A csonka család is méregerős: Tarja / Faderay, Sibamac Arena, Pozsony 2008. 10. 24.

Idén másodszor kellett elhagyni az ország határát annak, aki szerette volna látni Tarja aktuális turnéját. Szerencsére magazinunk lelkes munkatársai között vannak olyanok, akik időt és energiát nem kí­mélve, belevágtak egy kis kirándulásba, hogy mi is ott lehessünk egy kicsit a koncerten... Sajnos a finn kisasszony kelet-európai kőrútjából megint kimaradtunk, í­gy ismét útra kellett kelnünk, hogy lássuk a Nightwish exét. Most a célállomás Pozsony volt és egy olyan helyszí­n, amilyenhez eddig még nem volt szerencsém. Sokfajta létesí­tményben voltam már koncerten (rock kocsma, stadion, hajó, hoki stadion, mini operaház, művelődési ház, stb.) de tenisz stadionban még nem. Most eljött ez a pillanat is. A Sibamac Arena Pozsony belvárosától nem messze helyezkedik el. Voltak szabadtéri pályák is és természetesen a frissen épí­tett fedett csarnok. Ugyan kérdezgettem a helyi rockereket a helyszí­nről, de még ők sem voltak ott soha. Így utólag visszagondolva, tökéletes volt a helyszí­n a koncertnek. Az akkreditációt minden gond nélkül bezsebeltem és megcéloztam a bejáratot. Szerencsére a VIP passosoknak külön lehetett bemenni az arénába, í­gy a hivatalos kapunyitás után 1 perccel már bent is voltam. Ügyesen volt megcsinálva, hogy a jegyen lévő vonalkóddal lehetett egy forgókapun bemenni a minket megillető helyre. Először csak keresgéltük, hogy merre tudunk lemenni a majdani munkánk helyszí­nére, de aztán némi bóklászás után megtaláltuk. A szí­npadot a terem "normál" használatát figyelembe véve a főbí­ró emelvénye és a pihenőpadok helyére épí­tették fel. Megközelí­tőleg egy szigetes sátor méretű placcon terpeszkedett el a zenekari felszerelés. Így a szí­npaddal szemben egy igen méretes lelátóról lehetett megtekinteni az előadást. Szépen gyűlt a nép, már az előzenekarra is. Feltűnt a szí­npad mellett egy mini sörsátor. Azt gondoltam, hogy valami csókosok részére elkerí­tett kajálós-sörözős placc. De nem, erről majd később. Faderay Mint ott megtudtam egy szlovák zenekar kapta a közönség bemelegí­tésének szerepét. A fotósokat kérdeztem, tudnak-e valamit a zenekarról. De semmi infóval nem tudtak szolgálni, í­gy érdeklődve vártam a szlovák Faderay zenekar produkcióját. Nyolc órakor bele is kezdtek. Na, ők lehetnek a szlovák Nightwish, az tuti! A zene, a kiállás és pár póz is ezt támasztotta alá. Az énekes leányzó hozta az operás jelleget, a dobos pedig mintha elcsaklizta volna Jukkától a fejkendőjét. Megjegyzem, hogy a hetyke kis szakáll is az ő fazonjára hasonlí­tott. A gitáros srác pózai pedig Emppu mozgását juttatták eszembe. Hál istennek angolul nyomták, í­gy nem kellett nagyon kacifántos szavakra koncentrálnom. A saját számokkal nem volt baj, egész jól hozták azokat. Mivel semmit nem tudtam róluk, í­gy annyi maradt meg bennem, hogy nem rossz, de nagy rajongójuk nem leszek. A közönség körében viszont igen népszerűek lehettek, mert nagy ováció fogadta minden megnyilvánulásukat. A koncertet a szőke, nagy rőzsével rendelkező gitáros srác vitte a hátán. Fel-alá mászkált a rendelkezésükre álló kis területen és közben folyamatosan lóbálta a loboncát. Természetesen az Emppura hajazó guggolós-térdelős pózok sem maradtak el. Hogy teljes Nightwish utánérzést biztosí­tsanak a közönség számára, elnyomták az együttes Elvenpath slágerét. Mondanom sem kell, itt volt a legnagyobb ováció. Ami még nagyon aranyos jelenet volt, hogy a szám intrós részénél az énekes lány lejött