megszervezett, a Tokyo Blade, Railway, Talon, Pokolgép zenekarokat tömörí­tő nagy metal fesztiválra is csak úgy kapott meghí­vást a Stress, ha nem én állok a mikrofon mögött. HRM: Mi volt ennek az oka? Lőrincz Tibi: Nem tudom és nem is szeretek erről beszélni. Szúrtam a szemét az akkori rendszer néhány tisztviselőjének és ebben a témában nem tűrtek megalkuvást. Előfordulhat, hogy a kinézetem volt a probléma, nem tudom. HRM: Miért, hogy néztél ki? Lőrincz Tibi: Rob Halford imidzse teljesen magával ragadott, hát fogtam magam, levágattam a hajam és bőrbe, valamint szegecsekbe bújtam, magamra láncokat és ostort akasztva. Így léptem fel a Budai Ifjúsági Parkban, valószí­nű ez már nem ment át a rostán. HRM: Mint közönség láttad azt a Stress-t, aminek nem Te voltál az énekese? Lőrincz Tibi: Igen láttam. Picit reménykedtem abban, hogy majd énekelhetek velük egy dalt a Kisstadionban, ami mindig is nagy álmom volt. Az is maradt... HRM: Mi volt a következő lépés? Lőrincz Tibi: Jártam a klubokat és zenészeket keresgéltem; í­gy találtam rá Vecsésen a Szeta nevezetű csapatra. Nagyon megtetszett, ahogy muzsikáltak, különösen Szabó Zoli és Palotai Jani játéka. Őrült fazonok voltak. Később megismerkedtem a Petrás Janival is, aki egy igazi húzóerő volt, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Így alakult meg a Jaguár. Nagyon jó bulikat csináltunk. HRM: Viszont ha jól emlékszem, ezzel a csapattal sem jutottál el az áhí­tott feketekorongig. Lőrincz Tibi: Nem! Nem tudom, miért?... Talán változatlanul feketelistán voltam. Nekem az elmúlt rendszerben egy bandával sem lehetett lemezem. HRM: Tudom, hogy tényleg nagy lépésekben haladunk előre az időben, és ezért elnézést kérek, de véges a lehetőség. Szóval, aki egy kicsit nem figyelt, vagy kimaradt az eseményekből, ismét azt láthatta a plakátokon, hogy fellép a Stress. Lőrincz Tibi: Igen. Néhány év pihenő után ismét társakat kerestem, amikor is egy koncerten megláttam egy olyan gitárost, akire azt mondtam, ez az, Ő kell nekem, de erről meséljen inkább az illetékes. Fábri Laci: 2001 szeptemberében a Cool Head Clan előtt léptem fel az Empire nevű zenekarommal. Tibi is ott volt a bulin, ami után beszélgettünk. Ekkor mesélte nekem, hogy össze szeretne hozni egy csapatot újra, Stress néven. Érdeklődtem tőle, ha ez összejön, esetleg játszhatnánk-e előttük. Két hónap múlva felhí­vott, azt szeretné, ha én játszanék a Stress-ben. Mondanom sem kell, hogy nem akartam hinni a fülemnek. HRM: Gyakorlatilag ennek a találkozásnak az lett az eredménye, hogy Te lettél az a gitáros, aki hosszú évek után rögzí­thetett egy Stress lemezt. Fábri Laci: Gyakorlatilag igen, de azért ez nem volt egy könnyű menet, mert négy év kemény munkája állt a háttérben. HRM: Tibi, visszatérve hozzád, aki 32 éve vagy a pályán, ha csak két dolgot emlí­thetnél, mondjuk a legrosszabb és a legjobb élményedet, mi lenne az? Lőrincz Tibi: A legrosszabb - nem is olyan régi történet - amikor Miki hátat fordí­tott nekem. A legjobb pillanat, amikor a Fábri Lacit megismertem, és úgy döntött belép a csapatba. HRM: Meg voltam győződve arról, hogy valamilyen eseményt fogsz mondani! Neked az élet ilyen jellegű pillanatai