Hammerfall: Masterpieces

írta szakáts tibor | 2008.07.05.

Megjelenés: 2008. 06. 27.

Kiadó: Nuclear Blast Records

Weblap: www.hammerfall.net

Stílus: heavy metal

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Ezzel a lemezzel kapcsolatban rögtön tisztáznunk kell egy komoly fogalmi félreértést. Egy-egy ilyen albumot úgy promotálnak, hogy egy feldolgozás lemezzel van dolgunk. Kérem szépen, ez, nem az. Itt a Hammerfall gárdája eljátssza a dalokat, és nem dolgoz fel semmit rajtuk. Nem változtat azok stí­lusán, ütemén, és még csak saját képére sem formálja azokat, hacsak azt nem nevezzük saját stí­lusra formálásnak, hogy Joachim Cans nem nagyon tud megbirkózni velük. Azt hiszem ezekből a felhangokból már kiolvasható, mi a véleményem erről a lemezről, de hogy a kritika ne csak pár soros legyen (bár sokkal többet nem ér), néhány, számomra különösen kedves dalról ezért leí­rom a véleményem. Rögtön az elején megpróbálkoznak egy Stormwitch dallal, ami már fejbe vágott. A Stormwitch soha nem arról volt hí­res, hogy nagyon dögösen szóló albumokat készí­tett volna, viszont Andy Muck énektémái és hangja, igencsak egyediek voltak. Ezzel rögtön az elején nem sikerült megbirkózni. A Pretty Maids még csak-csak, de azt meg a zenészek butí­tják oly módon, hogy jobb tovább is lépni. A Helloween dalánál jövök rá arra, hogy ezek a nóták az idők során lettek felvéve, talán más-más stúdióban is, és emiatt nagyon eltérnek a hangzások egymástól. Ennek a hangzása például katasztrófa, talán még az énekkel meg is tudnék barátkozni. Aztán jön számomra az első, valóban súlyos tévedés. Miért énekel valaki Diot, amikor még egy kicsit sem megközelí­tő hangja, és főleg az orgánuma az eredeti előadóhoz? Nagy bátorság, nagy bukás! Azt hittem innen már rosszabb nem jöhet. Jött! Accept! Azt hiszem, ez az egyetlen feldolgozás az albumon a szó szoros értelmében, mert ezt aztán végképp nem tudja Joachim kiénekelni, í­gy saját stí­lusában adja elő. Még szerencse, hogy itt UDO a segí­tségére siet. A másik nagy Hammerfall példakép, a Judas Priest, és annak Breaking The Law-ja, már majdnem arra késztetett, hogy kikapcsoljam a lejátszót. Ekkora sz...rt még nem hallottam (bocsánat, hogy í­gy fejeztem ki magam, de erre nincs jobb szó) Még fel sem ocsúdtam a sokkból, jött a következő. KISS! A Detroit Rock City meggyalázása nekem már sok(k) volt. Még a Loudness-be bele hallgattam, amire azt tudom mondani, az elmegy kategóriába belefér, aztán a továbbléptetéseknél találtam egy viszonylag jó Skid Row felvételt, bár nem biztos, hogy Sebastian Bach nagyon tapsolna örömében hozzá. A korongot egy nagyon siralmas Europe adaptáció zárja. Ha ezt a demonak is nehezen nevezhető anyagot egy kezdőbanda adja ki, valószí­nű legyintek egyet és továbblépek rajta, de egy Hammefalltól ez nehezen bevehető. Mielőtt elkészí­tették ezt a "művet", meghallgathatták volna a hasonló kategóriába sorolt Axel Rudi Pell, vagy Queensryche anyagokat, hogy csak a közelmúltban keresgéljek.

Pontszám: 0