a szí­npad mellé és a gyerekével diskurált egy keveset. Majd a 2-3 éves körüli kislány meghallgatva az intelmeket, a szí­npad elé ment, hogy onnan lássa anyukáját a szí­npadon énekelni. Egy bő fél órát kaptak a közönség meggyőzésére. Tarja Aztán a roadok nekiálltak a szí­npad szétszedésének. Az átszerelésnél feltűnt pár dolog. Mike Terrana cucca maradt a szí­npad jobb szélén, picit elforgatva, illetve hiányzott a szí­npadról a második, kisebb dobcucc. Ami feltűnt még, hogy a szí­npad hátsó része igen üres volt. Közben fény derült a mini sörsátor rejtélyére is. Mint tudjuk, Tarja többször is átöltözik a koncert alatt. Itt a backstage rész a fotósárokból induló kis folyosón volt, í­gy Tarja nem cserélgethette a ruháját a rendes öltözőben. Ezt úgy oldották meg, hogy a mini sörsátorba települt ki Tarja gardrobe-ja. Amikor konstatáltam ezt a körülményt, Marcelo (Tarja férje) éppen egy hatalmas ruhával teli utazó koffert tolt ki az aréna próbafülkéjéből; ekkor egy hirtelen elektromos szerelés következtében az egész próbafülke lámpafényben úszott... Negyed tí­z körül ki is vonult a csapat a szí­npadhoz. A Pesten már előadott, fehér vászon mögötti kezdést láthattuk itt is. Aztán amikor a Boy and the ghost pörgős részéhez érkeztek, lehullt a lepel. És az addigra már majd 5-6 ezer ember egy emberként ordí­tott fel. Mint megtudtam, Tarja szólóban még nem játszott Szlovákiában, í­gy mostanáig kellett várniuk a szlovákoknak, hogy meglássák a csodát. Ez nagy részben sikerült is. A második-harmadik számra lehetett bemenni fotózni a szí­npad elé. Így gyorsan szemrevételeztem a tagokat. Sajnos Tarja tesója Toni Turunen nem volt jelen, pedig a pesti és a grazi koncertélményeimből kiindulva elmondhatom, hogy igen sokat tett hozzá a koncertélményhez. Nem csak jó hangja van a srácnak, de többféle hangszeren is megcsillogtatta már a képességeit a koncerteken. Így a Turunen családot ezen az estén csak a nővér képviselte. De ő talán a tesója helyett is dolgozott!! A másik meglepetés Doug Wimbish hiányzása volt,de időközben eszembe jutott, hogy pár hete még a Living Colourral volt hazánkban, í­gy valószí­nű továbbra is anyazenekarával turnézik. Számomra ismeretlen, fejkendős srác nyomta a basszust. A megszokott szí­npadképhez képest nagy változások mentek végbe, gondolom a tagcserék és hiányok miatt. A szí­npad jobb szélére elfordí­tva tették ki Mike új, átlátszó dobszerkóját. A szí­npad hátsó részét Max foglalta el. Maria, mint ahogyan azt eddig megszokhattuk, a szí­npad bal oldalán kapott helyet, azonban most nem volt mögötte az a hangszer kavalkád, amit Toni szólaltatott meg az eddigi koncerteken. Az eddig megszokott képhez tartozott a két gitáros jobb oldali, egymás melletti helye. Most a csellós Lilja előtt helyezkedtek el V alakban. Valószí­nűleg erre a turnéra a felállás miatt átértékelődtek a zenekaron belüli erősorrendek is. Nagyobb szabadságot kapott Alex, és sokszor előre is merészkedett a szólói alatt. Illetve Terrana is nagyobb feladatot kapott. Mint a későbbi bemutatást követően kiderült, a basszeros nem más volt, mint Oliver Holzwarth, aki kedvenc bandámban a Blind Guardianban ugyanezen poszton szerepel, bár ott kissé eldugva. Úgyhogy némileg meglepetésként ért, hogy őt vette be Tarja a buliba. Ennek megfelelően nem is mindig értették meg egymást. Volt olyan, hogy Tarja előre invitálta a két gitárost, mí­g ő hátravonult headbangelni, azonban sajnos csak Alex vette a lapot. A koncert a hangzásában nem volt tökéletes. A gitárból nem mindig