Evergrey: Torn
írta Philosopher | 2008.10.09.
Megjelenés: 2008 szeptember
Kiadó: Steamhammer/SPV
Weblap: www.evergrey.net
Stílus: prog-power
Származás: Svédország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Rengeteg idő telt el azóta, hogy megismerkedtem a zenekarral, és ahogy telt az idő, úgy vált egyre népszerűbbé ez a svéd prog-power banda. Számomra ők mindig is valami unicum voltak, a zene megközelítése részükről nagyon szimpatikus volt nekem. A 2008-as év újabb kihívások elé állította a zenekart, hiszen egy tagcsere után kellett megoldaniuk az új album "rejtélyeit". Különösebb körítés nélkül bele is vágnék ezen album boncolgatásába. Amikor már vagy két tucatszor hallottam az albumot, az fogalmazódott meg bennem, hogy ugyan jó ez az album, szívesen kényeztetem vele magam kocsiban, melóhelyen, vagy otthon, mégis úgy éreztem, hogy ezeket a "dolgokat már mind elmondták" nekem egyszer. Mintha nem kaptam volna semmi újat, hanem csak az elvárható magas színvonalat, a szokásos "drámai" megközelítéseket, iszonyat zúzásokat, és intellektuálisan felépített dal(lam)szerkezetet. Hallgattam, de nem hozott lázba. Volt egy-egy rész, amikor megemeltem a fejem, felhúztam a szemöldököm, de a csoda valahogy elmaradt. Például a Fear tétel is ilyen. Olyan ügyesen kezd, technikásan, már-már death-es riffek pörögnek egymáson, aztán az ének megjelenésével felütötte a fejét az az "evergrey-es" érzés, és az, hogy a csoda elmúlt. Teljesen jó ez a tétel, és imádnám, ha egy most induló banda debütalbumán hallanám. De sajna ez ugye nem az Evergrey első albuma!? Aztán ott van a nagy kedvencem erről az albumról, nevezetesen a Still Walk Alone, aminek a kezdete maga a csoda (hogy akkor már ennél maradjunk). Ebben benne van az innováció. Progresszív, nagyon erős, technikás kezdete van. Amikor bejönnek az első verzék az ének állati atmoszférikus, ezt még megtoldja a háttérben nagyon finoman megjelenő szinti is. Hidegrázás!!! Aztán jön a refrén, ami annyira nem illik ide és sztem elrontja az egészet. Csinálnak néhány kipengetett hangot, és egy olyan refrént, amit már ezerszer hallottunk tőlük. Szerencsére visszajön a kezdeti motívum és a verzék alatti részt is kicsit átkombinálják (nagyon állat), de akárhogy is, megint jön egy refrén, és megöli a csodálatomat. Valahogy túl megtöri a lendületet. Olyan, mintha felülnél egy hullámvasutra, ahova "fennsík" szerű vízszintes és hosszú részeket építettek volna. Ha a refrént elfelejtjük, akkor ez a tétel überkirály, de az a gond, hogy pont a refrénekre csúcsosodik ki egy-egy dal mondandója, illetve a fokozásoknak is itt kéne betetőzniük. Aztán a When Kingdoms Fall is annyira tipikusan evergrey-es, hogy már ezért nem tűnik fel. Pedig jó témákkal, lendülettel kezdenek a srácok, amiből áttérnek a mostanában rájuk nagyon jellemző kissé melankólikusabb irányba. Ezzel sem lenne gond, de ha végighallgatjuk az albumot, akkor a 11 tételből legalább 7-ben ugyan ezt találjuk, ami ugye nem túl izgi. Mindazonáltal kissé úgy érzem, mintha a csapat egy kicsit a régi idők felé hajlott volna (részemről ez csak támogatandó). Inkább egy visszatekintés ez az Inner Circle felé, mintsem a Monday Morning Apocalypse folytatása. Úgy érzem a dalok is kissé szellősebbek lettek ezúttal. Több a kizengetett hang, kevesebb a megtört ritmus, kevesebb a zakatoló riff. Az ének terén is érzek némi (árnyalatnyi) tisztulást, olyan, mintha Tom fiatalodott volna 7-8 évet és nekilátott volna énektanárhoz járni (amire egyébként talán semmi szüksége nincs a korábbi teljesíményét figyelembe véve). De a zenekar stílusjegyei mindemellett persze megmaradtak: sötét, kemény és atmoszférikus.
Legutóbbi hozzászólások