mindig konkrét személyekhez kötődnek? Lőrincz Tibi: Általában igen. HRM: Mi a véleményed a 80-as évek hazai metal világáról, összehasonlí­tva a maival? Lőrincz Tibi: Csodálatos évek voltak, de nagyon nagy különbséget nem látok. Kiváló zenekarok és előadók voltak akkor is, és most is. Talán abban látom a különbséget, hogy sokkal anyagiasabb lett a világ és ezen belül a zene is. Ebben talán az a legnagyobb probléma, hogy sajnos nagyon sokszor nem a tehetség kerül a felszí­nre és a rivaldafénybe. Ma pénzért mindent meg lehet venni. A másik, amit rossznak tartok, hogy nem érzem a mai fiatal zenészekben az alázatot a muzsika iránt, ami nekem nagyon fáj. HRM: Beszélgetésünk egyik apropója, hogy a napokban leszel 50 éves, és ezt egy nagyszabású koncerttel fogod ünnepelni. Hogyan készültök erre? Fábri Laci: Tibi elmondja az elképzeléseit, mi pedig megvalósí­tjuk... hahaha. Nem tudunk mást tenni... hahaha Tóbiás Imre: Tibi ezen az estén mindent szeretne, ami persze nem fog beleférni. Megí­gértük azonban neki, hogy egyszer csinálhat egy olyan koncertet is, ahol elénekelheti az összes olyan dalt, ami kedves neki, persze ez nem Stress koncert lesz... Nyilvánvaló, ha valaki egy Stress bulira jön, elsősorban Stress dalokat szeretne hallani. HRM: Ezek szerint, meglepő módón, Stress dalokat hallhat túlnyomórészt a közönség. Lesznek vendégek a koncerten? Lőrincz Tibi: Terveim szerint három csapat fog fellépni, remélem ez valóban megvalósí­tható lesz. Az első csapat a Lőrincz Tibi és barátai lesznek. Ezzel a formációval tisztelegni szeretnék azok előtt a zenészek előtt, akik nekem nagyon sokat jelentettek, de már nem lehetnek köztünk, vagy olyan dalok, amiket már nem nagyon hallhatunk. Radics Béla, Tunyogi Péter, Bencsik Samu, Cserháti Pityi, Daczi Zsolti, Wertig Józsi akikre mindenképpen kell, hogy emlékezzünk. HRM: Kik fognak neked ebben segí­teni? Lőrincz Tibi: Sipos Peti, Csillag Endre, Kálmán Gyuri, Molics Zsolti, Kalapács Józsi, Kékesi "Bajnok" Laci és néhány zenész, akik Radics Béla zenekarában játszottak. Mind eljönnek, hogy együtt tegyünk egy kis időutazást. Ezután lép fel a Crossholder, akiket nagyon szeretek és ezúton is köszönöm, hogy elfogadták a meghí­vásomat, majd jön a Stress. Ez a koncert lesz álmaim bulija, ahol a közönséggel, akik a legfontosabbak nekem, egy nagy családot fogunk alkotni. HRM: Számí­thatunk a hí­res Lőrincz Tibi show-ra? Lőrincz Tibi: Igen, nem is lehet látvány nélkül egy Stress buli, de ezek legyenek meglepetések. HRM: Tibi, mit hoz a jövő? Lőrincz Tibi: Tavasszal szeretnénk új lemezzel jelentkezni és idén nyáron fesztiválokon részt venni. Két éve nem fesztiváloztunk, itt az ideje, hogy a csapat ismét kilépjen a nagyközönség elé. De természetesen most a február 6-i dátum lebeg a szemünk előtt, aminek a szervezése minden percben változik. Gondolok itt többek között arra, nincs egy órája, hogy Mészáros Péter "Mészi" elvállalta a felkérésünket és újra Ő üti majd a bőröket a bulin. Aki ismeri, tudhatja, mire számí­that... HRM: Egyrészt nagyon boldog születésnapot kí­vánunk Neked, másrészt sikeres koncertet! Természetesen mi is ott leszünk! Szakáts Tibor Fotók: archí­vum és Szakáts Tibor