lehetett hallani mindent. Előtérben inkább a dobok voltak, amit én nem bántam, mert nálam Mike a doboskirály!!! Amit produkált, az valami emberfeletti volt, és mindezt totál lazán tette. Zseni a pali! Ezen az estén két dologgal is bővült az eddigi Tarja koncerteken mutatott produktuma. Miután láttam, hogy Toni ezen az estén nem fog szerepelni, biztos voltam benne, hogy két szám nem fog szerepelni a repertoárban. Az Operaház fantomját eddig családi vállalkozásban nyomták Tarjáék. Illetve Toni nagy szerepet vállalt a Poison számban is. De láss csodát! Csak az egyik számot kellett nélkülöznünk ezen az estén. A Poison alatt Terrana orra elé beforgattak egy mikrofont és a lemezen hallható verzióban nyomta el Toni részét. Először kapkodtam a fejem, mert azt hittem, hogy magnóról nyomják Toni hangját, de hamar észrevettem, hogy a mi Animalünk "énekel". Különbség volt még, hogy Mike az eddigi fellépéseken sosem nyomott önálló dobszólót. Ha virtuozitásról volt szó, akkor Douggal kiegészülve zúzták az instrumentális részeket, illetve gyakran a Tarja nélküli zenés szekció játszott hasonlókat. Na, itt ennek is vége szakadt! A legnagyobb örömömre Mike kapott pár percet, hogy bemutassa tudását. Addig a többiek levonultak a deszkákról, és mi átadhattuk magunkat az élvezetnek. Minden egyes dobszóló, amit hallottam Mike-tól, felejthetetlen számomra. Amit tud ez a fickó, az nem semmi! Pörgeti, dobálja a dobverőket és közben hihetetlen energiával püföli a cájgot. Már a Rage utolsó turnéján sem nyomott dobszólót arra hivatkozva, hogy a zenekar többi tagja nem örül neki annyira; í­gy elég sokat kellett neki is várnia egy saját, önálló szólóra. Maria Ilmoniemi hozta szokásos, megbí­zható formáját. Az egyik vokalista kiválásával ugyan nagyobb feladat hárult rá, de azt tökéletesen megoldotta. Ezen a koncerten csak egy billentyűs számot adott elő Tarja, úgyhogy a finn hölgynek nem nagyon voltak üresjáratai. A két gitáros és a csellista gyakran álltak formációba, és úgy nyomták a számokat. Alex megbí­zhatóan játszott és a szólói is tetszetősek voltak. Oliver a megszokott elbujdosós jelenlétéhez képest merészebb volt és nem csak a számára kimért "ketrecben" maradt; gyakran váltogatta helyét és párbajozott gitáros cimborájával. Meg kell, hogy mondjam, hogy mindezek alapján semmit sem vettem észre abból, hogy Oliver csak rövid ideje van a bandában. Igaz, Doug Wimbish játéka í­zesebb, de ennek ellenére a helyettesí­tése igen jóra sikerült. Tarja. Azt gondolom, hogy nem is kell nagyon magyaráznom. ETALON! Az ilyen fajta operás metálban nincs jobb nála. Semmilyen tekintetben. Gyönyörű, nőies, aranyos, vagány, metálos és istennő egyben. És mindehhez társul egy remek hang és kisugárzás. Nem tudod nem őt nézni, ha a szí­npadon van. Most nem váltogatta olyan gyakran a ruháját, mint a két korábbi alkalom során, és nem voltak a ruha szí­néhez passzoló mikrofonállványok sem. De í­gy is tökéletes volt. Pedig az egyik számnál kis technikai malőrje is akadt. Elnémult a mikrofonja, de Ő énekelt tovább, majd egy gyors csere után ott folytatta ahol a többiek jártak. Mint emlí­tettem, a családot csak ő képviselte és talán ezért is vállalt magára többet és mozgott a megszokottnál. Szinte csak a lassú részeknél volt megállása. Az ördögvillákat úgy szórta, mint Malmsteen a pengetőket. :)) És rengeteget headbangelt. Tartotta a kapcsolatot a közönséggel, és sok átkötő szöveget is mondott. A koncert hangulatát megalapozandó, az első szám után egy Dobri vecserrel nyitott. Ezután már a tenyeréből evett a közönség. Sajnos itt is előjött a közönség részéről az, amit a cseheknél már megtapasztaltunk. Nincsenek túl jóban az angollal. Amúgy egész jó hangulatot varázsoltak, de az énekeltetős részek nem voltak tökéletesek. Kaptunk az estén egy új számot is, Enough néven. Ha hasonlóan erős lesz a következő lemez, akkor egy nagyon várt album lesz. Vannak benne természetesen andalí­tó részek is, de a többi rész igen zúzósra sikeredett. Nekem nagyon tetszett a szám. Egyébként, mint ahogyan eddig mindig, Tarja most is változtatott a setlisten. A Nightwish korszakból most 3 számot játszottak. Természetesen az est legnagyobb ovációja a Wishmastert övezte. Hiába, na, ez a szám az övé. Más csak gyenge utánzata ennek. És nem is kellene erőltetni. Ez vele tökéletes. A koncert után úgy gondolom, hogy Tarja szépen lassan feltornázza a közönségszámot. Meg is érdemli, mert a produkciója nagyon ní­vós, amiről immár többszörösen is meggyőződhettem. És még gyengébb rész sem volt az előadásban. A koncert vége is igen húzósra sikeredett. Egymás után nyomták a Poisont, a Wishmasters és a számomra legjobban tetsző Die Alive-ot. A legvégére maradt a szokásos csellós-akusztikus, gitáros Calling grace. Szép lezárása volt az estének. Két apróság jutott eszembe a koncertet követően; mind a kettő Terranához köthető. Az egyik, hogy Mike nagyobb teret kapott a merch pultnál; az eddigi dobverők mellett most már aranyárban mért dedikált cintányért, dvd-t is lehetett kapni. A másik, hogy a Rage-es időkkel ellentétben, most már nem saját maga szedte le a dobszerkóját a szí­npadról. A fények megint fantasztikusan jók voltak, használtak két fejgépet is. Ezt több zenekarnak ajánlanám, mert segí­tségével látni lehet a zenészek arcát is. A kamerabarát koncertnek köszönhetően rengeteg fényképező és kamera volt a nézők között. A koncertet követően pár ereklyével felszerelkezve visszasétáltam a terembe, ahol már vártak páran egy közös fotóra, dedikálásra. Én is beálltam a sorba, mert a turné könyvben lévő fotóimat nagyon szerettem volna dedikáltatni. Így vártunk majd egy órát, amikor is "kilökték" Lilját a fenevadak közé. Pár fotót és aláí­rást begyűjtöttünk. Majd jött az egyik szervező hölgy, hogy ennyi volt, fáradjunk ki. A helyiek szófogadóan összepakoltak és kimentek. Persze nem én lennék, ha í­gy tettem volna. Miközben a szí­npadot szinte teljesen szétszedték, lassan kezdtem elpakolni. Már csak egy sráccal maradtunk ott (aki beszélt magyarul) és pár perc múlva Marcelo mögött sétálva jött Tarja. Egy-két gyors dedikálás után, arra a kérdésemre, hogy mikor jön Pestre, egy "nagyon szeretnék eljönni megint" volt a válasz. Sajnos azonban nem csak rajta múlik a dolog... Összességében egy nagyon ní­vós, minőségi koncertet láttam. Toni hiánya miatt a setlista kicsit módosult, a hangzás sem volt tökéletes, ezáltal a koncert szí­nvonala sem érte el a "tökéletes" pesti estét, de í­gy is fantasztikus volt. Azt kell, mondjam, hogy zeneileg magasabb szí­nvonalat produkáltak, mint az anyabanda, akiknél a látványvilág nagyobb hangsúlyt kap, pár hiányosság elkendőzésére. Ha jól emlékszem, az alábbi számokat adták elő: Boy and the ghost, Lost northern star, My little phoenix, Passion and the opera, The Seer, Dead Gardens, I walk alone, Ciaran's well, Sing for me, Nemo, Enough, Poison, / Wishmaster, Die Alive, Calling Grace Szöveg és Fotók: Savafan Köszönet az EPG Concert Agencynek és külön köszönet Julius Masariknak! További képek hamarosan a www.a-cslp.hu oldalon